60 érdekesség a 60 éve uralkodó II. Erzsébetről

60 érdekesség a 60 éve uralkodó II. Erzsébetről 1. Császármetszéssel jött a világra 1926. április 21-én hajnali 2.40-kor.
Szülei, a yorki hereg és hercegnő akkor már három éve voltak házasok.
Ő volt a király, V. György első unokája.
2. Nincs vezetékneve, viszont van három keresztneve: Erzsébet Alexandra Mária.
Elsőt az édesanyjáról, másodikat a dédanyjáról, harmadikat a
nagyanyjáról kapta.
3. Kislányként imádott falovakkal játszani, minden este megfésülte őket.
Azóta is rendszeresen lovagol, versenyistállót működtet, lovai szép
sikereket értek el.
4. Édesanyjának, a legendás anyakirálynénak is voltak versenylovai, de anya
és lánya paripái soha nem indultak ugyanabban a futamban!
5. 1936-ig csendes életet élt, akkor nagybátyja került a trónra VIII.
Edward néven.
A király azonban 11 hónapnyi uralkodás után lemondott a trónról,
hogy feleségül vehessen
egy kétszeresen elvált amerikai nőt. Így került Erzsébet apja VI.
György néven a trónra,
és így lett a kis hercegnőből trónörökös.
6. Amikor elmondta húgának, hogy bácsikájuk lemondott és apjuk lesz a
király, Margit visszakérdezett: "Ez azt jelenti, hogy egyszer te leszel a
királynő! Szegénykém."
7. Soha nem járt iskolába, őt és húgát, Margit hercegnőt a patinás
Eton College professzorai oktatták a Buckingham-palotában.
Leginkább történelmet és alkotmányjogot tanult, de tökéletesen
beszél franciául is.
8. Nevelőnője, Bobo egész életében mellette szolgált, 1991-ben hunyt el.
A királynő a királyi mauzóleumba temettette el. Ő az egyedüli nem királyi
fenség, aki ebben a mauzóleumban nyugszik.
9. A II. világháború alatt, 1940-ben mondta el első rádióbeszédét, melyben
a brit birodalom gyermekeit bátorította.
10. A világháborúban teherautó-sofőrként szolgált, sőt megtanult autót
szerelni is.
11. 21 éves korában egy rádióbeszédben kijelentette:
"Egész életemet, legyen az akár rövid, akár hosszú, a ti
szolgálatotoknak szentelem!"
Azóta is ez az ígéret vezérli.
12. 1939-ben, 13 éves korában ismerte meg Fülöp Görögország és Dánia hercegét.
Már aznap eldöntötte, hogy csak ő lehet a férje. A világháború
alatt leveleztek,
majd 1947 nyarán bejelentették az eljegyzésüket.
13. Férje és ő Viktória királynő ükunokái.
14. Négy gyermeke, nyolc unokája és egy dédunokája van.
Második dédunokája nyárra várható.
Az első és a nyolcadik unokája között harminc év a korkülönbség.
15. Ifjú feleségként és anyaként két évig Máltán élt. Fülöp herceget mint a
tengerészet hadnagyát a szigetre vezényelték, s Erzsébet első két
gyermekével, Károly herceggel és Anna hercegnővel követte férjét.
Azt mondja, ez volt élete legboldogabb két éve.
16. Erzsébet négy gyermeke közül mindig András herceg volt a legkedvesebb!
Amikor a yorki herceg nemzeti hősként visszatért a 1982-es falklandi
háborúból, a királynő azt mondta, örül, hogy ismét itthon van András, mert
csak ő tudja beprogramozni a videóját.
17. Amikor 1982 júniusában megszületett Vilmos herceg, Erzsébet elsőként
rohant meglátogatni a kórházba. Ránézett a kis batyura, és örömében
felkiáltott: "Szerencsére nem olyan elálló fülei vannak, mint az apjának!"
Egyszer ugyanis azt mondta Károly hercegről, úgy néz ki hátulról, mint egy
nyitott ajtajú Rolls Royce.
18. 1953. június 2-án koronázták királynővé. Fülöp herceg bemesélte neki,
hogy a szertartás alatt azzal a libazsírral kenik majd fel, melyet ezer
évvel korábban Békés Edgard koronázásánál is használtak.
Erzsébet rettegett
ettől, de aztán kellemes meglepetés érte: egy erre az alkalomra kevert
illatos olajat használt az érsek, melyből a királynő később a
fürdőszobájába is rendelt!
19. Ő a negyvenedik angol uralkodó Hódító Vilmos óta.
20. Első miniszterelnöke a legendás Sir Winston Churchill volt, vele együtt
12 miniszterelnöke volt. A kormányfő minden kedden találkozik a
királynővel, hogy megbeszéljék az ország ügyeit.
21. Két miniszterelnöke, Tony Blair és David Cameron is már az ő uralkodása
alatt született. Előbbi 1953-ban, utóbbi 1966-ban jött világra.
22. Első corgi kutyáját 18. születésnapjára kapta az apjától, és Susan
névre keresztelte el. Ma is Susan leszármazottai szaladgálnak a királynő
körül, az ebek repülőgépen utaznak, és külön lakáj gondoskodik róluk.
Kivéve esténként, akkor ugyanis a királynő eteti meg őket!
23. A Sandringham-kastély kertjében kutyatemető van, minden kis elhunyt
kedvencnek sírkövet állíttatott.
24. A macskákat viszont utálja, mert gyerekkorában egy csúnyán megkarmolta.
25. Ő az egyetlen Nagy-Britanniában, akinek nincsen útlevele,
sem semmilyen személyes igazolványa.
26. Ő a világ legtöbbet fotózott asszonya, nincs ember, ki ne ismerné a
nevét és az arcát!
Kiszámolták, hogy egész életében percenként 14 fénykép készült róla.
27. Neki van a legnagyobb ékszergyűjteménye, értékét megbecsülni sem lehet!
Az ő tulajdonában vannak olyan híres drágakövek, mint Afrika első és
második gyémántja, vagy a hírhedt Kooh I Noor, melyet csak nők hordanak,
férfiakra ugyanis balszerencsét hoz. Gyűrűből is több meseszép
darabja van,
ezekből azonban egyet sem húz a jobb kezére, olyan sokszor kell
kezet fognia.
28. A királynőt soha nem lehet látni retikül nélkül. Ha a táskát a bal
karján tartja,
akkor az azt jelenti, hogy minden rendben van.
De ha a jobban, akkor az jelzés az udvarhölgynek, hogy induljunk
tovább, vagy
szerezzen egy másik beszélgetőpartnert!
29. És hogy mit rejtenek a híres retikülök? Sminkkészletet, pótharisnyát,
szemüveget, és egy pakli kártyát a hosszú utazásokhoz.
30. Minden délelőtt 11 órakor felhajt egy gin-tonikot.
Más alkoholt nem nagyon iszik, fogadásokon is éppen csak
belekortyol a pezsgőbe és borba.
31. Szereti a jó ételeket, viszont személyes szakácsa tudja,
paradicsomalapú finomságot nem készíthet, Erzsébet ugyanis nem
szereti ezt a zöldséget.
32. A Buckingham-palotában fürdőkádja mellett egy sárga műanyag kacsa díszeleg.
Ezt a mókás ajándékot az unokáitól kapta a királynő! És hogyan
derült ez ki?
Egyik nap ki kellett hívni egy vízvezeték-szerelőt, aki később
kikotyogta egy újságírónak,
hogy milyen a királyi fürdőszoba.
33. 1982 júliusának egy reggelén a királynő arra ébredt, hogy egy
idegen férfi ül az ágyán.
Michael Fagan valahogy bejutott a Buckingham-palotába, és
eljutott a királyi hálószobába.
Erzsébet megőrizte hidegvérét, majd negyed óráig beszélgetett
Fagannal, többek között arról, hogy
mindkettőjüknek négy gyermeke van.
Aztán egy óvatlan pillanatban sikerült megnyomnia azt a gombot,
mely az őrséget riasztotta.
34. "Azért hordok színes ruhákat, hogy észrevegyenek a tömegben" -
mondta egyszer.
Erzsébet sem tudja, mennyi kalapot, kabátot, estélyi ruhát
hordott az elmúlt évtizedekben.
A protokoll szerint a királynő egy ruhát csak egyszer vehet fel.
Ez az utóbbi években változott, így kevesebbe kerül a monarchia
fenntartása.
35. 38-as cipőket és 40-es ruhákat hord.
36. Imádja a katonai indulókat, autójában gyakran indulók szólnak.
37. Kispárnáját minden utazására magával viszi.
38. Tehetséges sztepptáncos, családját korábban gyakran szórakoztatta tudásával.
39. Mindössze egy fogát húzták ki, egy bölcsességfogat.
40. Szívesen néz szappanoperákat, a kedvence a több évtizede futó
Coronation Street, melynek szereplőit gyakran meghívja egy-egy
partira, sőt
ő maga is ellátogatott már a stúdióba.
41. Esténként puzzle-t rak ki, de szeret keresztrejtvényt is fejteni.
42. Első számítógépét Ronald Reagan amerikai elnöktől kapta ajándékba.
43. 1977 óta hord olvasáshoz szemüveget. Egy alkalommal elfelejtette
magával vinni,
így Fülöp hercegnek kellett felolvasnia a beszédét. Azóta két
okulárét is hord magánál.
44. Sokat fényképez, a fotóit a hosszú repülőutak alatt rendezi albumokba.
45. Minden évben négy kerti partit rendez, hármat a Buckingham-palota,
egyet pedig az edinburghi Holyroodhouse-palota kertjében.
Hatvan év alatt 1,4 millió embert látott vendégül.
46. Hatvan év alatt 129 országba utazott el 265 alkalommal tett
hivatalos állami látogatást.
47. 15 hidat avatott fel Nagy-Britanniában és 25 hajót bocsátott vízre.
48. Uralkodása alatt nagyjából 40 ezer karácsonyi üdvözlőkártyát küldött el.
49. Eddig 14 szobrot készítettek róla, és 142 portréhoz ült modellt.
50. Összesen 30 keresztgyermeke van.
Diana hercegnő öccsének, Lord Charles Spencernek is a királynő
a keresztanyja.
51. Menyei, Diana hercegnő, Sarah Ferguson, Camilla és Sophie, wessexi
grófnő közül az utóbbi a kedvence, sok időt töltenek együtt.
52. Mindössze kétszer sírt nyilvánosan, az édesanyja temetésén, illetve
amikor ünnepélyes keretek közt el kellett búcsúznia a Britannia
királyi jachttól,
mert a 120 méter hosszú hajó fenntartása túl költséges volt.
53. Nem szereti a teniszt, a lovaspólóért és a lóversenyért rajong.
54. Karácsonyi bevásárlásait a Buckingham-palotában intézi, az áruházak
hozzák el termékeiket a palotába, a királynő ugyanis biztonsági
okokból nem
mehet vásárolni nagy tömegben.
55. Ő az anglikán egyház feje, a hit védelmezője, ezért bárhol is
tartózkodik, minden vasárnap részt vesz az istentiszteleten.
56. Reggel nyolckor ébred, mégpedig dudaszóra.
Viktória királynő óta minden uralkodó ablaka alatt reggel
nyolckor a királyi dudás játszik.
57. Az egyik nagybátyját, Kent hercegét, és az unokatestvérét, Gloucester
hercegét repülőgép-balesetben veszítette el, nagy-nagybátyja,
Lord Mounbatten pedig merénylet áldozata lett.
58. Soha nem nyalt meg bélyeget. Mivel minden bélyegen szerepel, azt
mondja, nem tudja elképzelni, hogy megnyalja a saját feje hátulját.
59. Bár áprilisban született, hivatalosan a születésnapját június második
szombatján ünneplik katonai parádéval, mert ekkor nagyobb az
esélye a jó időnek.
60. Még négy év, és megveri Viktória királynőt, aki majd 64 évig ült a trónon.
Ezzel ő lehet a leghosszabban regnáló brit uralkodó.

Küldd el Szólj hozzá Nézettség: 1436
Szavazat: 3

Címkék:: érdekesség, erzsébet, kati, királynő

Szólj hozzá: "60 érdekesség a 60 éve uralkodó II. Erzsébetről"

Köszi:)

faszikam faszikám
13 szint - több éve

Szívesen, nincs mit!

dedimamuka dedimamuka
14 szint - több éve

Jó éjt szép álmokat :)

faszikam faszikám
13 szint - több éve

Neked is viszont! Szia!

dedimamuka dedimamuka
14 szint - több éve

:)

faszikam faszikám
13 szint - több éve

Csak gratulálni tudok neki !!!!

zeret zéret top 2009
16 szint - több éve

Isten áldja ôt sokáig...mondják a gyerekeim akik Angliaba élnek, jó uralkodó.

bariak bariak top 2009
10 szint - több éve

Én is úgy hallottam.

dedimamuka dedimamuka
14 szint - több éve