Három hajtóművel szállt le a Lufthansa új A380-asa

Három hajtóművel szállt le a Lufthansa új A380-asa A német légitársaság a napokban hozta nyilvánosságra, hogy 2010. augusztus 6-án a Lufthansa másodikként (július 19-én) átvett Airbus A380-as utasszállítója három hajtóművel landolt Frankfurt repülőterén. A Tokióból Frankfurtba repülő gépet pár nappal ezt megelőzően állították menetrendszerinti forgalomba.
A Lufthansa Rolls-Royce Trent 900-as hajtóművekkel szerelt A380-asa augusztus 6-án, pénteken tartott visszafelé Tokióból, amikor a frankfurti leszállás előtt körülbelül egy órával a pilóták az egyik hajtómű leállítása mellett döntöttek. A légitársaság szóvivője nem részletezte az erőforrás leállításának konkrét okát, csupán annyit mondott el, hogy a hajtómű olajnyomásának adatai alapján a személyzet elővigyázatossági okokból jobbnak látta a Trent 900-as leállítását. A Lufthansa frankfurti A380-as karbantartó központjában a leszállást követően elvégezték a 41-es sorozatszámú gép hajtóműcseréjét, melyet követően a gép augusztus 7-én ismét szolgálatba állhatott. A vizsgálat során a lecserélt hajtóműben idegen anyagot is találtak, bővebb információkat azonban még nem közöltek az esettel kapcsolatban.
Eredet: JETFly Magazin

Küldd el Szólj hozzá Nézettség: 689
Szavazat: 2

repcsik sorozat | 1-6 | 372

repcsik

Töltés folyamatban...

Szólj hozzá: "Három hajtóművel szállt le a Lufthansa új A380-asa"

Szabotázs...puff

drmihalyfigy dr.mihalyfigy top 2009
11 szint - 1 éve

De szerencseren leszalltak.

bubacsek bubacsek top 2009
11 szint - 1 éve

Semmi sem tökéletes,még én sem!

Inkenel Inkenel
6 szint - 1 éve

BIrjak ezek a gepek a -1 hajtomuvet!

bubacsek bubacsek top 2009
11 szint - 1 éve

A -2-őt is!

Inkenel Inkenel
6 szint - 1 éve

Haaat, akkor mar nem lennek nyugodt! (:

bubacsek bubacsek top 2009
11 szint - 1 éve

747-es már szállt le 2-vel!

Inkenel Inkenel
6 szint - 1 éve

Bubacsek!Hiányzik a kresztáblád!!Nekem nagyon tetszett!!:)))))!!

Inkenel Inkenel
6 szint - 1 éve

Azert az egy picit kisebb gep!

bubacsek bubacsek top 2009
11 szint - 1 éve

Szemelyesedek vissza... (((:

bubacsek bubacsek top 2009
11 szint - 1 éve

Mommo-s taps lesz a tábláért!VISSZA!VISSZA!VISSZA!VISSZA!

Inkenel Inkenel
6 szint - 1 éve

Na neee!!!!

bubacsek bubacsek top 2009
11 szint - 1 éve

De igen!Izzítom a"népet"!

Inkenel Inkenel
6 szint - 1 éve

Nagyon jó. . . . . . . . . . . . .

domokosbotond domokosbotond
7 szint - 1 éve