Két évre tiltották el Bárdosi Sándort

Két évre tiltották el Bárdosi Sándort A szervezet pénteki közleménye szerint a korábbi birkózónak a júliusi, tajvani Világjátékokon szerzett szumós aranyérmét 72 órán belül vissza kell adnia. Ezenkívül a fegyelmi bizottság helyben hagyta a Világjátékok illetékes testületének döntését, és a sportolót 3000 eurós eljárási költség megfizetésére kötelezte. A versenyző 15 napon belül fellebbezhet az ítélet ellen.

Bárdosi a Világjátékokon szumósként végzett súlycsoportjában az első helyen. Elmondása szerint közvetlenül az elutazás előtt megcsípte egy darázs, és az erre kapott gyógyszer került a szervezetébe, ami aztán a pozitív tesztet eredményezhette.

A kötöttfogású birkózóként 2000-ben olimpiai ezüstérmes, 32 esztendős Bárdosi a sportágtól eltávolodva más küzdősportokban próbált szerencsét az utóbbi években. Szumósként világ- és Európa-bajnok lett, az MMA elnevezésű vegyes harcművészetben is jeleskedett, emellett gyakori szereplője a televíziós show-műsoroknak.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője az MTI érdeklődésére korábban elmondta, hogy Bárdosi eltiltása alatt más, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA szabályzata alá eső sportágakban sem szerepelhet.

"Magyarországon a magyar kormány doppingolásra vonatkozó rendelete a mérvadó. Vagyis Bárdosi nem versenyezhet olyan sportágban, amely például állami támogatást kap, bejegyzett szövetségként működik, illetve a szövetsége aláírta a WADA-kódexet."

Küldd el Szólj hozzá Nézettség: 382
Szavazat: 2

Bárdosi Sándor

Szólj hozzá: "Két évre tiltották el Bárdosi Sándort"

Szerintem pont leszarja a döntésüket és igaza van.

Azért ez a MACS is elmegy a qrva anyjába.Ahelyett,hogy védené a magyar sportolókat,igyekszik eláztatni őket!!

Elolvastam,meg utánanéztem ennek az egész bulinak,figyelemmel kísértem a kezdete óta.

Ez a Tiszeker lány engem is megcsinálhat szájjal!:PP

bighorgasz bighorgasz top 2009
6 szint - több éve