NÉMETH Krisztián


Olympiakosz: Németh Krisztián aláírta hároméves szerződését


Németh átigazolásáról már az elmúlt hét közepén megegyezett a Liverpool és az Olympiakosz, majd a görög klub augusztus 20-án hivatalosan is bejelentette a játékos érkezését. A magyar légiós ezt követően átesett az orvosi vizsgálatokon, tárgyalt a klubvezetőkkel, majd hétfőn aláírt, ezzel lezárult szerződtetése. Németh és menedzsere hétfőn tárgyalt a klub tulajdonosával, a multimilliomos Vangelisz Marinakosszal, a csatár pedig csatlakozott társaihoz, és már az edzésen is részt vett. A 2009–2010-es szezonban csalódást okozó Olympiakosz a nyáron Marko Panteliccsel, Dennis Rommedahllal, Németh Krisztiánnal, Kevin Mirallasszal és Ariel Ibagazával erősítette meg támadó alakzatát, és minden bizonnyal szerződtetik a Villarreal támadó középpályását, David Fustert is – az egyezség már megszületett a két klub között. http://www.nemzetisport.hu
Olympiakosz: Németh Krisztián aláírta hároméves szerződését

Németh Krisztián, a görög


ATHÉN – A legnépszerűbb görög klub, az Olympiakosz Pireusz játékosa lett Németh Krisztián (21). Csütörtök késő este dőlt el, hogy a Liverpoolnál sem Németh legutóbbi labdarúgócsapata, az AEK, sem pedig a Panathinaikosz nem tudott versenyezni az Olympiakosz ajánlatával. Így Détári Lajos (47) egykori és a nemrég oda igazoló kapus, Megyeri Balázs (20) jelenlegi egyesülete lett a befutó.
Németh Krisztián, a görög

Olaszország: a Sampdoria érdeklődik Németh Krisztián iránt?


A Tuttosport értesülései szerint az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Sampdoria szemet vetett Németh Krisztiánra. A hírre a labdarúgó menedzsere, Pataky Tibor is reagált, aki szerint eddig nem érkezett hivatalos megkeresés a genovai klubtól.
Olaszország: a Sampdoria érdeklődik Németh Krisztián iránt?

Az Everton kiejtette Németh Krisztián klubját


G-CSOPORT A kvartettben élen álló Salzburgnak egy pont is elég lett volna ahhoz, hogy bebiztosítsa helyét a sorozat legjobb 32 csapata között - igaz, ez a feladat nem ígérkezett könnyűnek, mivel a vendég Lazio számára kulcsfontosságú volt a mérkőzés. A hazaiak azonban tovább folytatták jó szereplésüket (korábbi négy mérkőzésük mindegyikét megnyerték), és a második félidő elején Rabiu Afolabi góljával megszerezték a vezetést. Igaz, a rómaiak nem adták fel, de erejükből csak egyszeri egyenlítésre futotta: Tchoyi góljára már nem érkezett olasz válasz - így a Salzburg túl is teljesítette feladatát, egy pont helyett hármat szerzett. A Villarreal kihasználta a Lazio botlását, és némi nehézségek árán, de legyőzte az eddig gólt sem szerző Levszki Szófiát, így a spanyol együttes is továbbjutott a következő körbe. H-CSOPORT A H-csoport éllovasainak csatáját az idegenben játszó Fenerbahce nyerte meg Diego Lugano második félidőben esett góljával, ezzel a sorozat selejtezőjében a Budapest Honvédot búcsúztató török együttes a csoportelsőséget is megszerezte. A Twente még kiharcolhatja a továbbjutást, ha az utolsó fordulóban jó eredményt ér el a Steuau Bucuresti otthonában, ami a jelek szerint nem túl nehéz: a románok eddig hazai pályán gólt sem lőttek, és csak egy döntetlenre voltak jók. A selejtezőben az Újpestet búcsúztató Steuaua egyébként ma este növelte döntetlenjei számát a Sheriff elleni mérkőzésen: a találkozón a házigazdák a hajrában szereztek vezetést, de a románok egyenlíteni tudtak. I-CSOPORT A sérülés után lábadozó Németh Krisztiánt nélkülöző AEK Athénnak mindenképpen győznie kellett az Everton ellen továbbjutási reményei életben tartásához - ráadásul a görögöket a Goodison Parkban elszenvedett 4-0-s zakó miatti visszavágás vágya is fűthette. Ennek ellenére a hazaiak szempontjából nem indult jól a mérkőzés, ugyanis az Everton már a hatodik percben megszerezte a vezetést. Az akcióban nagy érdemei voltak Jónak: a brazil támadó nagyszerűen tartotta meg a labdát a védők szorításában a tizenhatos előtt, majd a bal oldalon felfutó Gyinyijar Biljaletgyinov elé tálalt, aki a rövid felső sarokba bombázott. A folytatásban a hazaiak becsülettel próbálkoztak, de az átütő erő hiányzott a játékukból, így vereségükkel elbúcsúztak a további küzdelmektől, az Everton pedig továbbjutott a következő körbe. A csoport másik mérkőzésén az éllovas Benfica a BATE Boriszov otthonába látogatott, és az első 45 percben nem tudta feltörni a fehéroroszok védelmét. A fordulás után azonban fordult a kocka is, először Javier Saviola, majd Fábio Coentrao is betalált, bebiztosítva ezzel a portugálok továbbjutását, illetve csoportelsőségét.
Az Everton kiejtette Németh Krisztián klubját

Németh Krisztián: „Ha kinyílunk, végünk”


Minden bizonnyal Zámbó Bence pótolja a piros lap miatt hiányzó Szekeres Adriánt a Ghána–Magyarország U20-as vb-elődöntőn. Koman Vladimir helyére Simon Ádám kerül be, így a magyar csapat gyakorlatilag három védekező középpályással veszi fel a harcot. A ghánaiak eltiltott középső védőjét, Jonathan Mensahot Bright Addae helyettesít. TV1. 16,30-tól közvetiti!!!
Németh Krisztián: „Ha kinyílunk, végünk”

U20-as vb: Németh Krisztián felépült, így játszhat szombat este


A péntek délutáni gyakorlás során elsősorban a támadási variációkat sulykolták játékosaink. Ez is jelzi, hogy a csoportunkban élen álló és még veretlen ellenféllel szemben ezen lesz a hangsúly: pontot vagy pontokat kell szereznünk, s ha sikerül, akkor bizakodva várhatjuk a jövő heti folytatást, már a legjobb 16 között, s amennyiben az első két hely valamelyikén jutunk tovább, akkor vagy Venezuela, vagy a brazil–cseh versenyfutás "vesztese" ellen. Németh Krisztián a kihagyott szerdai mérkőzést követően biztosan visszatér a kezdő 11-be, az előjelek alapján Futács Márkóval alkotnak majd ékpárt, miután Simon András, valamint védekező középpályásunk, Korcsmár Zsolt sérülés miatt nem állhat az együttes rendelkezésére. Hiányozni fog a két sárga lapja miatti eltiltását töltő Gosztonyi András is, az ő pótlásáról még gondolkodik Egervári Sándor, vagy Dudás Ádámnak, vagy Varga Rolandnak szavaz majd bizalmat, más változtatást nem tervez a Dél-Afrika ellen győztes csapaton. Kora este a FIFA kötelező sajtótájékoztatóján egyébként szövetségi edzőnk épp a sok, s gyakran indokolatlanul kiosztott sárga lap miatt panaszkodott az újságíróknak: az eddigi találkozókon összesen 143 ilyen figyelmeztetéssel éltek a játékvezetők, s nem volt ritka az olyan mérkőzés, amelyen 8-9 alkalommal villant az egyébként egyenként 400 svájci frankos "tarifájú" kártya... Egy más jellegű kérdésre válaszolva Egervári Sándor azt felelte, hogy rendkívül kiegyenlített a világbajnokság mezőnye, s szerinte amelyik csapat bejut a legjobb 8 közé, az akár a végső győzelmet is megszerezheti. Csoportunk másik meccsét (Honduras–Dél-Afrika) a miénkkel egy időben játsszák Port Szaidban.
U20-as vb: Németh Krisztián felépült, így játszhat szombat este

Németh Krisztián Görögországban folytathatja


Az lfcglobe.com szurkolói honlap tudni véli, hogy a magyar támadó a Szotirisz Kirjiakosz-ügylet keretében kerül a görög fővárosba. Mint ismert, a Liverpool leigazolta az AEK játékosát, és a görög klub most Némethtel erősítené meg csatársorát. A portál úgy tudja, hogy az egy évre szóló kölcsönszerződés hat hónappal meghosszabbítható. Az angol sajtóértesüléseket megerősítette a legnagyobb görög sportportálok közül a sport24.gr és a sport.gr is. Előbbi szerint az AEK a Liverpool fiatal csatárai közül El Zharra vadászott, de miután őt nem engedte el Benítez, Németh Krisztiánt kérték – és kapják. A hírt először a görög NovaSPOR FM rádió közölte. Az AEK már Szotirisz Kirjakosz eladását követően jelezte: a Liverpoollal megkötött megállapodás értelmében játékosokat kap az angol csapattól. „Folyamatosan tárgyalunk a Liverpoollal, hogy a kapcsolat minél gyümölcsözőbb legyen"– közölte az athéni klub, amely hivatalosan (csakúgy, mint a Pool) nem erősítette meg a kölcsönszerződés tényét. Szintén görög sajtóértesülések szerint Nikosz Thanopulosz, az AEK elnöke személyesen járt közbe Németh szerződtetése érdekében Rafa Beníteznél.
Németh Krisztián Görögországban folytathatja

Németh Krisztián: „Dirk két nagyon jó passzt adott nekem”


A 2007–2008-as szezonban Németh Krisztián gyakorlatilag kulcsemberré vált a Liverpool tartalékcsapatában, a következő idényben azonban rengeteget bajlódott sérüléssel, így a nagy áttörésről, az első csapatban való szereplésről lemondhatott. A mostani nyári felkészülés egyelőre jól alakul a magyar támadó számára, legalábbis a Szingapúr elleni edzőmérkőzés mindenképp biztató volt az ő szempontjából. „Az előző szezonban sérült voltam, remélem, a mostani idény már jobban alakul majd” – nyilatkozta a Liverpool honlapján Németh. „Még fiatal vagyok, és itt mindennap tanulhatok valamit. Nagyon jó volt Szingapúr ellen játszani a kéthetes kemény felkészülést követően” – tette hozzá a magyar játékos. „Mindennap két edzésünk volt, a mérkőzésen mégis frissen mozgott a csapat. Élveztük a futballt. Dirk két nagyon jó passzt adott, én meg örülök, hogy eredményes tudtam lenni. Élveztem a játékot, az ázsiai szurkolók egész egyszerűen hihetetlenek voltak.” A Liverpool 5–0-s győzelmével záruló találkozón a holland Dirk Kuyt hozta kétszer helyzetbe Németh Krisztiánt, aki pedig élt a lehetőséggel. Kérdés, hogy a szezon során is megkapja-e a lehetőséget a bizonyításra Rafa Benítez menedzsertől.
Németh Krisztián: „Dirk két nagyon jó passzt adott nekem”

Németh Krisztián két góllal vette ki a részét a Liverpool győzelméből


Már a 7. percben megszerezhette volna a vezetést a Liverpool – David Ngog passza után Ryan Babel lövését védte Hassan Sunny –, ehhez képest csak az első játékrész hosszabbításában született meg az első gól, amikor Andrij Voronin megpattanó lövése utat talált a szingapúri kapuba. Az 55. percben Riera duplázta meg az angolok előnyét – Javier Mascherano jegyezte ezúttal a gólpasszt –, ám igazán csak az utolsó fél órára pörgött fel Rafa Benítez csapata. Ebben pedig nagy szerepe volt a csereként beálló játékosoknak, köztük Németh Krisztiánnak is. A magyar csatár többek között Fernando Torres és Dirk Kuyt társaságában lépett pályára, és nem sokáig tétlenkedett, alig több mint tíz perccel később már gólnak örülhetett. Dirk Kuyt csapott le egy labdára a félpálya környékén, felfutott vele, majd középre adása után Németh higgadtan helyezett mintegy 12 méterről a jobb alsó sarokba. Kuyt ezen a mérkőzésen újfent bizonyította, hogy a gólszerzés mellett az előkészítés sem áll tőle távol, előbb ugyanis Torresszel rúgatott egy gólt, majd a 83. percben ismét Németh Krisztiánt találta meg egy pontos beadással. A tizenhatos jobb oldalán helyezkedő holland játékost az ugyancsak csereként beálló Dani Pacheco játszotta meg remek labdával, Kuyt félmagasan középre lőtte a labdát, és Németh szép mozdulattal fejelt a léc alá, beállítva a 0–5-ös végeredményt.
Németh Krisztián két góllal vette ki a részét a Liverpool győzelméből

Németh Krisztiánék már biztosan nem találkoznak Argentínával


A CONCACAF-zóna kivételével hétfő hajnalra mindenhol kialakult a továbbjutók névsora, a meglepetéscsapatok mellett nagy hiányzói is lesznek a tornának. Tahiti, Venezuela és Magyarország részt vehet a korosztályos világversenyen, míg az argentinok, a chileiek és az osztrákok a továbbjutás közelében sem álltak.
Németh Krisztiánék már biztosan nem találkoznak Argentínával

Két irányból „foltozták” össze Németh Krisztián arcát


Mint ismert, súlyos sérülést szenvedett Németh Krisztián, az angol FC Liverpool felnőttkeretéhez tartozó magyar csatár. A húszesztendős futballista arca három helyen tört el, pénteken megoperálták. Néhány magyar játékos nagyon is jól tudja, mit érez a támadó…
Két irányból „foltozták” össze Németh Krisztián arcát

Ez rosszul kezdődött: eltört Németh Krisztián arccsontja


Németh Krisztián kedd este az 59. percben pályára lépett a Blackpool színeiben a QPR elleni bajnokin, és első meccsén rögtön sérülést szenvedett. A fiatal csatár arccsonttörést szenvedett, liverpooli specialisták vizsgálják. Az kérdéses, hogy az utánpótlás-válogatott támadót meg kell-e műteni.
Ez rosszul kezdődött: eltört Németh Krisztián arccsontja

Németh Krisztián egy hónapig a Blackpoolban onthatja a gólokat


A másodosztályban (Championship) szereplő Blackpool labdarúgócsapatához kerül kölcsönbe egy hónapra Németh Krisztián, a Liverpool fiatal magyar csatára – adta hírül a „vörösök” hivatalos honlapja. Sir Stanley Matthews egykori csapata a Championship 15. helyén áll, következő mérkőzése kedden, a Queens Park Rangers ellen lesz a Bloomfield Roadon.
Németh Krisztián egy hónapig a Blackpoolban onthatja a gólokat

Németh Krisztián betalált a tartalékok meccsén, a Pool mégis kikapott


Németh Krisztián gólt szerzett a Liverpool tartalékbajnoki mérkőzésén a Bolton Wanderers ellen. A magyar csatár gólja azonban nem ért pontot, a „vörösök” 2–1-es vereséget szenvedtek.
Németh Krisztián betalált a tartalékok meccsén, a Pool mégis kikapott

Németh Krisztián bekerült a Liverpool nagycsapatának keretébe!


A Liverpool alkalmazásában álló négy magyar játékos közül egyedül Németh tarthat a nagycsapattal Spanyolországba, és a magyar szurkolók reményei szerint, ha már ott van, be is mutatkozhat a „vörösök” első csapatában.
Németh Krisztián bekerült a Liverpool nagycsapatának keretébe!

(N)agyroham: az angolok a legvégén sem voltak skótok


Augusztus 31-én éjfélkor a labdarúgóknál véget ért a nemzetközi átigazolási idény, de az utolsó napon megköttetett üzleteket még „le lehet papírozni" a szövetségnél az elkövetkezendő pár napban is. Nem valószínű azonban, hogy a visszaszámlálás közben igazi, még adminisztrációs ügyintézés alatt álló nagyvadat is elejtettek volna a Real Madridból a Tottenhamhez vágyó Rafael van der Vaarton kívül, így táblánkat a véglegeshez igencsak közel állónak lehet tekinteni. Az elmúlt hét eseményeinek részletesebb elemzésével csütörtökön jelentkezünk. ÁTIGAZOLÁSOK, 2010 NYÁR, PREMIER LEAGUE ARSENAL Érkezett: Maruan Samah (Bordeaux, ingyen), Laurent Koscielny (Lorient, 12.500.000 euró), Sébastien Squillaci (Sevilla, 6.500.000) Távozott: Fran Mérida (Atlético Madrid, i.), Philippe Senderos (Fulham, i.), William Gallas (Tottenham, i.), Francis Coquelin (Lorient, kölcsönbe), Mickaël Silvestre (szl.), Kerrea Gilbert (szerződése lejárt), Sol Campbell (Newcastle, i.), Eduardo (Sahtar Doneck, 7.200.000), Pedro Botelho (Cartagena, k.), Sanchez Watt (Leeds United, k., i.), Jay Simpson (Hull City, 1.500.000), Armand Traoré (Juventus, k., 500.000) MANCHESTER UNITED Érkezett: Chris Smalling (Fulham, 8.000.000), Javier Hernández (Guadalajara, 10.000.000), Bebé (Guimaraes, 8.800.000) Távozott: Ben Foster (Birmingham, 7.000.000), Zoran Tosics (CSZKA Moszkva, 9.500.000), Tom Heaton (Cardiff, i.), David Gray (Preston, i.), Matthew James (Preston, k.), Mame Diouf (Blackburn, k.), Joshua King (Preston North End, k.), Daniel Drinkwater (Cardiff City, k.), Craig Cathcart (Blackpool, 625.000), Rodrigo Possebon (Santos), Danny Welbeck (Sunderland, k.), Tom Cleverley (Wigan, i.) NEWCASTLE UNITED Érkezett: Xisco (Racing Santander, kölcsönből vissza), Fabio Zamblera (AS Roma U21, kv.), James Perch (Nottingham Forest, 1.200.000), Dan Gosling (Everton, i.), Sol Campbell (Arsenal, i.), Cheik Tioté (Twente, 3.500.000), Hatem Ben Arfa (Marseille, k., 2.500.000) Távozott: Fabrice Pancrate (szl.), Nicky Butt (visszavonult), Jonny Godsmark (szl.), Fraser Forster (Celtic, k.) STOKE CITY Érkezett: Carlo Nash (Everton, i.), Kenwyne Jones (Sunderland, 9.700.000), Jonathan Walter (Ipswich Town, 3.300.000), Dave Kitson (Portsmouth, játékoscsere), Jermaine Pennant (Real Zaragoza, k.), Eidur Gudjohnsen (Monaco, 2.500.000), Marc Wilson (Portsmouth, 3.600.000) Távozott: Amdy Fayé (szl.), Steve Simonsen (Sheffield United, i.), Andy Griffin (Reading, 475.000), Diego Arismendi (Barnsley, k.), Ibrahima Sonko (Portsmouth, k.), Rodney McDonald (Oldham Athletic, i.), Carl Dickinson (Portsmouth, k.), James Beattie (Glasgow Rangers, 1.800.000), Liam Lawrence (Portsmouth, játékoscsere) SUNDERLAND Érkezett: Cristian Riveros (Cruz Azul, i.), Simon Mignolet (St. Truiden, 2.500.000), Ahmed el-Muhammadi (Enppi, k., 1.200.000), Titus Bramble (Wigan, 1.200.000), Marcos Angeleri (Estudiantes, 1.800.000), Nedum Onuoha (Manchester City, k.), Danny Welbeck (Manchester United, k.), Asamoah Gyan (Rennes, 16.000.000) Távozott: John Mensah (Lyon, kv.), Roy O’Donovan (Coventry, i.), Lorik Cana (Galatasaray, 4.500.000), Daryl Murphy (Celtic Glasgow, 1.700.000), Conor Hourihane (Ipswich, i.), Nyron Nosworthy (Sheffield United, k.), Michael Liddle (Leyton Orient, k., i.), Jean-Yves Mvoto (Oldham Athletic, k., i.), Oumare Tounkara (Oldham Athletic, k., i.), Fülöp Márton (Ipswich Town, 425.000), Kenwyne Jones (Stoke City, 9.700.000), Matthew Kilgallon (Middlesbrough, k.), Martyn Waghorn (Leicester City, 3.600.000), Teemu Tainio (Ajax Amsterdam, i.) TOTTENHAM HOTSPUR Érkezett: Giovani dos Santos (Galatasaray, kv.), Sandro (Internacional, 10.000.000), William Gallas (Arsenal, i.), Stipe Pletikosa (Szpartak Moszkva, k.) Távozott: Eidur Gudjohnsen (Monaco, kv.), Jimmy Walker (visszavonult), Sam Cox (Barnet, i.), Dorian Dervite (Villarreal B, i.), John Bostock (Hull City, k., i.), Oscar Jansson (Northampton Town, k., i.), David Button (Plymouth, k., i.), Adel Taarabt (QPR, 775.000), Ryan Mason (Doncaster, k.) WEST BROMWICH ALBION Érkezett: Gabriel Tamas (Auxerre, 930.000), Steven Reid (Blackburn, i.), Pablo Ibánez (Atlético Madrid, i.), George Thorne (West Bromwich U18), Ryan Allsopp (West Bromwich U18), Boaz Myhill (Hull, 1.800.000), Nicky Shorey (Aston Villa, 1.800.000), Somen Tchoyi (Red Bull Salzburg, 3.000.000), Peter Odemwingie (Lokomotív Moszkva, 3.000.000), Sam Mantom (KF Haukar, kv.), Marc-Antoine Fortuné (Celtic, 3.000.000), Paul Scharner (Wigan, i.) Távozott: Filipe Teixeira (Metalurg Doneck, i.), Robert Koren (Hull City, i.), Jonathan Greening (Fulham, i.), Borja Valero (Villarreal, k.), Andwélé Slory (szl.), Luke Daniels (Bristol Rovers, kv.), Marcus Haber (St. Johnstone, kv.), Reuben Reid (Walsall, k.), Kayleden Brown (Tranmere Rovers, k.), Leon Barnett (Norwich City, k.) WEST HAM UNITED Érkezett: Thomas Hitzlsperger (Lazio, i.), Pablo Barrera (Pumas, 4.800.000), Frédéric Piquionne (Lyon, 1.200.000), Filip Modelski (West Ham U18), Winston Reid (Midtjylland, 4.200.000), Tal Ben-Haim (Portsmouth, k.), Victor Obinna (Inter, k.) Távozott: Guillermo Franco (szl.), Ilan (szl.), Josh Payne (Doncaster, i.), Matthew Fry (Charlton Athletic, k., i.), Daniel Kearns (Dundalk, i.), Kayleden Brown (Tranmere, k.), Alessandro Diamanti (Brescia, 2.200.000), Ilan (Internacional, i.), Fabio Daprela (Brescia, 1.400.000) WIGAN ATHLETIC Érkezett: Ronnie Stam (Twente, 4.000.000), Olivier Kapo (Boulogne, kv.), Rachid Bouaouzan (Helsingborg IF, kv.), Antolín Alcaraz (FC Bruges, i.), Daniel De Ridder (Hapoel Tel Aviv, kv.), Mauro Boselli (Estudiantes, 7.400.000), Ali al-Habszi (Bolton, k.), James McArthur (Hamilton Academical, 600.000), Stephen Caldwell (Burnley, i.), Tom Cleverley (Manchester City, i.) Távozott: Marcelo Moreno (Sahtar Doneck, kv.), Titus Bramble (Sunderland, 1.200.000), Paul Scharner (szl.), Richard Kingson (szl.), Mario Melchiot (Umm Szalal, i.), Tomasz Kupisz (J. Bialystok, i.), Tomasz Cywka (Derby, i.), Vladimir Sztojkovics (Sporting, kv.), Antonio Amaya (Rayo Vallecano, k.), Olivier Kapo (szl.), Jason Koumas (Cardiff City, k., i.), Jason Scotland (Ispwich Town, 1.200.000), Paul Scharner (West Bromwich, i.) MANCHESTER CITY Érkezett: Jo (Galatasaray, kv.), Felipe Caicedo (Málaga, kv.), Jérome Boateng (Hamburg, 12.500.000), David Silva (Valencia, 28.750.000), Yaya Touré (Barcelona, 30.000.000), Alekszandar Kolarov (Lazio, 22.700.000), Robinho (Santos, kv.), Mario Balotelli (Inter, 29.500.000), James Milner (Aston Villa, 20.000.000 és Stephen Ireland játékjoga) Távozott: Martin Petrov (Bolton, i.), Benjani (Blackburn, i.), Sylvinho (szl.), Paul Marshall (Walsall, i.), Valeri Bozsinov (Parma, 6.000.000), Javier Garrido (Lazio, 2.500.000), David Ball (Swindon, k., i.), Gunnar Nielsen (Tranmere, k, i.), Adam Clayton (Leeds United, k., i.), Nedum Onuoha (Sunderland, k.), Kieran Trippier (Barnsley, k.), Andrew Tutte (Rochdale, k.), Vladimir Weiss (Glasgow Rangers, k.), Stephen Ireland (Aston Villa, játékoscsere), Craig Bellamy (Cardiff City, k., i.), Karl Moore (UC Dublin, i.), Felipe Caicedo (Levante, k.), Adam Clayton (Manchester City), Robinho (Milan, 18.000.000) LIVERPOOL Érkezett: Sean Highdale (Liverpool U18), Németh Krisztián (AEK Athén, kv.), Simon András (Córdoba, kv.), Charles Itandje (AO Kavala, kv.), Milan Jovanovics (Standard, i.), Jonjo Shelvey (Charlton, 2.000.000), Joe Cole (Chelsea, i.), Danny Wilson (Rangers FC, 2.400.000), Jack Robinson (Liverpool U18), Christian Poulsen (Juventus, 5.475.000), Raul Meireles (Porto, 13.000.000), Brad Jones (Middlesbrough, 2.800.000), Paul Konchesky (Fulham, 4.000.000) Távozott: Nikolaj Mihajlov (Twente, i.), Albert Riera (Olympiakosz, 6.000.000), David Martin (Milton Keynes, i.), Robbie Threlfall (Bradford City, i.), Josszi Benajun (Chelsea, 7.000.000), Philipp Degen (VfB Stuttgart, k.), Németh Krisztián (Olimpiakosz, 1.200.000), Alberto Aquilani (Juventus, k., i.), Diego (Cesena), Nabil el-Zsar (PAOK, k.), Damien Plessis (Panathinaikosz, 650.000), Emiliano Insúa (Galatasaray, 750.000), Javier Mascherano (Barcelona, 22.000.000) ASTON VILLA Érkezett: Stephen Ireland (Manchester City, játékoscssere) Távozott: Wilfred Bouma (PSV, i.), Marlon Harewood (Blackpool, i.), Stephen O'Halloran (Coventry, i.), David Bevan (Walsall, i.), Barry Bannan (Blackpool, k.), Andy Marshall (szl.), Nicky Shorey (West Bromwich, 1.800.000), James Milner (Manchester City, 20.000.000 és Stephen Ireland játékjoga) BIRMINGHAM CITY Érkezett: Enric Vallés (Breda, i.), Ben Foster (Manchester United, 7.000.000), Nikola Zigics (Valencia, 7.000.000), Matt Derbyshire (Olympiakosz, k., 300.000), Jean Beausejour (CF América, 4.800.000), Alekszandr Hleb (Barcelona, k.), Martin Jiránek (Szpartak Moszkva, 500.000) Távozott: Christian Benítez (Santos, kv.), Grégory Vignal (szl.), Gary McSheffrey (Coventry, i.), Franck Queudrue (Panioniosz, i.), Artur Krysiak (Exeter City, i.), Lee Carsley (Coventry, i.), Jake Jervis (Notts County, k., i.), Jordon Mutch (Watford, k.), Luke Hubbins (Notts County, k.), Marcus Bent (Wolverhampton, k.) BLACKBURN ROVERS Érkezett: Mame Diouf (Blackburn, k., i.), Benjani (Manchester City, i.), Grant Hanley (Blackburn II) Távozott: Yildiray Bastürk (szl.), Steven Reid (West Bromwich, i.), Andy Haworth (Bury, i.), Zak Jones (Forest Green, i.), Alan Judge (Notts County, k., i.), Zurab Hizanisvili (Reading, i.) BLACKPOOL Érkezett: Barry Bannan (Aston Villa, k.), Chris Basham (Bolton, 610.000), Craig Cathcart (Manchester United, 625.000), Dekel Keinan (Maccabi Haifa, i.), Ludovic Sylvestre (Mlada Boleslav), Marlon Harewood (Aston Villa, i.), Malaury Martin (Monaco), Luke Varney (Derby County, k., i.), Elliot Grandin (CSZKA Szófia, 1.500.000) Távozott: Stephen McPhee (visszavonult), Alhassan Bangura (Mersin, i.), Danny Mitchley (szl.), Daniel Nardiello (Exeter City, i.), Joe Martin (szl.), Hamör Buazza (Arles, i.), Ben Burgess (Notts County, 700.000), Maceo Rigters (Willem II, k., i.) BOLTON WANDERERS Érkezett: Martin Petrov (Manchester City, i.), Robbie Blake (Burnley, i.), Marcos Alonso (Real Madrid Castilla, 2.400.000), Ivan Klasnic (Nantes, i.), Robert Lainton (Bolton II), Tom Eaves (Oldham Athletic, 245.000), Rodrigo (Benfica, k.) Távozott: Nicky Hunt (Bristol City, i.), Ali al-Habszi (Wigan, k.), Ricardo Vaz Té (Panioniosz, i.), Chris Basham (Bolton, 610.000) CHELSEA Érkezett: Szlobodan Rajkovics (Twente, kv.), Josszi Benajun (Liverpool, 7.000.000), Tomas Kalas (Sigma Olomouc, 6.000.000), Ramires (Benfica, 22.000.000), Matej Delac (Inter Zapresic, 3.000.000) Távozott: Belletti (Fluminense, i.), Joe Cole (Liverpool, i.), Miroslav Stoch (Fenerbahce, 5.500.000), Michael Ballack (Bayer Leverkusen, i.), Rhys Taylor (Crewe Alexandra, k.), Tomas Kalas (Sigma Olomouc, k.), Ryan Bertrand (Nottingham, k., i.), Deco (Fluminense, i.), Jack Cork (Burnley, k., i.), Ricardo Carvalho (Real Madrid, 8.000.000), Szlobodan Rajkovics (Vitesse, k., i.), Nemanja Matic (Vitesse, k., i.), Matej Delac (Vitesse, k., i.), Scott Sinclair (Swansea, 600.000), Franco Di Santo (Wigan Athletic, 2.400.000), Michael Mancienne (Wolverhampton, k.) EVERTON Érkezett: Ján Mucha (Legia Warszawa, i.), Jermaine Beckford (Leeds United, i.), Joao Silva (Aves, 700.000), Magaye Gueye (Racing Strasbourg, 1.400.000) Távozott: John Ruddy (Norwich, 600.000), Dan Gosling (Newcastle, i.), Carlo Nash (Stoke City, i.), Lukas Jutkiewicz (Coventry, 600.000), Anton Peterlin (Plymouth, i.), Iain Turner (Coventry City, k., i.), Joseph Yobo (Fenerbahce, k.) FULHAM Érkezett: Danny Hoesen (HJK Helsinki, kv.), Philippe Senderos (Arsenal, i.), Jonathan Greening (West Brom, i.), Moussa Dembélé (Alkmaar, 6.000.000), Carlos Salcido (PSV, 1.950.000), Rafik Hallis (Benfica, 2.500.000), Robert Milsom (TPS, kv.) Távozott: Chris Smalling (Manchester United, 8.000.000), Elliot Omozusi (Leyton Orient, i.), Stefano Okaka (Roma, kv.), Erik Nevland (Viking FK, i.), Wayne Brown (Bristol Rovers, i.), Toni Kallio (szl.), Andranik Tejmurian (szl.), Wesley Foderingham (Crystal Palace, i.), Gyan Osei King (szl.), Paul Konchesky (Liverpool, 4.000.000) WOLVERHAMPTON WANDERERS Érkezett: Adlen Gediura (Charleroi), Steven Fletcher (Burnley, 7.200.000), Jelle van Damme (RSC Anderlecht, 3.250.000), Steven Mouyokolo (Hull, 3.000.000), Stephen Hunt (Hull, 3.600.000), Carl Ikeme (Leicester City, kv.), Marcus Bent (Birmingham City, k.), Michael Mancienne (Chelsea, k.) Távozott: Jason Shackell (Barnsley, 785.000), Chris Iwelumo (Burnley, 475.000), George Friend (Doncaster, i.), Daniel Jones (Sheff ield Wednesday, i.), Andrew Surman (Norwich, 1.675.000), Sam Vokes (Bristol City, k., i.), Stefan Maierhofer (Duisburg, k., i.), Kyle Bennett (Bury, i.), Carl Ikeme (Leicester City, k., i.), Matt Murray (visszavonult), Leon Barnett (Norwich City, k.), Andrew Keogh (Cardiff City, k., i.) http://www.nemzetisport.hu
(N)agyroham: az angolok a legvégén sem voltak skótok

Németh és Gosztonyi törte fel a bosnyák reteszt


A magyar U21-es labdarúgó-válogatott a mérkőzés hajrájában szerzett Németh Krisztián- és Gosztonyi András-találattal 2–0-ra legyőzte Bosznia-Hercegovinát Zenicán, ezzel a második helyre jött fel a csoportban.
Németh és Gosztonyi törte fel a bosnyák reteszt

Husztiék már Hollandiában készülnek


A válogatott az eredetileg kitűzött 10.45-ös indulási időponthoz képest kis késéssel vágott neki az amszterdami repülőútnak. A megérkezés után ebéd, majd egy rövid pihenő szerepelt a programban, ezt követően Erwin Koeman levezényelte első hollandiai edzését. Az egyik külvárosi edzőcentrumban tartott tréning előtt a szövetségi kapitány röviden értékelte a németek elleni összecsapást, majd bő egyórás foglalkozás következett, amelyen elsősorban a védekezést gyakorolták játékosaink. A keret tagjai közül Németh Krisztián nem tudta a többiekkel végezni a feladatokat, miután a németek elleni találkozón elszenvedett bordasérülése még nem jött teljesen rendbe. A fiatal támadó megpróbálkozott ugyan a mozgással, de hamar kiállt a sorból, és végül csak a pálya széléről tudta nézni a társakat, s egyelőre minden jel arra mutat, hogy nem léphet pályára a szombati találkozón. http://www.nemzetisport.hu
Husztiék már Hollandiában készülnek

U20-as hősök a nagyválogatottban


Gulácsi, Koman és Németh is szerepet kaphat a németek és hollandok elleni focimeccsen.BUDAPEST — Erwin Koeman (48) bedobhatja a mély vízbe a fiatal focistákat. A válogatott szövetségi kapitánya behívta a szombati, Németország elleni barátságos meccsre készülő, valamint a jövő szombaton Hollandiában vendégeskedő nemzeti csapat keretébe Gulácsi Pétert (20), Koman Vladimirt (21) és Németh Krisztiánt (21). A trió a vezére volt a két éve U19-es EB-harmadik helyet szerző, tavaly az U20-as vébén bronzéremig jutó utánpótlás-válogatottnak, így eljött az idő, hogy a felnőttek között is bizonyíthassanak. A Liverpool kölcsönjátékosaként a görög AEK Athen gárdáját erősítő Németh korábban már közel volt a bemutatkozáshoz.
U20-as hősök a nagyválogatottban

Az AEK Athénban játszó csatár az edzésbe is beszállt a Puskás-akadémián


FELCSÚT — Németh Krisztián (21) nyomdokaiba léphetnek a Nike tehetségei. A sportszergyártó cég nagyszabású tehetségkutató programot hirdetett „Most Wanted" néven. Az 1200 jelentkező közül 640, 17-22 éves futballista van versenyben azért, hogy harmincnégyen a nyári dél-afrikai világbajnokság alatt Felcsúton, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián (PFLA) edzőtáborozzanak, és a döntő napján, július 11-én megmérkőzzenek a Ferencvárossal.
Az AEK Athénban játszó csatár az edzésbe is beszállt a Puskás-akadémián

Már nem hibázhatnak az U21-esek


Rieti — Sima vereséget szenvedett az olaszoktól U21-es futballválogatottunk. A csapat Európa-bajnoki selejtezőn idegenben kapott ki 2-0-ra, ám még mindig van esélye, hogy kijusson a jövő évi dániai kontinensviadalra. Ha az ősszel mindkét meccsüket megnyerik a mieink a bosnyákok ellen, és legyőzik itthon Walest, akkor továbblépnek a csoportból. – Többet szerettünk volna kihozni a találkozóból, de sajnos semmi semsikerült – mondta Varga József (21), a DVSC-TEVA középpályása. – Tanulnunk kell a történtekből. Az őszi meccseinken Németh Krisztián és a többi, most még sérült focistánk is játszhat, velük erősebbek lehetünk.Nem tartom lehetetlennek, hogy mindhárom mérkőzésünket megnyerjük, és kivívjuk a továbbjutást.
Már nem hibázhatnak az U21-esek

Olasz csata vár a fiatalokra


Rieti — Fél éven belül harmadszor mérkőzik meg Egervári Sándor (59) szövetségi edző futballcsapata a korosztály olasz legjobbjaival. Hirdetés.Tavaly októberben az egyiptomi U20-as világbajnokság negyeddöntőjében 3-2-re nyert a magyar válogatott, majd bronzéremmel zárta a tornát. Novemberben immár U21-es Európa-bajnoki selejtezőn Győrben 2-0-ra győztek a mieink, így bizakodva várhatjuk a ma Rietiben rendezendő találkozót. A mieinknek a rivális ellen ősszel háromszor is betaláló Németh Krisztián (21) nélkül kell bizonyíta­niuk, ám szakvezetőjük így is bizakodik.
Olasz csata vár a fiatalokra

Olimpiai válogatott: megvan Egervári kerete az olaszok ellen


Olimpiai válogatottunk a jövő szerdán Olaszország ellen játszik U21-es Eb-selejtezőt. A mieink novemberben Győrben 2–0-ra nyertek mostani vendéglátójuk ellen, és jelenleg a csoport második helyén állnak Wales mögött. Egervári Sándor együttesének tagjai szombaton este találkoznak az MLSZ telki edzőcentrumában, hétfőn repülnek Rómába, a mérkőzésre szerdán 18 órakor kerül sor Rietiben. Egervári Sándor vasárnap két edzést tart Telkiben, és hétfőn délelőtt is lesz egy foglalkozás. A csapat délután repül Rómába, kedden egy tréning lesz. Helyet kapott a keretben Németh Krisztián is, aki azonban sérüléssel bajlódik. Dusan Bajevics, az AEK Athén labdarúgócsapatának trénere vasárnapi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: fogalma sincs, mikor lesz ismét hadra fogható a magyar csatár. „Nem tudom, mikor térhet vissza a pályára. Sajnos olyan sérülése volt, hogy nem lehet pontosan megjósolni visszatérésének időpontját. A nehéz talajú thrakomakedoneszi edzőpályánk sem könnyíti meg a helyzetét. Kétszer-háromszor együtt edzett a csapattal, és jól is ment neki, de még nem tudtam bevetni" – mondta a szakember. AZ OLIMPIAI VÁLOGATOTT KERETE Kapusok: Gulácsi Péter (Liverpool FC – angol), Megyeri Balázs (Ferencváros) Védők: Debreceni András (Budapest Honvéd), Korcsmár Zsolt (Újpest FC), Kádár Tamás (Newcaste United FC – angol), Lázár Pál (Videoton FC), Pintér Ádám (MTK Budapest), Szabó János (Paksi FC) Középpályások: Elek Ákos (Videoton FC), Kulcsár Dávid (Ferencváros), Gosztonyi András (AS Bari – olasz), Gyömbér Gábor (Lombard Pápa TFC), Koman Vladimir (AS Bari – olasz), Varga József (Debreceni VSC-TEVA) Támadók: Futács Márkó (Werder Bremen – német), Lencse László (Videoton FC), Németh Krisztián (AEK Athén – görög), Simon András (Córdoba FC – spanyol) Biztonsági tartalékok: Somodi Bence (Kazincbarcika), Varga Roland (Újpest FC), Zámbó Bence (Diósgyőri VTK) U21-ES EB-SELEJTEZŐ A 3. CSOPORT ÁLLÁSA 1. Wales 6 4 1 1 14– 5 +9 13 2. MAGYARORSZÁG 4 3 – 1 7– 4 +3 9 3. Olaszország 5 2 1 2 8– 5 +3 7 4. Luxemburg 7 1 1 5 2–15 –13 4 5. Bosznia és Herceg. 4 1 1 2 3– 5 –2 4 * Dánia rendezőként biztos résztvevő, míg a fennmaradó hét helyért a tíz csoportgyőztes és a négy legjobb csoportmásodik játszhat.
Olimpiai válogatott: megvan Egervári kerete az olaszok ellen

Casiraghi: Nincs több második esély


Az olaszok jelenleg a 3. csoport harmadik helyén állnak, márpedig ahhoz, hogy legyen esélyük kivívni a 2011-es dániai Eb-n való részvétel jogát, legalább a második helyen kell végezniük. Az első lépést helyzete javításához a mieink elleni győzelemmel teheti meg Casiraghi csapata. „Fontos mérkőzés áll előttünk, amelyen csak a győzelem elfogadható számunkra. Nem vagyunk könnyű helyzetben, de a csapat folyamatosan fejlődik, és most kizárólag az eredmény számít. Nincs több második esély” – nyilatkozta Casiraghi, aki tisztában van vele, hogy nem lesz sétagalopp a mieink elleni találkozó. „Magyarországnak remek csapata van, erről tavaly az ellenük vívott meccsen mindannyian meggyőződhettünk. A mostani összecsapás nekünk és nekik is sorsdöntő lesz” – folytatta a Juventus, a Lazio és a Chelsea korábbi kiváló csatára. Mint ismert, az őszi mérkőzést Németh Krisztián és Koman Vladimir találatával 2–0-ra a magyar válogatott nyerte meg. A győri összecsapáson Mario Balotelli sok kellemetlenséget okozott a magyar védőknek, és az Inter csatárától Rietiben is ezt várhatjuk, bár a mostani összetartást sérülés miatt ki kellett hagynia, a Parmát erősítő Alberto Paloschihoz és a Bariban Koman csapattársaként futballozó Andrea Ranocchiához hasonlóan. „Van egy kis gondunk elöl, de a középpályáról és a védelemből még több emberünk hiányzik” – jelezte Casiraghi, hogy nemcsak ő, hanem a játékosok egészségügyi állapota is dönt majd arról, hogyan állnak fel az olaszok a március 3-i mérkőzésen.
Casiraghi: Nincs több második esély

Bozsik Péter megvan a futball nélkül


– Megcsömörlött a sportágtól. – Rosszul gondolja. Még mindig szeretem a futballt. Jóllehet olykor már elbóbiskolok egy Fiorentina–Roma meccsen. Nem azért, mert öreg, pipázó bácsika lett belőlem, aki elszenderül a karosszékben, hanem egyszerűen annyi futballt adnak a különböző csatornákon, ami már túlkínálatot jelent. Elveszi az egésznek a varázsát. Emlékszem, évekkel ezelőtt számoltam vissza a napokat, hogy mikor lesz a BEK-döntő, a KEK-finálé, a barátaimmal arról beszéltünk, kinél nézzük, ki hoz majd bort, sört, pogácsát. Mára ez megváltozott, de nemcsak ez, az egész világ. Valahogy felszínesebb lett – de lehet, hogy csak én érzem így. Az biztos, hogy most nem könnyű a gyerekeknek, a fiataloknak, ha kapaszkodót keresnek. Nekünk régen ott volt a futball, de mára egyre kevesebb kissrác készül labdarúgónak Magyarországon. – Viszont egyre több az akadémia. – Az lehet. De mondjon nekem egyetlen futballistát, akit szépen felneveltünk, úgymond felépítettünk, és igazi klasszis vált belőle. Mert jó nézni Dzsudzsák Balázs Hollandiában nyújtott teljesítményét vagy Juhász Roland futballját az Anderlechtben, de ezzel aztán le is zárhatjuk a listát. Olvastam a közelmúltban Varga Zoltán nyilatkozatát a Nemzeti Sportban, és tökéletesen egyetértek vele. Németh Krisztián körül nagyobb a felhajtás, mint amennyit valójában ér. Én is azt mondom, sohasem lesz Liverpool-szintű futballista. De dicsérhetem Koman Vladimirt is, akin sajnos látszik, hogy nem magyar, hanem ukrán. Ez van. Ne csapjunk be senkit, és legfőképpen ne ámítsuk magunkat. Még egyszer mondom, tudni kell, hol a helyünk. Ezt a Debrecen BL-szereplése is megmutatta. – Azért nagy élmény volt nézni a Lokit a telt házas Puskás Ferenc Stadionban. – Csodálatos élmény volt, szerencsére ez nekem a ZTE edzőjeként megadatott. De pörgesse vissza az őszt, jöttek ide a svédek és a portugálok vb-selejtezőt játszani, majd láthattuk a Liverpoolt, a Fiorentinát és a Lyont BL-meccsen mindenféle sikerélmény nélkül. Erwin Koemant támadták, hogy csatárok nélkül játszik, de egyszerűen nem volt más választása. Ha egy magyar csapat kinyílik egy erősebb ellenféllel szemben, az a vége, hogy jól megszórják, akárcsak a Lokit. – Ezek szerint Erwin Koeman maradjon a kapitány? – Ha arra gondolok, hogy egyszer végre egy kapitányt hagyni kellene huzamosabb ideig dolgozni, akkor ő még Erwin Koeman is lehet. De amit elért, azt több hazai szakember is teljesítette volna. Neveket ne várjon tőlem. – Akkor mondom én. Nem luxus Nyilasi Tibort, Détári Lajost és ki tudja, hány szakembert munka nélkül hagyni? – Csak ismételni tudom önmagam. Ezt a válogatott eredményt alighanem velük is elértük volna. – Lehet, hogy ön már sohasem lesz edző? – Én az állandóság híve vagyok. Annak idején tizenhat évet futballoztam és négy évet edzősködtem a Pénzügyőrnél. Aztán óriási szerencse kellett hozzá, hogy NB I-es csapathoz kerüljek. Azóta sok minden megváltozott. A futball már nem vonzó sokak számára, én is megvagyok nélküle. Hogy aztán meddig, azt magam sem tudom.
Bozsik Péter megvan a futball nélkül

Kijuttattuk az Eb-re a Koeman-csapatot


A magyar labdarúgó-válogatott tíz mérkőzésen szerzett húsz pontjával Hollandia mögött a második helyen végez az Európa-bajnoki selejtezők E csoportjában, így pótselejtezőt játszhat Dánia ellen, amelyen 3-2-es összesítéssel kiharcolja a továbbjutást. Az [origo] is beszállt a selejtezőcsoportok sorsolását követő össznépi találgatásba, lejátszottuk, hogyan juthat ki az Eb-re Erwin Koeman csapata. San Marino: Tökéletes ellenfél a hatodik kalapból, hiszen mennyivel jobb egy mediterrán országba utazni, mint például Azerbajdzsánba, ahol még hírből sem ismerik a Formula-1-et, nem úgy, mint a miniállamban. Európa legrosszabb csapata, amely a FIFA-világranglistán is csak az Anguilla, Montserrat, Amerikai Szamoa, Pápua Új-Guinea négyest előzi meg, talán még az NB I-es ligaválogatottnak sem okozna gondot, úgyhogy hat pontot máris betehetünk a zsákba, bár Gera Zoltánt megérné visszahívni a válogatotthoz, a 2002-es Eb-selejtezőn is az ő triplájával lett a szenvedésből népünnepély. A San Marino elleni meccseken leginkább azt várjuk izgatottan, Koeman kapitány meghúzza-e a váratlant, és legalább hazai pályán nekimegyünk-e a szentségtörésnek számító két csatárral a várhatóan bunkerfocira berendezkedő ellenfélnek. Moldova: Bár Várhidi Péter a Sport 1-en azt jósolta, a moldávokat oda-vissza leverjük, az egykori kapitány elegánsan átlépett azon a nem elhanyagolható tényen, hogy 2007-ben éppen ő ült a kispadon, amikor Moldova gurított egy hármast a magyar válogatottnak. Igaz, azóta egyetlen moldáv játékosért sem fizettek eurótízmilliókat, de Moldova pontosan olyan ellenfél, amelytől a magyar csapat tagjait kirázza a hideg: ütnek, vágnak, rúgnak, harapnak, végigbrusztolják a meccset, és a labda sem zavarja őket annyira. Nagyjából hasonló forgatókönyvre számíthatunk, mint a legutóbbi vb-selejtezőkön Albánia ellen, vagyis itthon szenvedve nyerünk két góllal, idegenben annyival könnyebb dolgunk lesz, hogy a moldávok azt hiszik, bedarálnak minket, de a kelleténél szellősebb védelmet Torghelle megbünteti, az utolsó tíz percben pedig Koman szabadrúgásgóllal ad igazat az őt már hosszú ideje a felnőttválogatottba követelő tömegnek. Moldova kipipálva, bevéshetünk újabb hat pontot. Finnország: A finn foci hallatán valószínűleg mindenkinek az 1997-es öngól ugrik be, amikor Horváth Ferenc gatyaféken csúszva ünnepelt, holott az utolsó négy játékos közül, aki labdához ért, egy sem volt magyar, de a pótselejtezőt érő kabaré mellett a hazai meccsen is besegítettek nekünk a nyelvrokonok, akkor az egyik védő adott fejjel gólpasszt Orosz Ferencnek A finneket már hokiban is sikerült legyőznünk, úgyhogy fociban végképp nincs mitől félni, főleg, hogy odafönn még mindig olyan öreg harcosokra esküsznek, mint Litmanen és Hyypiä, bár utóbbi 36 évesen is tanár a Bundesligában, de ez sokkal inkább a német bajnokság kritikája, mint az ő érdeme. Arra azért így sem számíthatunk, hogy egy laza ötössel végképp elvesszük a finnek kedvét a futballtól, főleg, hogy a vb-selejtezőkön a nálunk hangyányit acélosabb németek ellen veretlenek maradtak, de ez az a selejtezősorozat lesz, ahol mindenkit hanyatt kell dönteni hazai pályán, és a hollandokat leszámítva erre valós esélyt is látunk. Annak ellenére, hogy ha a hazai meccs felvetelét a Csillag börtönben végtelenített szalagon vetítenének, meg lehetne szüntetni az életfogytiglant, a Puskásban kibrusztolt 1-0-s győzelem gyorsan elcsitítja a fanyalgókat, idegenben pedig jó lesz az iksz, hidegben senki nem szeret focizni, még akkor sem, ha válogatott mez van rajta. Különben se legyünk telhetetlenek, négy pont igenis jó teljesítmény, főleg egy olyan csapat ellen, amelyről mindig mindenhol elmondják, hogy nem fekszik nekünk a stílusa. Svédország: Tegye fel a kezét, aki nem unja halálosan, hogy a svédeket mindig megkapjuk! Persze nyilván senkit nem zavarna, hogy hozzánknőttek, ha minimális sikerélményünk lenne ellenük, de a színtelen-szagtalan skandináv erőfocira jó ideje nincs meg a magyar ellenszer. Nagyot dobna az esélyeinken, ha Ibrahimovic tartaná magát mostani álláspontjához, és jegelné a válogatottat, épp elégszer szúrt már ki velünk, elég csak a Matthäus által csak "fucking goal"-nak" aposztrofált 2005-ös bombáját, illetve a tavaly őszi last minute akcióját említeni. Amíg mi csak legyintünk a svédek hallatán, ABBA-országban nagy a mellény, ha az egymás elleni meccsek kerülnek szóba, éppen ezért hazai pályán muszáj lesz megcsapni őket, Dzsudzsák góljára ugyan válaszol Elmander, de a csereként beállt Németh Krisztián beadásába Mellberg ügyetlenül kapar bele, a 2-1-es győzelemmel sikerül végre lezárni azt az átkot, miszerint válogatottunk nem nyerhet nagycsapat ellen. Idegenben rámegyünk a célfutballra, öt védő, három szűrő, plusz Dzsudzsák és Rudolf alkotja a kezdőt, sikerül is helyzet nélkül lehozni a meccset, a svédek viszont hiába rúgnak 22 szögletet, Király mackóalsójában minden lövés elakad, úgyhogy büszkén mondhatjuk, a Koeman-csapatnak a stockholmi kirándulás után sem kell búcsúznia reményeitől, sőt, a négy megszerzett ponttal helyzetbe hozta magát. Hollandia: Erre még az ínyencek is csettintenének, itt van egy válogatott, amelynek holland kapitánya van, és erre összekerül Hollandiával az Eb-selejtezőkön, nahát, még ilyet! Hátradőlünk a fotelben, és már el is képzeljük, amint a hollandoknak eszébe jut, hogy játszik a bajnokságukban egy Zuzák nevű magyar srác, és ráadásul egy 1988-as Eb-hős irányítja a riválist, erre annyira szentimentális hangulatba kerülnek, hogy elfelejtenek elverni minket. Ne legyenek illuziónk, Erwin Koemannak valóban volt egy veszélyes csukafejese a szovjetek elleni 1988-as Eb-döntőben, de abból a csapatból sokkal előbb jut az átlagszurkoló eszébe Van Basten, Gullit, Rijkaard, sőt még Koeman öccse, Ronald is, és Dzsudzsák hiába sztár itthon, Bert van Marwijk, a hollandok vezére egyetlen magyar focistát sem tudott megnevezni újságírói kérdésre (igaz, ez lehet Van Marwijk szegénységi bizonyítványa is). Szóval bajos lenne abban bízni, hogy a hollandok kiengednek, a vb-selejezőkön sem tették, mind a nyolc meccsüket behúzták, de nekünk az még jól is jöhet, ha a többieket is pont nélkül hagyják. Egy Robbent, Sneijdert, Kuytöt, Van Persie-t, Van der Vaartot felvonultató csapat még túl nagy falat a magyar válogatottnak, itthon egy szoros vereséggel kénytelenek vagyunk beérni, idegenben viszont papírformának mondható a háromgólos zakó. Pótselejtező Dánia ellen: Szomorkodni persze nem kell, bár a megszerzett húsz pont kevés, hogy egyből kijussunk, de a pótselejtezőn a jól ismert dánokat sorsolták mellénk, velük lett teljes az északi kollekció. Mivel a magyar válogatott számított alacsonyabban rangsorolt csapatnak, így hazai pályán kezdődött a párharc, és Huszti büntetőjével, valamint Juhász fejesével két góllal mentünk félidőben, Bendtner azonban szépíteni tudott, így soványnak tűnt az előny a koppenhágai túra előtt. Koeman azonban megvillantotta pedagógiai érzékét, a dán fővárosról rossz emlékekkel bíró Gerát rehabilitálta, a válogatott fekete báránya pedig egy Priskinnek adott gólpasszal köszönte meg a lehetőséget. Így aztán hiába egyenlített gyorsan Sören Larsen, az utolsó félórában tíz emberrel védekező magyar csapat kihúzta 1-1-gyel, és 3-2-es összesítéssel jutott ki a 2012-es Európa-bajnokságra. Forrás:origo
Kijuttattuk az Eb-re a Koeman-csapatot

Németh a sérülése miatt nem játszik


„Ugyanazt tudom mondani, mint egy nappal korábban – mondta a támadó ügyeit intéző CMG menedzseriroda egyik vezetője, Kövesdi Viktor. – Természetesen sem a két klub közti megállapodás tartalmáról, sem Németh Krisztián szerződéséről nem áll módomban a nyilvánosság előtt beszélni, de annyit elmondhatok, a Liverpool minden szándéka arra irányul, hogy kölcsönadott játékosa a lehető legtöbb időt töltse a pályán. Ha sérült, akkor természetesen nem futballozhat. Ha egészséges, akkor eddig mindig pályára lépett. Ezt valószínűleg az önök informátoraként szereplő görög újságíró is tudja. A gond jelenleg Krisztián sérülésének elhúzódása, ami valóban aggasztó, ezért is utazik Liverpoolba, ahol vasárnap megvizsgálja Mark Waller doktor." AZ AEK KÖZLEMÉNYE: „Az AEK FC az alábbi közleményében cáfolja, ami Németh Krisztiánnal kapcsolatban napvilágot látott. A futballista pillanatnyilag sérülés miatt nem léphet pályára; a klub orvosa folyamatosan ellenőrzi az állapotát, és jelenleg ő nem engedi játszani. Ha meggyógyul, az edző számít rá a szezon hátralévő részében. Nincs Németh Krisztián szerződésében olyan kitétel, hogy hány meccset kell játszania, és az AEK nem a labdarúgó mérkőzéseinek számától függően fizet a játékjogát birtokló klubnak. Ha a csapat rendelkezésére áll, szerepeltetése a szakvezetőtől függ. A klub a futballistának bérelt apartman költségeit eddig is állta, most is fizeti, és minden, a szállással kapcsolatos kötelezettségének eleget tett a játékossal kötött megállapodásnak megfelelően.
Németh a sérülése miatt nem játszik

Németh bokafájdalmai miatt lekéredzkedett


Ismét megsérült Németh Krisztián, az AEK Athén magyar légiósa – adta hírül a klub hivatalos honlapja, valamint a legnagyobb görög sportportálok. A légiós elmondta a Nemzeti Sportnak: elsősorban biztonsági okokból jött le az edzés végén, nem komoly a probléma.
Németh bokafájdalmai miatt lekéredzkedett

„A maffia még a Fradi összeállításába is beleszól”


– Hogyan működik a szíve? – Hol jobban, hol rosszabbul, de ami a legfontosabb, teniszezem, futballozom és mozgok, amennyit csak tudok. Az orvosok azt mondják, ne hagyjam el magam, mert két infarktus után gyakorlatilag életmentő lehet a sport. – Két infarktusa volt? Ezt eddig sohasem mondta. – Minek panaszkodjam? Igen, sajnos átestem két infarktuson, mégpedig úgy, hogy szinte észre sem vettem. Alighanem a győri edzősködésem ideje alatt történt. Szokás szerint sokat idegeskedtem, bizonyítási vágy munkált bennem, ám az élet jól pofán vágott. Tudja, hogy van ez egy sportolóval. Hasogat, fáj, nyilall a szíve vagy bármije, de oda sem figyel, megy tovább, teszi a dolgát. Én is így voltam, fogalmam sem volt, hogy átestem két infarktuson. De lekopogom, most minden rendben van, ha valami nem stimmel, megyek az orvosomhoz, és rögtön megvizsgál. Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de vagy hat szívkatéterezésem volt, szinte megszoktam már. Jobban félek a fogorvostól, mint ettől. MOST IS VAN, AKI ODAFIGYEL A VÉLEMÉNYÉRE – Rémisztő dolgokat mond. – Ugyan már! Az ember harcol, és élni akar. Most például hat hete küzdök az influenzával, ne kérdezze, melyik fajtájával. Volt tíz nap, amikor az ágyból sem tudtam felkelni, annyira rosszul voltam. De nézze meg, ezen is túl vagyok, mindjárt kocsiba ülök, és indulok Németországba. Eszemben sincs feladni vagy elhagyni magam! – Már megbocsásson az intim kérdésért, de nincs ön mellett senki? Nincs, aki teát, gyógyszert, kekszet vigyen az ágyához, ha épp rosszul van? – Mindig egyedül vívtam meg a csatáimat. Most is vannak, akiknek fontos vagyok, akik odafigyelnek rám, de az én utam már csak ilyen, magányosan megyek végig rajta. Ez nemcsak a magánéletemet, hanem a munkámat is jellemezte. Leginkább fura szerzetnek, öntörvényű embernek tituláltak, holott egyetlen cél vezérelt: nem segget nyalni, beállni a sorba, bólogató Jánosnak lenni, hanem a maximumot nyújtani. – Lenne szövetségi kapitány? – Ez most hogy jön ide? – Azért jutott eszembe, mert Kisteleki István immár a búcsúra készül, s hiába van élő szerződése Erwin Koemannak, az új elnök talán mégis mással képzeli el a nemzeti csapat jövőjét. – Ha arra kíváncsi, kit javasolnék szövetségi kapitánynak, akkor bizony sokáig, nagyon sokáig kellene gondolkodnom. De jó, ne legyek álszerény, igen, elvállalnám. Szerintem Varga Zoltán alkalmas lenne erre a feladatra. Olyan ember vagyok, aki egyetlen érdekcsoportnak sem tagja, akit nem vettek meg, nem irányítanak a háttérből, s aki valóban csak a szakmára koncentrálna. Az a baj, hogy hirtelen mást nem is tudnék mondani magamon kívül. S ez tényleg nagy baj… – Hogy érzi magát Gyulán, a Grosics Gyula Akadémián? – Nagy lelkesedéssel láttam munkához, Kis-Rigó László püspök személyes kérésére vállaltam el a feladatot, s még arra is képes voltam, hogy Kárpátaljáról hozzak tehetségeket a magyar futball számára. Talán el sem hiszi, de így van, az anyaországon kívül élő fiúk sokkalta több alázattal állnak a feladathoz, mint mondjuk a fővárosi srácok. Ők még tisztelik a sportágat, a futballt, s látszik rajtuk, hogy az életük ez a gyönyörű játék. Egyébként január elsejével amolyan tanácsadói státusba kerültem a gyulai futballakadémiánál, és bár nem veszek részt a napi munkában, ha a püspök úr úgy gondolja, bármikor számíthat rám. – Ha már az utánpótlásról beszélünk: lelkesen nézte az U20-as válogatott világbajnoki bronzérmet eredményező egyiptomi kalandját? – Lelkesen néztem, mert szeretem a futballt, de úgy gondolom, túllihegték ezt az egészet, s talán túlértékelték a fiúk teljesítményét. – Nem létezik, hogy ez sem hozta tűzbe! Ennyire kihalt önből a lelkesedés? – Látja, ha az önök lapját vagy bármelyik más újságot olvasom, talán magam is álomvilágba kerülök. Mert mást sem csinálnak, mint rózsaszínre festik a valóságot. És ami még ennél is rosszabb, hülyítik, becsapják a szurkolókat, ha azt írják a nagyválogatottról, hogy reális esélye van a továbbjutásra a világbajnoki selejtezőkből. Aztán most arról cikkeznek, micsoda bravúr volt az egyiptomi bronzérem. – Miért, nem volt az? – Szakújságíróként utánanézett, hány válogatott játszott tartalékosan? Hogy a németek és az olaszok egyszerűen nem engedték el Egyiptomba a legjobbakat? Ha minden rivális komplett csapattal vesz részt a korosztályos világbajnokságon, mi legjobb esetben is csak ötödikek vagy nyolcadikok leszünk. Ami pedig a játékosokat illeti, velük kapcsolatban is rengeteget hibáznak. Úgy írnak Koman Vladimirról vagy Németh Krisztiánról, mint valami világsztárról. AZ ÚJSÁGÍRÓK HIBÁJA MIATT ÁLOMVILÁGBAN ÉLÜNK – Egyszer azok lehetnek... – Ugyan már! Most mondjam azt, hogy én tizenhat évesen kerültem be a Ferencváros felnőttcsapatába, s annyi idősen, amennyi most Koman vagy Németh, már felhúztam magamra a nagyválogatott mezét? Nem mondom, ügyes fiúk, de Koman egy olasz kiscsapatban sem képes állandósítani a helyét, Némethből pedig szerintem sohasem lesz a Liverpool futballistája vagy nemzetközi szinten kiemelkedő játékos. Tudom, hogy sokan megköveznek ezért, de mondjuk ki végre: álomvilágban élünk, és erről önök, újságírók tehetnek leginkább. – Nem hisz benne, hogy ennek a korosztálynak a tagjai felnőttként nagy sikerekre hivatottak? – Nem. Vannak ügyes gyerekeink, de egyik sem játszik meghatározó szerepet a saját klubjában, így az európai futballban sem. Koman fizikailag gyenge, a nagydarab angol védők között, ha esetleg oda kerülne, alighanem felőrlődne. Németh pedig, ahogy az imént is mondtam, nem akkora talentum, mint amekkorának kikiáltották. – Egyszerűen kihalt, kiveszett önből a lelkesedés. – Csak realista vagyok. Olyan, amilyennek önöknek, újságíróknak is lenniük kellene. Mást sem írtak a svédek és a portugálok elleni világbajnoki selejtező előtt, mint hogy itt a nagy lehetőség, most majd kijutunk a vébére, meg hasonlókat. Aztán mi lett? Két vereség, két pofon. Csalódott szurkolók, akiket felhecceltek. – Ha már itt tartunk, mi a véleménye Erwin Koemanról? – Az, hogy aki Gera Zoltánból jobbhátvédet csinál, nem ért a szakmához. – Ezt ha megmagyarázná… – Nincs ezen mit magyarázni. Gera egyértelműen középen a legeredményesebb, ott érzi jól magát, nem pedig jobbszélsőként és még kevésbé jobbhátvédként, merthogy oda tette őt Koeman, aztán persze hogy ránk jöttek a portugálok és a svédek. Szerencsétlen Gerának is jobbhátvédszerűen kellett védekeznie. Egyébként ha már Geráról beszélünk, szerintem egyértelműen ő a legjobb magyar futballista, nélküle elképzelhetetlen a válogatott. – És persze Juhász Roland, Huszti Szabolcs, Hajnal Tamás és Dzsudzsák Balázs nélkül is… – Akkor vegyük végig, amit mond! Juhász Roland valóban értékes futballista, rá büszkék lehetünk, ő viszi Európa-szerte a magyarok jó hírét. Huszti a pénz mellett döntött, amikor Oroszországba szerződött, ahelyett, hogy Hannoverben maradt volna, ahol szabadon játszhatott. Hajnal Tamás kellemes meglepetés, Dzsudzsák Balázsról viszont nincs túl jó véleményem. Nem csapatember, és ha egyszer a Real Madrid futballistája lesz, személyesen kérek tőle elnézést a kritikáért. SZÓBA KERÜLT A NŐI FUTBALLVÁLOGATOTTNÁL – Sok pozitívumot nem mondott eddig. – Minek hülyítsük egymást? Egy elveszett országban élünk, ahol nincs tisztesség, és ahol olyan elv szerint élünk, hogy az is lopott, én is loptam, hunyjunk szemet felette. Ami a futballt illeti, egyértelmű, hogy három ember irányít. Az egyik fővárosi klub dúsgazdag tulajdonosa, aki még a válogatott összeállításába is beleszól, az egykor megbukott szövetségi kapitány, no meg a most menekülni kényszerülő MLSZ-elnök. Kisteleki Istvánról egyébként csak annyit, két éve szóba került a nevem a női válogatottnál, s még el is vállaltam volna a feladatot, de Kisteleki kerek perec kijelentette, engem felejtsenek el. – A Debrecen BL-szereplése sem lelkesítette? – Az egyértelműen örömteli volt, hogy ha szerencsével is, de bejutott a BL-be. Most úgy kell gazdálkodni Debrecenben, hogy a megkeresett pénzből nagy csapatot építsenek. Sok ügyes fiatalt és néhány kész labdarúgót vásárolhatnak, ám ha most nem lesznek bajnokok, hiábavaló volt minden. – És a Fradi? Egyáltalán nézi a zöld-fehérek meccseit? – A tévében maximum két percig, mert annyira lassú az iram, annyira rossz, nézhetetlen a játék, hogy csak ennyit bírok ki. Egyébként a helyzet az évek múlásával semmit sem változott az Üllői úton. Engem annak idején rendszeresen fenyegettek a szurkolói csoportok, most meg, ahogy hallom, megverték az angol edzőt. Miről beszélünk? A maffia még a Fradi összeállításába is beleszól. Ezután meg ne kérdezze, akarok-e edzősködni. A válogatott persze más. De most a Digi Tv-nél szakkommentátorkodom, és ott jól érzem magam. Mert az őszinte szó talán kinyitja sokak szemét.
„A maffia még a Fradi összeállításába is beleszól”

„Ti vagytok a fény az alagút végén”


Rossz korban születtem... Tizenöt évvel a magyar labdarúgó-válogatott utolsó hangzatos sikere – az 1968-as mexikóvárosi olimpia megnyerése – után, két évvel a Videoton UEFA-kupa döntője, illetve három évvel az eddigi utolsó magyar vb-szereplés előtt jöttem a világra. Mire hétévesen feleszméltem – ekkor láttam először élőben NB I-es bajnokit – a magyar labdarúgás már félig eszméletlen volt. Az 1990-es években egymást követték a kudarcok. Az 1994-es vb előtt még el sem tudtam képzelni, hogy Kiprichék Görögország, Oroszország, Izland és Luxemburg mellett nem jutnak tovább a selejtezőcsoportból (negyedikek lettek). Később viszont már az vált hihetetlenné, hogy mi egyszer még ott lehetünk a világ legjobbjai között. (Az amerikai vb-t azért magamban persze úgy is lejátszottam, hogy mi is a résztvevői vagyunk: a döntőben Détári akkora gólt lőtt Taffarelnek, hogy kiszakadt a háló.) Rossz korban születtem... Egy-egy kínos vereség (például az Izland elleni 1–2, a szerbek elleni 1–7) másnapján meghunyászkodva indultam a suliba: csak nehogy valaki megkérdezze, láttad-e a tegnapi meccset. Persze Pesszimista Pali és Ugye Megmondtam Jocó mindig megtaláltak: „Látod milyen hülye vagy, hogy te még foglalkozol ezekkel"; „Nem veszed észre, a magyar foci halott!"; „Nevetséges, ahogy minden meccs előtt azt hiszed, hogy most majd más lesz, a vége pedig mindig ugyanaz: hatalmas csalódás" – harsogták a kárörvendők. A legjobban azonban nem is ez bosszantott, hanem az, amikor az idősebb ismerőseim megjegyezték: „de jók is voltak azok a teltházas kettős rangadók a Népstadionban" (négyéves voltam, amikor az utolsót megrendezték 1987-ben, igaz, akkoriban már nem telt házzal). Ilyenkor mindig elfogott a sárga irigység, mert én már annak is örültem, ha 1500–2000 ember összejött, amikor szombatonként kimentem egy-egy bajnokira. Lassan kezdtem elhinni, hogy tényleg az marad a legnagyobb futballélményem, amikor 11 éves koromban Puskás Öcsi bácsitól kaptam egy autogramot („Gyere kölyök, aláírom neked azt a cetlit" – mondta a „Száguldó Őrnagy", a cetli azóta rég elveszett, de az emlék örök). Aztán egyszer csak történt valami... Az U20-as vb alatt közvetlenül a mieink első meccse előtt msn-en tréfából (bár valahol nagyon mélyen bíztam benne, hogy ez nem csak tréfa) azt írtam az egyik barátomnak, hogy megyek, mert kezdődik a világbajnok meccse (nem a hondurasi csapatra gondoltam...). Aztán a Honduras elleni 0–3 után úgy ültem a tv előtt, mint a kisgyerek, akitől az utolsó játékát is elvették. És akkor, amikor egy ország elhitte, hogy tényleg vége a magyar focinak, és jobb, ha legelőt csinálunk az összes pályából, amikor az NSO fórumozói már csak „felzselézett hajú, tetovált kezű-nyakú cicafiúként" emlegették Németh Krisztiánékat (ez volt a legszalonképesebb jelző, a többi említésétől ehelyütt inkább eltekintenék), Egervári Sándort pedig élve eltemették, hirtelen elkezdtek focizni a srácok... Semmi különös nem történt, csak mindenki tette a dolgát, szívvel-lélekkel, és ami még fontosabb: okosan, fegyelmezetten, nem pedig úgy, ahogy azt a magyar válogatottaktól az elmúlt húsz évben megszokhattuk: ész nélkül, görcsösen. Gulácsi Péter az ellenfél szemét is kivédte, amikor nagyon kellett, Debreceni Andrásék kiválóan szűkítették a területeket hátul, és jól leosztották az embereket, Kiss Máté és Korcsmár Zsolt (vagy éppen Simon Ádám) megszűrte a középpályát, Gosztonyi András mindig tudott valami váratlant húzni a szélen, Koman Vladimir odapasszolt, ahová kellett, Németh Krisztián pedig kegyetlenül beverte szinte az összes nagy helyzetét, de persze Koman sem illetődött meg, ha a kapu elé került, Kissnek pedig még csak oda sem kellett kerülnie, mert jó negyvenről is bevágta (azt a bizonyos gólt a Puskás-díjas Ronaldóval is megnézetném). Persze Pali – tudják, a pesszimista – rögtön a vb után a fejemhez vágta, hogy ezek a gyerekek úgy is elkallódnak az évek során, és nem lesz belőlük semmi. Remélem, nem lesz igaza, de ha így is lesz, az egyiptomi vb élményeit már akkor sem veheti el tőlem senki: azt az eufóriát, amit a csehek ellen Kiss nagy gólja szerzett, amit a Gulácsi által kivédett tizenegyeseknél, vagy amit Németh cipőleesős góljánál éreztem. Ezek a fiúk, Szabó Jánostól Présinger Ádámig, a Simon-ikrektől Futács Márkóig egytől egyig hősök maradnak a szememben, az én életemben ők jelentik a magyar futballélményt, köszönet érte. Rájuk mindig szívesen emlékezem majd, ahogy az U21-es válogatott győri győzelmére is a nagyképű olaszok ellen, mert e találkozót, illetve a vb-bronzot követően hosszú idő után először én kérdezhettem büszkeséggel a hangomban mástól: láttad a tegnapi meccset? Az olaszok ellen Győrben a szurkolók kifeszítettek egy drapériát, amelyen a következő állt: „Ti vagytok a fény az alagút végén". Hiszek ebben a mondatban, és abban is, hogy talán mégsem születtem olyan nagyon rossz korban... http://www.nemzetisport.hu
„Ti vagytok a fény az alagút végén”
Minden jog fenntartva. 2012 Blogter.com kft.
Címlap | Felhasználási feltételek | Mommo Etikai Kódex | Kapcsolat és impresszum | Médiaajánlat