Beszállt a Jobbik a nyugdíjháborúba

Beszállt a Jobbik a nyugdíjháborúba Részletes elképzelést ugyan nem ismerhettünk meg, de az egykori pártfunkcionáriusok bizonyosan rosszul járnának.
A Jobbik szerint az MSZP és a Fidesz elmúlt időszakban tett nyilatkozatai azt mutatják, hogy a nagy pártok csak "szavazógépként" tekintenek az idősekre, akiket elegendő a választások éveiben megszólítani.

Sneider Tamás, a Jobbik szociálpolitikáért felelős alelnöke szerdán sajtótájékoztatón hangsúlyozta: pártja nyugdíjprogramjában ezzel szemben már rövid távú intézkedések is szerepelnek, amelyek részeként választhatóvá tennék a magánnyugdíj-pénztári tagságot, valamint a minimálnyugdíj szintjére csökkentenék a korábbi rendszer közel harmincezer funkcionáriusának járó kétszázezer forint körüli nyugdíjat.

A Jobbik hosszú távon egyebek mellett a munkahelyteremtéssel, valamint a családi adózás és a személyi jövedelemadóból elkülönített "szülőtartási életjáradék" bevezetésével kívánja biztosítani a nyugdíjak kifizetését - fűzte hozzá politikus. Az állami nyugdíjrendszerbe történő visszalépés célja a magánpénztáraknál fellelhető 2.500 milliárd forintos betétállomány visszaszerzése, ami komoly tőkefedezetet és egyben hosszabb távon is biztonságosan fenntartható nyugdíjrendszer alapját jelentené - fejtette ki Sneider Tamás.

A magánpénztári befizetések miatt jelenleg évente mintegy 360-370 milliárd forint állami bevétel esik ki, ami óriási segítséget nyújthatna az államháztartási hiány csökkentésében - mutatott rá a Jobbik alelnöke. Megjegyezte: pártja az egyéni számlavezetés általános bevezetését tervezi, így mindenki számára látható lesz a befizetett összeg nagysága, illetve a várható nyugdíj mértéke.

Sneider Tamás szerint a pártállam funkcionáriusainak járó, havi 200 ezer forintos "diktatúranyugdíjak" drasztikus csökkentése mindössze 30 ezer embert érintene hátrányosan, miközben az így szabaddá váló összegből évi néhány tízezer forintot nyerhetnek a kis- és középnyugdíjasok.

A Jobbik közép- és hosszú távon a családpolitikai, illetve demográfiai intézkedéseivel összhangban kívánja alakítani a nyugdíjpolitikát. Ennek része többek között egy úgynevezett "szülőtartási életjáradék" is, amelyet a felnőtté váló, és munkába álló gyermekek személyi jövedelemadójából különítenének el a szülők számára. Ezzel, az anyák nevelőmunkáját elismerő nyugdíj-kiegészítéssel lehetővé válna, hogy a családok több gyermeket vállalhassanak, olyanokat akik egyúttal a társadalom hasznos tagjaivá is válnak - mutatott rá Sneider Tamás.
http://href.hu/x/bgti

Küldd el Szólj hozzá Nézettség: 346
Szavazat: 1

Politika sorozat | 1-6 | 120

Politika

Töltés folyamatban...

Összesen: 121 db.

Politika

Címkék:: 2010, jobbik, karlo, mommo, nyugdíj, párt, politika, választás

Szólj hozzá: "Beszállt a Jobbik a nyugdíjháborúba"

Én végigolvastam, de semmit nem láttam...

Kierkegaard Kierkegaard top 2009
6 szint - több éve

Sok konkrétum nincs,hacsak a "diktatúranyugdíj"nem az.Mégis több,mint O.V. progija:"Nem tudunk mit tenni.".

Hmmmmmm........

Karlo Karlo top 2009
11 szint - több éve

Viktorról nem beszélek. Nincs mit.

Kierkegaard Kierkegaard top 2009
6 szint - több éve

Ő sem mond semmit.Te minek reagálnál!

Karlo Karlo top 2009
11 szint - több éve