Foglalkozás
színésznő, topless DJ
Született
1983. március 10.
Névnap
szeptember 10.
Születési hely
Budapest
Haja
szőkésbarna
Szeme
barna
Magasság
nem publikus
Súly
nem publikus
Családi állapot:
férjezett, nincs gyermeke
Csillagjegye
halak
Tudta-e?
"Sportpályafutásom nagyon korán indult, 5 éves koromban kezdtem szertornázni, az óvodából egyenesen az UTE egyesületébe válogattak be. Sinkó Andrea fitnessz bajnok volt az edzőm három évig, de ekkor még nem versenyeztem.
Három év elteltével átigazoltam a budapesti Honvéd Sportegyesülethez, ahol kilenc éves koromban nyertem az első versenyemet. Gyerek csapat és egyéni első helyezett voltam ugrásból, korláton, gerendán és talajon. A házi versenyeken, büszkén mondhatom: majdnem mindig én álltam a dobogó legtetején.
Az élsportnak "köszönhetően" gerincsérvet kaptam, ami miatt fél évet kénytelen voltam kihagyni, ennek ellenére minden erőmmel azon voltam, hogy folytathassam a sportolást, hiszen ez volt az életem. Így is lett, felépültem és folytattam.
1993 decemberében, tízévesen megnyertem Szlovákiában az egyéni versenyt is.
Tizenegy évesen a Honvédtól a Ferecvárosi Torna Clubhoz kerültem.
Sportpályafutásom tizenöt éves koromban egy komoly sérülés miatt ért véget.
Akkor döntöttem úgy, hogy végleg abbahagyom a szertornát, hiszen úgy éreztem: a sok edzés miatt egyszerűen nem volt gyerekkorom.
Vendéglátóipari Szakközépiskolát végeztem, de a szakmában mindössze négy hónapot dolgoztam.
Rövid ideig egy divatáru üzletben dolgoztam eladóként, amikor megkeresett egy erotikus fotózásokkal foglalkozó ügynök. Először egy akt képsorozatot, aztán egy fiúval erotikus de nagyon visszafogott fotósorozat készült rólam.
Tizenkilenc éves voltam, amikor fotózások után megkeresett egy pornófilmeket készítő producer, aki munkát ajánlott. Az első filmem Ibizán forgattam. Elvállaltam, bár akkor még nem tudtam, mibe vágok bele. Egyetlen egy fiúval volt szexuális kapcsolatom addig.
Két hónap múlva Kovihoz kerültem, akivel a további 4 hónapban dolgoztam. Ez idő alatt Japánban, Olaszországban, és Magyarországon forgattunk.
Pornós karrierem, hat hónap után ért véget. 2003 - ban a Pornó Oszkár-díj átadásakor, ahol az "Év felfedezettje" kategóriában nyertem, bejelentettem hogy abbahagyom a filmezést, és csak, mint lemezlovas szeretnék a továbbiakban nyilvánosan szerepelni.
Ekkor már kisebb házibulikban pörgettem a lemezeket, és köszönet az E-Klub-nak nagyon sokat gyakoroltam a zenélést. Itt ismerkedtem meg Spigiboy-al és Dj. Mozsóval akik felkaroltak, és elkezdődött életem első turnéja. Itt már én is részese voltam a bulinak, oly módon, hogy többször mixelni is engedtek. A fellépéssorozat "Orgazmix turné" néven futott. Ezt később egy mix album formájában is megjelentettük. Bár a lemezhez semmi közöm nem volt a címét az erotikus múltamról kapta és a fellépéseken én is a dj. pultban állhattam, valamint közreműködőként is fel voltam tüntetve a lemezborítón. Nem kifejezetten erre gondoltam akkor, amikor bejelentettem, hogy lemezlovas leszek, így rövid közös munkánk a turné elején, három hónap után véget is ért. Ekkor találkoztam 2003 nyár végén, mostani manageremmel Rönky Fruzsinával, és VÉGRE elkezdődött önálló DJ-karrierem."
Az egykori pornószínésznő két évvel ezelőtt vetkőzött magyar magazinnak, akkor is csak félig, ami nem nagy mutatvány egy topless dj.-lánytól. Most azonban a Playboy januári számában mindent megmutat Niki Belucci (27).
http://www.blikk.hu
Úgy tudjuk, férje nem örül felhőtlenül ennek, mert az asszonyka külföldön is elismertté vált, de inkább muzikalitásával hódít a domborulatai helyett. Pedig az aktfotók alaposan beindíthatják a férfiak fantáziáját, s Niki bevallotta: nincsenek ellenére a házasságában sem a pikáns szexuális játékok.
– Semmi rossz nincs a szerepjátékokban, néha diáklánynak vagy nővérkének öltözöm. Antonyo azt szereti a legjobban, ha meg is masszírozom – vallotta be intim titkait a szexi lemezlovas, aki lassan három esztendeje mondta ki a boldogító igent párjának, s egyszer már úgy tűnt, vége a házasságnak, de nyáron adtak még egy esélyt maguknak.
– Nem egymással volt bajunk. Sokat dolgoztam külföldön, értelemszerű volt, hogy el kellene költözni itthonról. Anti ezt nem akarta. Egyre kevesebb időt töltöttünk együtt a munka miatt. Végül szét is költöztünk, de egy hónap sem telt el, Anti újra ostromolt. Szeretem, ezért kibékültünk. Később lenyugszom, de még fontos nekem a karrier, így kompromisszumot kötöttünk, a legtöbb külföldi utamra elkísér – mondta Niki.
http://www.blikk.hu
Niki első alkalommal játszott Egyiptomban. A muzulmán országban természetesen nem topless-ben pörgette a lemezeket, hiszen nagyobb botrányt kavart volna, mint Izraelben, ahol a partit támogató céget bojkottálni akarták az országból.Sharm El Sheik-ben a hatezer férőhelyes Castello Club volt az első egyiptomi város, ahova Nikit meghívták.A teltházas La Dolce Vita partin Niki három lemezlovassal zenélt együtt, , rajta kívül az európai party forgatagban ismert nevek, Lucien Foort, Erick E és Dave Seaman is szórakoztatta a jelenlévőket.
A nagy sikert az is bizonyítja, hogy Sharm El Sheik egy másik nagy klubjával a Pacha-val már tárgyalások folynak, Niki következő egyiptomi színrelépéséről.