Tóth Lüszi


Titokzatos idegen karolná fel Tóth Lüszit


Ellentmondó hírek kaptak szárnyra az országos médiában a kaposvári Tóth Lüsziről. Az egyik azt állítja: Tóth Lüszi Franciaországban lesz sztár, míg másutt azt írják, a 15 éves megasztárra senki nem kíváncsi. Megkérdeztük édesanyját, Tóthné Lukács Editet: mi az igazság? – Kis túlzással igaz, amit a lapok írtak, hiszen Lüszi az átlagos tinédzserek életét éli, készül a középiskolás felvételire, zongoraórára jár és sokat tanul – mondta Tóth Lüszi anyukája. – Ugyanakkor valóban lehetősége nyílt egy francia zeneszerzővel megismerkedni, akit vendégül láttunk Kaposváron. Ám ez még a nyáron történt, jelenleg a tanulás tölti ki a mindennapjait.– Renaud Schmitt hónapokig nyomozott utánunk, levelet írt a zeneiskolába, ahol tanítok – mesélte Tóth Lüszi édesanyja. – Aztán ideutazott, s fel is vett két számot a lányommal. A közös munka nagyon jól sikerült, Renaud Schmitt véleménye szerint Lüszi igen inspiráló. Munka közben számos ösztönös, sajátos ötletével járult hozzá a dalok felénekléséhez. A zeneszerző látogatásakor meghívott minket francia otthonába a nyárra, hogy Tóth Lüszi koncertet adjon azon a településen, ahol él.
Titokzatos idegen karolná fel Tóth Lüszit

Megasztár 4 Döntő 7--Tóth Lüszi : Marta's Song



.

Megasztár 4 - Tóth Lüszi - My heart will go on



Megasztár 4 (Hungarian Idol), 6. döntő - Tóth Lüszi - My heart will go on (Celine Dion [Titanic]) A kedvencem Lüszitől :-)

Tóth Lüszi mamáját fojtogatták


Sok gyerek tűnik el mostanában, és Tóth Lüszi anyukája szerint lánya is potenciális célpontja lehet az ilyen beteg embereknek, hiszen „szép, ismert, okos” – ahogy a mama fogalmazott. Félelme egyébként korántsem alaptalan a szülőnek, hiszen az utóbbi időben hárman fiatalnak is nyoma vesztett Kaposvár környékéről, és Lüszit is zaklatnák gyanús elemek. „A múltkor egy férfi bement az iskolába, és követelte, adják ki a lányom címét. Természetesen ez nem történt meg, mire őrjöngve tessékelték ki az intézményből.” Felfokozott világban élünk Ez nem hangzik valami bizalomgerjesztőnek, főleg hogy Editnek saját gyermekkorából is vannak rossz élményei. „Kilenc évesen engem is megtámadtak, és fojtogattak” – mondta, de a részletekbe nem szeretett volna belemenni. Felmerült bennem a kérdés, Lüszinek nem lenne-e szerencsés néhány gyilkos fogást tanulnia, hogy hatékonyan védhesse meg magát. Most még csak 13, de később már nem kísérhetik el a szülei a moziba, mit szólnának akkor a fiúk, akik most még nincsenek. „Felfokozott világban élünk. Az összes fiatalkorúnak kellene előadásokat tartani. Rengeteg drogárus van. Egyébként gondoltunk már rá, hogy beíratjuk valamilyen önvédelmi tanfolyamra, de az éneklés, tanulás és lovaglás mellett most még nem fér el, de majd később talán.”
Tóth Lüszi mamáját fojtogatták

Tóth Lüszi mamáját fojtogatták


Sok gyerek tűnik el mostanában, és Tóth Lüszi anyukája szerint lánya is potenciális célpontja lehet az ilyen beteg embereknek, hiszen „szép, ismert, okos” – ahogy a mama fogalmazott. Félelme egyébként korántsem alaptalan a szülőnek, hiszen az utóbbi időben hárman fiatalnak is nyoma vesztett Kaposvár környékéről, és Lüszit is zaklatnák gyanús elemek. „A múltkor egy férfi bement az iskolába, és követelte, adják ki a lányom címét. Természetesen ez nem történt meg, mire őrjöngve tessékelték ki az intézményből.” Felfokozott világban élünk! Felmerült bennem a kérdés, Lüszinek nem lenne-e szerencsés néhány gyilkos fogást tanulnia, hogy hatékonyan védhesse meg magát. Most még csak 13, de később már nem kísérhetik el a szülei a moziba, mit szólnának akkor a fiúk, akik most még nincsenek.
Tóth Lüszi mamáját fojtogatták

Tóth Lüszi: A döntőben elhangzott dalok


Hatalmas bravúrt hajtott végre a 13 éves kaposvári kislány, hiszen rendkívül fiatal kora ellenére ő lett 2008 Női hangja! Ilyen korban a legtöbb lány még csak álmodozik az énekesnői karrierről, mindez azonban számára most csak egy karnyújtásnyira van. Ehhez persze a kiemelkedő hang nem lett volna elég, szükség volt arra a hihetetlen sok energiára és munkára, amely hétről hétre hozzásegítette Lüszit abban, hogy a legjobbak közt maradjon. Számára teljesen mindegy volt, hogy magyarul vagy angolul kell énekelnie, minden produkciójában a maximumot nyújtotta. A teljes mértékben megérdemelt cím büszke birtokosa egy tüneményes kislány, aki előtt nagyon fényes jövő áll. Szerző:Bucsai Tímea
Tóth Lüszi: A döntőben elhangzott dalok

Tóth Lüszi sokat hiányzott, de hétfőtől újra iskolába megy


Kaposvár | Néhány hónap leforgása alatt gyökerestől változott meg a 13 éves Tóth Lüszi élete. A kaposvári kislány hangját az egész ország megismerte a Megasztár 4-ben és hosszú hónapokat töltött édesanyjával a fővárosban. Karácsonyra végre hazajött és úgy tűnik, életében lassan minden visszaáll a régi kerékvágásba.
Tóth Lüszi sokat hiányzott, de hétfőtől újra iskolába megy

Tóth Lüszi



Tóth Lüszi

Tóth Lüszi



Az utolsó dala.Sajnos ki esett:-(

Kiesett Tóth Lüszi a Megasztárból


Nem hoztak szerencsét a toplistás dalok Tóth Lüszinek. A zsűri úgy döntött, hogy ezúttal neki kell távoznia a Megasztárból. A nézőktől Lakatos Krisztián és Lüszi kapta a legkevesebb szavazatot, a zsűri közülük választotta ki a továbbjutót. A döntés azt jelenti, hogy a három dobogós mindegyike férfi: a Megasztár 4 következő fordulójába Lakatos Krisztián, Fekete Dávid és Király Viktor került. Lüszi egyúttal a legjobb női előadó lett a versenyben.
Kiesett Tóth Lüszi a Megasztárból

Tóth Lüszi mamája számon kérte az iskolát


Tovább gyűrűzik a Tóth Lüszi-ügy - A tizenhárom éves megasztáros édesanyja legutóbb gyermeke iskoláján kérte számon, mit nyilatkoznak a diákok a lányáról.
Tóth Lüszi mamája számon kérte az iskolát

Megasztár: Tóth Lüszi ismét lenyűgözte a zsűrit


Óriási sikert aratott Tóth Lüszi szombaton a Megasztárban. A 13 éves kaposvári kislány a Titanic My heart will go on című betétdalával ismét bizonyította tehetségét.
Megasztár: Tóth Lüszi ismét lenyűgözte a zsűrit

Kiborult Joshi Bharatnál Tóth Lüszi mamája


Edit megállás nélkül sorolta a vádakat: „zavaró a jelenlétem, beleszólok mindenbe, és médiaszereplővé akarok válni”. Hozzátette, nem érti, kinek az érdeke, hogy őt ilyen rossz színben tüntesse fel, hiszen ő csak kényszerűségből vállalta szereplést. Ennek a képnek némileg ellentmond, hogy a lap értesülése szerint az asszony maga jelentkezett az indiai sorselemzőnél, mert úgy érzete, csak itt beszélhet az őt ért sérelmekről. Ez végül annyira őszintére sikeredett, hogy Edit sírógörcsöt kapott a felvétel végén.
Kiborult Joshi Bharatnál Tóth Lüszi mamája

Tóth Lüszit Lakatos Krisztián keresztapja tette volna félre?


A Megasztár tizenhárom éves versenyzője betegség miatt majdnem lemaradt a szombat esti döntőről. Lüszit Lakatos Krisztián keresztapja vizsgálta meg, aki kezdetben ellenezte az esti fellépést, arra hivatkozva, hogy mandulagyulladása van a kislánynak. Az édesanya nem értett egyet a fül-orr-gégész véleményével, így a Megasztár hivatalos orvosi csapatához fordult.
Tóth Lüszit Lakatos Krisztián keresztapja tette volna félre?

Miért erőlködik Tóth Lüszi anyukája?



A kislány elindult a Megasztárban, ezzel egyidejűleg pedig anyukája is reflektorfénybe került, ám nem a legpozitívabb szemszögből.Az édesanya finoman szólva sem tud énekelni, hangja sincsen, mégis ott erőlködik lánya mellett, aki ekkor még korán sem volt ’olyan’ megasztár szinten, mint ahol most van.

Megasztár 4 - Tóth Lüszi



A Megasztár 4 egyik biztos karaktere lesz Tóth Lüszi, aki itt épp Caramel saját számát énekli. A kis hölgy azóta már beénekelte magát a legjobb 15 közé...sőt, már két döntőn sikeresen van túl! Hihetetlenül szép és bársonyos hangja van az biztos...de valóban megéri neki ezt a műsort végigcsinálni? Hiszen még gyerek.. Megmutatta magát, tudjuk milyen csodaszép hangja van ... de ráér még a rajongókkal és a fellépésekkel később is foglalkozni.. vagy ezt csak én gondolom így? Mindegy. Én és még nagyon sokan drukkolunk a kis Lüszinek!!!

"...ez Anna döntése"




Ezt érdemes elolvasni és meghallgatni: "Tóth Lüszi után újabb kiskorú tehetség jutott tovább a Megasztárban. A tízéves Patai Anna szülei még nem gondolták át, milyen mellékhatásokkal jár a hirtelen jött népszerűség. Miközben a pszichológus is úgy véli, hogy nem szabadna egy gyereket kitenni egy országos tehetségkutató verseny velejáróinak, a TV2 csak a vállát vonogatja. Nem akarják, hogy a korhatár megszabásával bárki is kimaradjon, aki nézettséget hozhat." - Velvet „Persze gondolkoztunk, leültünk, megbeszéltük, de ez Anna döntése, és mi úgy döntöttünk, támogatjuk.” - mondják a gyerek szülei (?!)

Lüszi: Franciaországban leszek sztár!


Tóth Lüszi (15) nagy lépésre szánta el magát: miután itthon nem kellett senkinek, külföldön próbál karriert csinálni. Nincs mit szépíteni, felfedezték, a szárnyai alá nyúltak, és megadták az esélyt, hogy kamatoztassa kivételes tehetségét. A Megasztár negyedik szériájában feltűnt, s a legtovább versenyben maradt női versenyző képességei egy francia zeneszerzőnek szúrtak szemet – pontosabban fület. Renaud Schmitt (31) készen áll, hogy igazi sztárt faragjon belőle. Kaposvárott a legnagyobb titokban két dalt már fel is vettek. „Tíz éve vártam erre a hangra!" – vallotta a zeneszerző Lüszi anyukájának, amikor Edit asszony vendégül látta a művészt. Schmitt már a saját honlapjára is feltette a közös képei­ket. Pedig Lüsziért eddig nem kapkodtak a magyar kiadók. Azt mondják, felnőttnek még gyerek, gyereknek pedig már felnőtt, nem tudják a piacon besorolni sehová. Renaud azonban nem így gondolta: az interneten hallotta és látta Lüszit énekelni, s azonnal beleszeretett a hangjába. Hónapokig nyomozott utánunk, levelet írt az iskolába – mesélte Lüszi édesanyja. – Aztán ideutazott, s fel is vett két számot a lányommal. Meghívást kaptunk nyárra, hogy Lüszi egy koncertet adjon. Csodálatos kislányra találtam Magyarországon, gyönyörű a hangja" – lelkendezik hivatalos honlapján az Angliában és Franciaországban ismert művész. Pedig a tini a Megasztár óta nem zenélt, és a tehetségkutató-sztárkereső műsorokat sem nézte meg. Az anyuka szerint Lüszi nehezen dolgozta fel a támadásokat, amelyeket el kellett viselnie a hirtelen jött népszerűség miatt. – Jó egy kicsit hétköznapi lányként élni. Most felvételizek egy dráma tagozatos gimnáziumba, remélem, sikerül – mondta Lüszi, aki nemrég visszatért kedvenc hangszeréhez, a zongorához is; már egy versenyen is elindult. www.blikk.hu
Lüszi: Franciaországban leszek sztár!

Kitört a balhé Lüszi családjában


KAPOSVÁR — Tóth Lüszi (13) a Megasztár 4. egyik legvitatottabb személyisége volt. Sokan úgy gondolták, hogy a kislánynak nem való még ez a fajta csillogás, ismertség, a többség véleménye szerint előbb az iskolát kellene befejeznie, csak ezután karriert építeni. Most úgy tűnik, Lüszi családjában még mindig téma ez a dilemma, olyannyira, hogy parázs viták alakulnak ki arról, a kislány karrierje érdekében nem lenne-e jobb, ha inkább a fővárosban élnének.– Felmerült, hogy felköltözünk, de én nem értek egyet velük, sőt még anyuék sem értenek egyet a dologban, szóval nem tudjuk még, mi legyen. Én egyelőre szívesebben maradnék Kaposváron – vallotta be a kislány. 2008 női hangja örül, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba. Újra zongoraórákra jár, megpróbálja pótolni az elmaradt tananyagot, és sokat játszik újdonsült kiskutyájával, Mutyival. – Nagyon élvezem a sulit, jó volt visszaülni az iskolapadba. Az osztály- és iskolatársaim nagyon kedvesen fogadtak, a városban sétálva is sok biztatást és gratulációt kapok. Nagyon jó otthon – tette hozzá Lüszi, aki ugyan félévkor a kevés jegye miatt nem kapott bizonyítványt, de most mindent megtesz azért, hogy év végére mindent bepótoljon, ami a Megasztár miatt kimaradt.
Kitört a balhé Lüszi családjában

A gyereksztárság átka


Fenekestől felfordult az élete a kis Tóth Lüszinek, amikor beválogatták a Megasztár Top15-be. Ám a kislány nem sokáig élvezhette a sikert, ehelyett támadások hadával kellett szembenéznie. A legtöbb vád édesanyja miatt érte, aki beköltözött kislányával a Megasztár-házba. Ott állítólag Edit asszony sorban veszett össze a többi versenyzővel. Krisztián, Sonia és a többiek azt mondták, Lüszi mamája kiállhatatlan és megmérgezi a légkört. Edit asszonyt ráadásul spiclinek is nevezték, ami nem vetett jó fényt gyermekére.Akkor arról beszéltek, hogy Lüszit ki is közösítették társai "nyomulós" édesanyja miatt. De ezzel még nem ért véget a bántások sora. Az a hír járta, hogy osztálytársai bajszos póninak csúfolták Lüszit, és csak azért szavaztak rá hétről-hétre, hogy minél később menjen vissza az iskolába.
A gyereksztárság átka

Ügyvéddel fenyeget Lüszi anyja


Ügyvédhez fordul Tóth Lüszi anyukája, Edit. A Megasztár legfiatalabb versenyzőjének szülei felháborítónak tartják, hogy a TV-vel kötött szerződés szerint kislányuknak akár késő este vagy hétköznapokon is fel kell lépnie. Edit most döbbent rá, hogy nem való egy 13 éves iskolásnak a tehetségkutatóval járó hajtás. Magyar Rita a csatorna szóvivője nem válaszolt egyértelmûen arra a kérdésre, hogy milyen szerződés kötelez Lüszit rendszeres munkára: – A szerződéseket a kiskorúak esetében a szülők írják alá, annak tartalmáról nem nyilatkozhatom. Lüszi és a másik gyermekkorú versenyzô, Hien igényeit és terhelhetôségét minden esetben figyelembe vettük a Megasztár alatt, és nincs ez másképp most sem. Szabad akaratukból vettek részt a versenyen, és írták alá a szerzôdést
Ügyvéddel fenyeget Lüszi anyja

A igazi Lüszi


Hiába öltöztették a verseny alatt nagylánynak Tóth Lüszit, kislány maradt.Maradjon is még egy darabig!
A igazi Lüszi

Miért éppen Lüszi?


Internetes fórumok tucatjain olvashattuk a héten a felháborodott rajongók bejegyzéseit. Nehezményezték, hogy hiába próbáltak szavazni kedvenceikre, a mobilszolgáltatótól olyan választ kaptak, mely szerint a voksuk érvénytelen volt. Bencsik Tamara kiesése megdöbbentette a nézőket. A szakma által is a mezőny legtehetségesebb előadójának tartott lányt a tizenhárom esztendős, hamisan éneklő Tóth Lüszi megelőzte.A műsor zsűrijét is komoly kritikák érték az internetes oldalakon. Valóban, elég nehéz elhinni, hogy Tamara és Lüszi közül a nagybecsű zsűri a középszerűnek is csak kegyesen nevezhető fruskát juttatta tovább.Az idei mezőny sajnos gyengére sikeredett, és azt a néhány tehetséges fiatalt, akik vihették volna valamire, hamar kiszórták a műsorból.
Miért éppen Lüszi?

Megabalhé


A 13 éves kaposvári gyerek szűk rajongótáborán kívül szinte senki nem hitte el, hogy az élete talán legjobb teljesítményét nyújtó, szexi vadmacskás Bencsik Tamarával szemben egy kislányt, Tóth Lüszit engedett tovább versenyezni a zsűri. Miközben az ítészek hétről hétre hangoztatják, hogy azt a megasztárt keresik, aki jövő júniusban a Kapcsolat koncerten több százezres élő közönség előtt is megállja a helyét, a vélemények szerint épp az egyik erre képes versenyzőt szavazták ki a versenyből.Az internetes hozzászólásokban azzal vádolják a csatornát, hogy manipulálták a szavazást, az utolsó négy percben ugyanis, amikor már csak az utolsó három helyezettre – Lüszire, Tamarára és Krisztiánra – lehetett szavazni, a rendszer a Tamarára küldött SMS-eket visszadobta.
Megabalhé

Lüszi mama mindent tagad


Tóthné Edit mindent visszautasít Tóth Lüszinek határozott elképzelései vannak arról, hogy mit szeretne. Saját bevallása szerint a Megasztárral egy álma válik valóra, édesanyja pedig ebben csak támogatja. Tóthné Edit szerint azzal, hogy beköltözött a Megaházba, nem a figyelmet akarta magára vonni, pusztán nem hagyta, hogy 13 éves lánya összeköltözzön egy tucat idegennel. Tóth Lüszi édesanyját számtalan vád érte, miszerint ő erőlteti a zenei karriert lányára, akinek a Megasztár helyett az iskolában lenne a helye. Ráadásul az újságok szerint folyamatosan összetűzésbe kerül a többi versenyzővel . A kislányt azzal is vádolták, hogy másolja a brit tehetségkutató verseny egyik indulóját, a 7 éves Connie Talbotot. Tóthné Edit elmondta, hogy ezek a vádak egyáltalán nem igazak, és a lánya - hiába 13 éves - határozott elképzelései vannak arról, hogy mit szeretne csinálni.
Lüszi mama mindent tagad

Lüszi vs Hien


A Megasztár 4.-ik döntőjén úgy tünt Hien nem hogy nem barátkozik Lüszivel hanem egyenesen neheztel is rá!nem lehetett nem észre venni hogy amikor kiderült hogy őt ,mármint Hient juttata tovább a zsüri Karcsival szemben, nem fogadta versenytársa gratuláló ölelését sőt egyenesen ki kerülte a 13-éves kaposvári Tóth lüszit!Fel merül a kérdés hogy vajon mivel bánthatta meg Lüszi Hient?vagy csupán arról van szó hogy, a vietnámi kislány szivének nem annyira kedves hogy a verseny után bármilyen kapcsolatot tartson vele?Egy azonban biztos hogy a két lány közt csupán 1-év különbség van még is teljesen különböző személyiségek!Mig Hien egyedül csinált végig mindent addigüszit édes anyja istápolta és ja.Igaz ebből is meg voltak és vannak a botrányok nem beszélve arról hogy ki akarták tiltani a hotelből amit a Megasztároknak tartanak fenn! Nos röviden ennyit irnék Róluk megy annyit hogy egy időre vége a viszályoskodásnak mivel Hien ki esett!Mi lessz ezután???Nézd végig a megasztárt és dönsd el magad megérte -e!!!
Lüszi vs Hien

Lüszi tovább énekel



Nyoma sem volt mandulagyulladásnak, Tóth Lüszi ismét hozta a tudását. Ahogyan korábban már megírtuk, az egyik bulvárlap rémhírkeltése alaptalan volt, a Megasztárban fellépő kaposvári kislány szombati szereplését semmi sem veszélyeztette.

Hallgassátok és sirjatok!!!!



Hát ez Tóth Lüszi !!!

A Lüszi jelenség-új Kiszel Tünde van születőben?


Az olvasók véleménye elég egyöntetű, a Megasztár 4-ben felbukkant kislány, Tóth Lüszi, és édesanyjával kapcsolatosan. Lehetséges, hogy az anyuka viselkedése lesz a gyerek karrierjének legnagyobb akadálya? Ezt nem tudni, mindenesetre az olvasóknak ismét megvolt véleménye, az anya / lánya kapcsolat eme példájáról.
A Lüszi jelenség-új Kiszel Tünde van születőben?

Lüszi a legjobb 15 énekes között .


A kaposvári Tóth Lüszi 30 énekesből a legjobb 15 közé jutott a Megasztár Tehetségkutató Verseny szombati 4. visszahívásán. A 13 éves kislány már napok óta nem aludt rendesen és kisebb hibákat is ejtett az utolsó produkcióban, ám a zsűri ennek ellenére úgy döntött, bent van a legjobbak között. A hír hallatára a megmérettetés legfiatalabb versenyzője örömében sírva fakadt.
Lüszi a legjobb 15 énekes között .
Minden jog fenntartva. 2012 Blogter.com kft.
Címlap | Felhasználási feltételek | Mommo Etikai Kódex | Kapcsolat és impresszum | Médiaajánlat