Kissé visszataszító módon fogyókúrázik Salma Hayek, mivel a szépség sült bogarakkal, hangyákkal és szöcskékkel őrzi hibátlan alakját.Sokan bármit megadnának, ha csak egyszer megcsókolhatnák Salma Hayeket. Bár valószínűleg, akkor már csökkenne a lelkesedésük, ha látnák, miket eszik. A negyvenhárom éves színésznő ugyanis sült bogarakat, hangyákat és szöcskéket nassol, anélkül, hogy fegyverrel kényszerítenék. Sőt, a gusztustalan, ízeltlábú menüt még ízletesnek is tartja. Emellett az alakjának is használ, ugyanis színtiszta proteinből állnak a bogarak, így semmi káros anyag nem rakódik le a testében. A szépségnek sikerült már rávennie férjét, Francois-Henri Pinaultot is, hogy csatlakozzon hozzá a furcsa gasztronómiai élvezetekben.
Az egész világ Salma Hayek, Maria Bello és Maya Rudolph pánikrohamán nevet egy napja. Azonban a helyzet kicsit komolyabban alakult, miután leálltak a kamerák. Salma ugyanis sokkot kapott, amikor meglátta a kígyót, ami éppen feléjük kúszott. A jelenlévők pedig nem tudták megnyugtatni a remegő színésznőt, ezért mentőt hívtak hozzá. Sőt, még a kórházba is be kellett vinni. Ott az orvosok adtak neki pár nyugtatót, és egy-két órát bent pihent, mielőtt hazaengedték.
A mexikói színésznő és üzletember kedvese alig néhány hónappal azután házasodtak össze Velencében, hogy bejelentették volna a szakításukat. A pár először Valentin-napján tartott egy aprócska polgári ceremóniát Párizsban, majd egy héttel később Olaszországban rendezték az "igazi" esküvőt. A vendégek között volt Charlize Theron, Penelope Cruz, Bono, Stella McCartney és Jacques Chirac is, valamint Hayekék másfél éves kislánya, Valentina. A színésznő Balenciaga ruhát viselt, csokrát orchideákból kötötték.
Népszerűek még egy gyerek után is Salma Hayek keblei, és méltán büszke rájuk az orvos is, aki összehozta őket.
Salma még karrierje legelején műttette meg az orrát, amelyet kissé turcsinak talált. A beavatkozás jól sikerült, keskenyebb és nőiesebb lett, így jobban illik az arcához.
Majd a mellei következtek, melyek az évek alatt egyre csak nőttek. Az arányos testalkatú latin-amerikai színésznő sosem volt megelégedve kebleinek méretével, ezért szép fokozatosan többször is megműttette magát, amíg el nem érte jelenlegi alakját.
Mára szinte hatalmas labdaként dudorodnak keblei a mellkasán, és egy ruhát nem tud felvenni, amelyből ne buggyannának ki hatalmas domborulatai.
Ha ez volt a vágya, hát teljesült. Van, aki túlzásnak véli, de sokaknak ez tetszik.
*
Salma Hayek játssza Madame Truska -t a Darren Shan nagysikerű könyv adaptációjában, a Rémségek cirkusza (2009) című filmben.
Madame Truska a rémségek cirkuszának egyik tagja, ő a szakállas nő. Tudása abból áll, hogy bármikor képes megnöveszteni a szakállát és a haját, amit nem lehet levágni, mert mindig visszanő. De ő maga tudja szabályozni, akkor szőrösödik amikor csak akar, nem rossz trükk :)
Dús keblek, karcsú derék, formás csípő és kerek fenék – a klasszikus homokóra alkat tökéletes példája az egzotikus szépségű Salma Hayek, aki ’96-ban vált világszerte ismertté Antonio Banderas oldalán a Desperado-ban. A mexikói színésznő sosem értett egyet a karcsúság-mítosszal: mindig azt ette, amit megkívánt, kedvencei közé tartozott a sertéshús és a vörösbor is. A nőiesen kerekded Hayek gyermeke születése után bár mellben és csípőben igencsak kigömbölyödött, nem fogott ádáz fogyókúrába, lassan nyerte vissza bomba alakját.
Salma Hayek Jiménez (Coatzacoalcos, Mexikó, 1966. szeptember 2. – ), Mexikói születésű amerikai színésznő. A Frida-ban nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték, Hayek szerepel színházban, moziban, televízióban egyaránt.
A frissen házasodott színésznő barátai szerint egy "ipari méretű" mellpumpával próbált megszabadulni a rárakódott súlyfeleslegtől kislánya, Valentina Paloma születése után. Salma Hayek állítólag egyfolytában fejte az anyatejet, mert úgy gondolja, ettől gyorsabban fog fogyni. Egy ismerőse szerint nem járt sok sikerrel, a felesleges kilók ugyanis maradtak. Susan Condon szoptatási szakértő röviden vázolta, hogy pontosan milyen taktikát kell követniük a kismamáknak: „A szoptatás valóban sok kalóriát von el az anyai szervezettől, de fontos az is, hogy kiegyensúlyozottan és változatosan táplálkozzon a kismama. A lényeg a fokozatosság, és hogy akkor együnk, mikor valóban éhesek vagyunk, valamint a kellő folyadékfogyasztás." A színésznő egyébként megpróbálta minél tovább szoptatni gyermekét, ami meglehetősen jól jött annak az afrikai kisbabának, akit édesanyja nem tudott megetetni, és az éppen arra jótékonykodó celeb saját keblével kisegítette a kismamát és éhező gyermekét .
Egy jótékonysági program keretében a tetanuszfertőzés elleni védőoltásért kampányolt Sierra Leonéban, amikor segítségére sietett egy édesanyának, aki nem tudta táplálni síró csecsemőjét. Mivel Hayeknek még mindig rengeteg teje volt, hiszen röviddel azelőtt hagyta abba kislánya szoptatását, így azonnal keblére vette a kicsit. "Látniuk kellett volna a szemét! Amikor megízlelte a tejet, azonnal abbahagyta a sírást" - nyilatkozta a híresség.
Salma egyike a legnépszerűbb hollywoodi színésznőknek és együttműködött már sok céggel, de ezúttal úgy tűnik, nem akar közösködni.
Szeretné megosztani szépségtitkait, méghozzá egy saját kozmetikai kollekción keresztül. Már megkezdte a tárgyalásokat a drogériákkal és parfümériákkal, hogy minél több helyre bekerülhessen, és mindenki számára elérhető legyen. Az alma nem esett messze a fájától, ugyanis a színésznő nagymamája kozmetikus volt, és saját krémeket is készített. Sajnos több információt egyelőre nem szolgáltatott nekünk Hayek kisasszony, de ha ilyen gyökerei vannak, és emellé ekkora ambíció társul, akkor csak jóra számíthatunk és hamarosan bekerül a boltokba az összes terméke.
Szellemeket lát Salma Hayek kislánya, sőt, kommunikál is velük - véli a színésznő. A tizenhat hónapos Valentina állítólag sokszor ráijesztett már anyukájára - például amikor szemmel nem látható alakokhoz beszél felváltva angolul és franciául.
Salma Hayekre saját kislánya hoz frászt az utóbbi időben. A tizenhat hónapos Valentina anyja állítása szerint fejlett hatodik érzékkel rendelkezik, és lelkekkel kommunikál, méghozzá több nyelven.
A színésznő a Rachel Ray showban mesélt egyik meglepő élményéről. "Múlt éjjel a kislányom szellemet látott, erről meg vagyok győződve. Határozottan nézett egy pontra, és azt mondta: No, no, no, au revoir! Erre én azt mondtam, igen, bárki is vagy, tűnj el innen, Valentina pedig angolul is elmondta ugyanezt. Félelmetes élmény volt!"
http://designuniverzum.gportal.hu/gindex.php?pg=28957547&nid=4920004
Igazi se veled, se nélküled kapcsolat volt az övék, mindaddig, amíg (nagy titokban) Valentin-napon ki nem mondták az igent. A színésznő igazi díva: csillog, mindig minden szituációban – akár egy árva kenyai gyermektáborban segédkezik, akár az Oscar-gála vörös szőnyegén integet. Egyszerűen gyönyörű – ellentétben férjével, aki se nem sármos, se nem daliás, viszont dúsgazdag
Az elégedetlen munkások Párizsban körbevették Francois-Henri Pinault luxusautóját. Több mint egy órán keresztül tartották fogva saját kocsijában a milliárdost, miközben elmondták neki, hogy mit gondolnak róla.Az ideiglenes elbocsátások miatt a Conforama nevezetű cég feldühödött munkásai tegnap Párizsban elállták főnökük, Francois-Henri Pinault milliárdos útját, és bár a férfi szívesen menekült volna a luxusautójával, nem tudott.
Az Itar-Tass orosz hírügynökség szerint a milliárdos megpróbált az emberek lelkére beszélni, ám ez nem sikerült neki, a tiltakozókat ugyanis nem hatotta meg különösebben, hogy a vállalat bevételei a válság miatt 55 százalékkal visszaestek. A munkások több mint egy órán át mondták a "magukét" a vezérigazgatónak, akit végül a rendőrök szabadítottak ki.
Végre kiderült, hogy mitől volt olyan káprázatos a a dekoltázsa a Golden Globe-díjátadón Salma Hayeknek. A mexikói származású filmsztár szerint mindenről a férje tehet. Aki látták, nem felejtik. A színésznő a díjátadó gálán egy lélegzetelállító fehér estélyiben jelent meg. A ruhánál már csak a dekoltázsa volt lélegzetelálítóbb. A férfiközönség szájából ahhh és ohhh hangok törtek elő Salma hatalmas(nak) tűnő keblei láttán.
Valljuk be, a filmsztár valóban nem „deszka”, de azért ennyire nem is erős mellben.
Nos, a 42 esztendősen is bombázó híresség az Instyle című lapnak most elárulta: az egészről a férje, a francia Francois-Henri Pinault tehet.
– Nagyon el voltam foglalva azokban a napokban, s nem volt időm ruhavásárlással foglalkozni – emlékezett vissza Hayek.
– Megkérem Francois-t, hogy vegyen nekem valami neki is tetsző estélyit, s ő választotta e a ruhát, amely úgy felpolcolta a melleimet, hogy két óriás léggömbnek tűnhettek.Gondolom az urak roppant hálásak Monsieur Pinaultnak
Sokan furcsálják, hogy Salma Hayek és újdonsült férje, Francois-Henri Pinault titkos esküvőjük óta sem mutatkozik együtt, sőt külön kontinensen élnek. Egyesek szerint a párt csupán egy szerződés köti egymáshoz, amelyben kapcsolatuk minden részletét lefektették.
Óriási meglepetést okozott a hír, hogy Salma Hayek Valentin-napon titkos párizsi ceremónia keretében hozzáment lánya, Valentina édesapjához, a milliárdos üzletember Francois-Henri Pinaulthoz. A pár azonban az esemény óta sem mutatkozik együtt, sőt külön kontinensen is élnek. Salma ugyanis Los Angelesben van, míg a férj Franciaországban él.
A legnagyobb titokban ment férjhez kislánya apjához Salma Hayek. Az esküvőt még szombaton tartották Párizsban, de csak ma szivárgott ki az információ, amelyet a francia főváros hatodik kerületének polgármestere is megerősített.
A mexikói színésznő és Francois-Henri Pinault francia milliárdos vállalkozó igen szűk körben mondta ki a boldogító igent – számolt be Jean-Pierre Lecoq polgármester. Az újdonsült házastársak 2006. májusában találkoztak először Velencében, azóta tart viharos szerelmük.