Vége a sziámi-létnek: hazamehetett Trishna és Krishna

Vége a sziámi-létnek: hazamehetett Trishna és Krishna Elhagyta a melbourne-i gyerekkórházat hétfőn a bangladesi sziámi pár, Trishna és Krishna, akiket november közepén választották szét. A kislányok kedden lesznek három évesek, és anyjuk közlése szerint a születésnapjukat már otthon akarják megünnepelni.

hirdetés
A fejüknél összenőtt gyerekeket 25 órán tartó kockázatos műtéttel választották szét Ausztráliában. A rizikós műtét előtt csak 25 százalék esélyt adtak arra, hogy mindketten teljesen felépülnek. Ehhez képest Trishna már két nappal a műtét után beszélgetett és Krishna is jól volt, amikor felébresztették a mesterséges kómából.

Krishna gyógyulása egyébként várhatóan hosszabb ideig tart majd, mert a szétválasztáskor az ő agyában kellett bonyolultabb beavatkozásokat végrehajtani. A műtétek sora még nem ért véget. Koponyáikon, a szétválasztás helyénél plasztikai műtétekkel kell pótolni a csontot és a bőrt.

A kislányok 22 éves édesanyja a születésük után nem tudta ellátni a beteg gyermekeket, ezért árvaházba adta őket. A fejüknél összenőtt csecsemőkre a "Gyerek az első" (Childrens First Fund) elnevezésű alapítvány bukkant egyhónapos korukban, Bangladesben. Akkor Ausztráliába vitték őket és megmentették az életüket, de a szétválasztó műtéttel novemberig kellett várni. "Tökéletesen elégedettek vagyunk a gyógyulásukkal. Kívánom nekik, hogy hosszú és boldog életük legyen" - mondta hétfőn a melbourne-i Királyi Gyermekkórház idegsebésze, Virginia Maixner.
http://www.hirszerzo.hu

Küldd el Szólj hozzá Nézettség: 310
Szavazat: 0

Címkék:: ikrek, siker, szétválasztás, trishna és krishna, vitorláshal

Szólj hozzá: "Vége a sziámi-létnek: hazamehetett Trishna és Krishna"