Friderikusz a mumus!

Friderikusz a mumus! Szemmel láthatólag nagy az egyetértés a Megasztár 5 zsűritagjai között. Azonban ha valamelyik induló értékelhetetlen produkcióval próbálkozik a négyek előtt, akkor általában Presser mélyen hallgat, Eszenyi Enikő a papírjait rendezgeti, Mester Tamás időnként hangot ad nemtetszésének, de az utolsó adás alapján Friderikusz Sándor az, aki minden zokszó nélkül ajtót mutat a megszeppent jelölteknek. Önként vállalja a kidobóember szerepét, még mielőtt ítésztársai megszólalnának, s olykor az az érzése is támadhat a nézőnek, hogy doppingolja a feladat, talán élvezi is. Mielőtt útilaput köt a talpukra, még jól szíven is szúrja őket vitriolos megjegyzésekkel. „Magát nyugodtan szórakoztassa, mert magának biztosan öröme telik benne, láttam, amilyen átéléssel énekelte. Semmi baj, nem kell mindenkinek közönség előtt mutatni, amit tud, vagy nem tud” – hallottuk a ledorongoló mondatokat legutóbb Friditől, aki, olykor még poénkodik is: „Köszönjük szépen. Ez nem kifejezetten rossz volt, ez csak rossz volt.” Ez az értékelés is tőle származik: „Ön teljesített, mi meghallgattuk, ennyivel kimerült a dolgunk egymással.”

Küldd el Szólj hozzá Nézettség: 399
Szavazat: 0

Címkék:: friderikusz, megasztár, megmondó ember, mumus, tehetségkutató, tehetségtelenek, zija

Szólj hozzá: "Friderikusz a mumus!"