Veszélyben a csokoládé 3 A kakaót jelen ismereteink szerint Közép-Amerikában alkalmazták először, a kakaófát is onnan eredeztették, sőt sokáig úgy gondolták, hogy csak két-három fő genetikai változat létezik. Juan-Carlos Motamayor, a Mars kakaókutatási programjának tudósa mindkét hiedelmet lerombolta, miután csapatával több mint 1200 kakaómintát elemzett az úgynevezett DNS-ujjlenyomat módszer egy formájának alkalmazásával, amivel beazonosították a minták és a fák genetikai rokonságát.
Az első megállapításuk, hogy az évek során összegyűjtött minták közel negyedét rosszul sorolták be a gyűjtést végző kutatók. Miután ezt a problémát orvosolták, a csapat 10, genetikailag elkülönülő csoportra osztotta a magokat. A legnagyobb különbségeket Dél-Amerika Felső-Amazon területéről begyűjtött magok tükrözték, a különböző magok az Amazonas különböző mellékfolyói partjáról származtak. Ez arról tanúskodik, hogy a kakaó sokkal inkább Dél-, sem mint Közép-Amerikából származik, valamint arra is utal, hogy itt keresendők a betegségeknek ellenálló gének, különösen hogy az egyik genetikai csoport ugyanabból a régióból származik, ahonnan a dérgomba.
Az osztályozás csak az első lépés volt a Mars által kijelölt úton, júniusban az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumával (USDA) és a számítógép óriás IBM-el közösen elkezdték a kakaó genom szekvenálását, a kész szekvenciák pedig bárki számára szabadon elérhetők lesznek. "A közös tudás jobb, mint a bezárt tudás, mivel több ember alkalmazhatja. Ez egy lehetőség saját jövőnk biztosítására" - mondta Shapiro.
Időközben egy kis létszámú. ám annál eltökéltebb kakaótudósokból álló csapat megkezdte a kutatást a nagyobb hozammal, aszálytűréssel és a kórokozókkal szembeni ellenállással rendelkező kakaó fák után. Az azonosított példányokat az USDA David Kuhn molekuláris biológus által vezetett munkacsoportja fogja megvizsgálni azon DNS területek után kutatva, amik az értékes jegyeket hordozzák. Ez nagyban felgyorsíthatja a nemesítést.
"Ha sikerül megháromszorozni a kakaóhozamot, a gazdálkodók kiirthatják a leggyengébben termő növényeik kétharmadát, területeiket így gyümölcs és faanyag termelésére is felhasználhatják" - taglalta Shapiro. Ha nem csak egy növényt termesztenek, az egész évben betakarítási lehetőséget adhat a gazdálkodóknak, a nitrogénmegkötő növények ugyanakkor csökkentik a műtrágyák szükségességét, a növények változatossága egy adott termőterületen pedig csökkenti a betegségekre való érzékenységet.
|