Merenyei horgásztó

Merenyei horgásztó Merenyei meglepetés
Tüskés helyett bajszos
A múlt hét egyik napján megcsörrent a telefonom és örömmel hallottam meg a horgászathoz, halakhoz nagyon sportszerűen közelítő horgásztársam, Papp Ákos hangját. Egy kis süllős pergetésre invitált, mint mondta, le van beszélve a tógazdával a dolog, néhányan indulhatunk a nekünk közeli Merenyei tóra.

Csak tudnánk, merre induljunk?

Természetesen nem haboztam igent mondani, és ennek több oka is volt. Egyrészt a Kovács Zoli, azaz Tejföl. Tejföl, Mészáros, Kaszper nevek nagyon jó horgászokat, kedves haverokat takarnak, velük jó lesz együtt cserkészgetni a tavon. Másrészt pedig ez a horgászvíz mindig izgalmakat sejtet. Valamikor nagyon sok nagy süllőnek adott otthont a víz, és bár ez már régebben volt, azért ma is találkozhatunk szép példányokkal, nem beszélve arról, hogy már a szaporulatuk is igen jelentős horgászzsákmányt képezhet. Regős Gyuriék, a víz gazdái gondosan, szigorú szabályokkal óvják ezeket a halakat, és ennek meg is van a látszata. Az egy-két kilósak is hangosan kaffogva, cuppogva rabolnak a nyári éjszakákon, jól hallják őket a bojlis horgászok, mert elsősorban ők horgásznak olyankor a nagyméretű tározón. Ha már a cuppogó süllőrablásoknál tartunk, azért ne feledkezzünk meg a harcsákról sem. Magam is próbáltam a tavaszi éjszakákon cserkészni utánuk és mondhatom, nem kevesen vannak a nagy bajuszúak. Már fél mázsán felül van a tórekord, de az egyedszámuk is figyelemre méltó. Rájuk is vigyáznak a szabályok, itt nem féltik tőlük a pontyokat. Talán mert azok többnyire igencsak nagyok, talán, mert a kárászok mennyisége is minden képzeletet felülmúl. Egyszóval van mit enni a rablóhalaknak. Rengetegen bizonyíthatják, itt a nagyobb süllők már mind a tenyeres kárászokon élnek. Fejlődnek is, a harcsákkal együtt gyorsan növekednek. Míg nem feledem, a társaságon, és a várható izgalmakon túl azért is szívesen indultam Merenyére, mert éppen forgatni is kellett volna valami jó kis halfogást a horgászmagazinunk számára. Hát velem tartott Tomi is, az operatőr. A tóparton a megszokott kedvesség, de amúgy ködös, csepergős idő fogadott bennünket. Hideg egyáltalán nem volt, a meteorológia is meleg frontot jelzett, ám az eső nagyon lógott. Sőt mire bepakolásztunk a csónakokba már esni is kezdett. Tamás a kamerát védve a gumicsónak orrában gubbasztott, magam az elektromos motort kezeltem. A barátaink hajói után vettem az irányt, nehogy lemaradjunk az első süllőkről. Mert azt nem is tartottuk kérdésnek, hogy fogunk e valamit, azaz süllőt. Jani és András könnyed gumikkal kezdték vallatni a legjobbnak ismert meder szakaszokat.

A pécsi párosok már keresik a süllőket

Ákos és Tejföl, a tejföl ködben

Közben elállt az eső, minden készen állt a halak fogadására. Szintén a közelünkben Ákos és Tejföl is gondosan kérdezgették a vizet. Ami jó plasztik csali csak létezik, az mind be lett vetve a tüskések ellen. De hiába, eredménytelenül telt el az első óra. Egyetlen kapás sem okozott izgalmakat. Nekem már ekkor nem tetszett a dolog, néha van, hogy ha megfeszülünk, sem tudunk kapást kicsikarni. Valami ilyesmit produkált ezúttal is a front. Kezdtem belátni, felesleges ólálkodnunk a srácok közelében, a kamerának valószínű nem sok dolga akad. Kicsit odébb libbentünk, a szellő is lengedezett, és időnként besűrűsödött a köd is. Feltettem egy könnyed kis fejet, erre húztam rá a sárga Storm gumit. Azt hiszem, a harmadikat dobtam a jó másfél méteres vízben, éppen magam felé indítottam a twisztert, mikor egy erőteljes, nagy súlyú rándulást éreztem.

Hoppá, ez megvan!

Nem, nem a koppintós, ütős kapás volt, inkább egy tompa rántásféle. Belehúztam, és mintha valami akadóban halt volna el a bevágásom. Te, Tamás ez tuskó akartam mondani, de egy nagy súlyú mozdulat, majd egy lassú, part felé irányuló húzás nagyon elhallgattatott. De csak egy pillanatra, mert utána máris azt mondtam, azaz bizonytalanul nyögtem, - Tamás ez harcsa! - De most kap, november vége felé? Miért ne, nyugtattam magam, mert eszembe jutottak a késő ősszel megesett fogásaim. Ehet ez ilyenkor is, gondoltam izgatottan, mert a húzás lassú, de mégis erőteljes volta, pillanatok alatt torkomba rántotta a szívemet. Derék operatőrünk persze az izgalomtól majdnem elfeledte, miért is ázik itt a csónakban. Kapkodott a kameráért és ezután nagyon gyorsan ráindult a görbe botra, a menekülni igyekvő halra. Néhány perc múlva a harcsa még ugyan olyan egyenletes tempóban rótta a menekülés varga betűit. Nem jutott messzire, mert a vékony fonott zsinórnak, a 20-60 gramm dobósúlyú pergető botnak is volt annyi ereje, hogy forgathatta, húzhatta maga után a csónakot. Később már rövidebb pórázon a közelemben tartottam, ekkor pedig folyton alánk, a csónak alá akart bújni. Nem is tudtam visszatartani, többször alánk fészkelődött Óvatos dobogással próbáltam jobb belátásra bírni.

Ajaj – ez rendes darab

Mindjárt belehúz a vízbe

Most már jámborabb

Csodálkozva, kissé megrettenve láttam, a zsinóron felkent harcsanyálka jó másfél méterre felér. Legalább is így saccoltam, mert a harcsát ekkor még nem tudtam megpillantani. Amint közelített a felszínhez mindig megijedt a fénytől és nagy erővel visszabújt a fenék sötétebb közelségébe. A mélység a két métert sem igen érte el, de a halat vagy fél óráig mégsem sikerült látnunk. A kamera közben már le-leállt, féltünk hogy hamar lefogy a kazetta. Tamás nagyon drukkolt, sokszor hangoztatta ő még ilyet nem látott, de nem is képzelte, hogy ez ennyire izgalmas. Ismét eltelt néhány perc. A vékony anyagú, rugalmas jig horog kiegyenesedésétől tartottam legjobban, ezért nem mertem erőltetni. Jó fél óra múltán azért csak eljött a beemelés ideje. Tomi ekkor már ismét a kamerát kezelte, sajnálattal láttam, hogy rendes fénykép a kiemelésről nem készülhet, de aztán ismét a halra összpontosítottam.

Beemeltem

Jól elfáradtunk

Gyorsan körbepillantva találtam egy jókora törölközőt, ezt készítettem a harcsa szájához. Előbb azért még megsétáltattam a felszínen, majd magam felé fordítottam a buksi fejét. A twiszteremet látni sem lehetett, mélyen eltűnt a nagy katlan szájban. Második fogásomra már nem is tekergett a sárgás színű nagybajuszú. Hagyta, hogy szép folyamatos emeléssel felhúzzam a csónak oldalára, és bebillentsem magunk közé a hajó aljába. A kamera közben forgott, Tamás szörnyülködött, én pedig megkerestem a pofa belsejében a twisztert. Egészen oldalt, jó tíz centi mélyen volt megakadva. Úgy, hogy győztem kivenni. Ezután rutinosan, de kissé remegősen kezet mostam és odacsónakáztunk a többiek mellé. Jó harmincasra becsültük a halunkat. A fiuk is csodálgatták egy kicsit, de a világ olyannyira nem állt meg, hogy még két kisebb hari fogását is végig izgulhattuk azon a napon. Jánostól nem is kérdeztem, hogy melyik gumija volt a nyerő. Tejfölét viszont láttam, sőt élesben a kamera is. Ez a négy kilós harcsa, sárga színű, tíz centis gumihalra kapott. Zoli rendesen küszködött a gumihal kiszabadításával, a ragadozó kemény szája széle alaposan megfogta a horgot. A fiuk kissé csodálkoztak, hogy a ködös, esős őszi nap milyen jó harcsakapásokat adott. Miért ne adhatott volna?- kérdeztem én többször is. Hiszen számtalan ponty ugrott, már reggel a partról is láttuk, él a víz. A nagyon bolondos, esős, időnként ködöket kergető idő úgy látszik csak a tüskéshátúak étvágyat zavarta meg. Bármennyire ügyeskedtünk is, egy árva süllőkapást sem tudtunk e napon kierőszakolni Azért mi ezt most nem bántuk olyan nagyon….
Nagybajuszos meglepetés

Küldd el Szólj hozzá Nézettség: 4035
Szavazat: 1

Címkék:: nagy bajszos

Szólj hozzá: "Merenyei horgásztó"

A kép alapján nagyobbnak gondoltam......

drmihalyfigy dr.mihalyfigy top 2009
12 szint - több éve