Makk Károly


Vén kecske is...-Makk Károly


Ki ne ismerné a magyar film nagy öregjének klasszikussá vált rendezéseit? Ház a sziklák alatt, Szerelem, Macskajáték… Lehet, hogy ideje nem engedte, vagy nem volt megfelelő anyajelölt, mindenesetre az 1926-ban született rendező nem kapkodta el. Ő igazi késői apuka. 1983-ban született első gyermeke, Dömötör, majd két év múlva, 59 éves korában érkezett meg a lánya, Lili. Akkoriban, a nyolcvanas években Magyarországon nagy visszhangja volt a dolognak: híres idős pasi, 30-cal fiatalabb feleség, gyermekáldás… Az emberek néztek, mint a moziban. És persze irigyelték is a rendezőt.
Vén kecske is...-Makk Károly

MAKK KÁROLY


MAKK KÁROLY
MAKK KÁROLY

MAKK KÁROLY


MAKK
MAKK KÁROLY

Kitüntették Stohl Andrást


Színészi alakításáért rangos elismerést, a Magyar Oscarnak nevezett Gundel művészeti díjat veheti át május végén Stohl András. A tekintélyes zsűri elnöke szerint a Nemzeti Színház tagjának szakmai teljesítménye nem keverhető össze a karamboljával. ELISMERÉS - Magyar Oscarként is emlegetik azt a művészeti díjat, melyet Láng György, a Gundel étterem tulajdonosa és Pálmai Tamás, a Magma XXI. Kft. ügyvezetője alapított. Idén kilencedik alkalommal osztják ki a díjakat, többek között Mészáros Mártának, Makk Károlynak és Papp Verának. Az elismerést az Úri muriban megformált Csörgheő Csuli szerepéért Stohl Andrásnak is odaítélték. A kuratórium Szinetár Miklós elnökletével áprilisban döntött a díjazottakról, az ünnepélyes átadóra május 31-én kerül sor. A díj nem jár pénzzel, de komoly szakmai értéke van, korábban olyan nagyszerű színészek kapták meg, mint Törőcsik Mari, Garas Dezső, Tordy Géza, Haumann Péter vagy Bács Ferenc. A Bors értesülései szerint Stohl András nem vesz részt az eseményen, ami Szinetár Miklós szerint rossz döntés. – A díjat a zsűri még a baleset előtt ítélte oda – kezdte Szinetár. – Ez a díj az éves teljesítményt ismeri el, amit András egy kiváló alakításért kapott, mint színművész. Egy meghatározott teljesítményről szól, és a magánvéleményem szerint András rosszul teszi, ha n e m veszi át. Bár megjegyzem, nekem nincs arról információm, hogy esetleg nem jön el – magyarázza a rendező. – A díjat a kuratórium tagjaival egyetértésben ítéltük oda. Meggyőződésem, hogy a színészi teljesítménye nem keverhető és keverendő össze ezzel a szerencsétlen balesettel. Azzal kapcsolatban a hatóságok meghozzák a megfelelő ítéletet. A színészi teljesítményét viszont egy szakmai zsűri ítélje meg. Megpróbáltuk Stohl Andrást is megkeresni, de lapzártánkig elérhetetlennek bizonyult.
Kitüntették Stohl Andrást

Minden idők 10 legjobb magyar romantikus filmje:Macskajáték,


Egy évvel a Szerelem után Makk Károly egy újabb mesterművet tett le az asztalra. A film Örkény István Macskajátékát dolgozza fel, amelynek témája egy idős nő, Orbánné szerelme a lecsúszott operaénekes, Csermlényi Viktor iránt, akinek azonban elcsavarja a fejét egy másik műfogsoros vénasszony, a léha Paula. Törőcsik Mari ebben a filmben is feltűnik, de a főszereplők ezúttal az öregek, azaz Dajka Margit, Makay Margit és Samu Balázs. A filmet 1972-ben a legjobb külföldi film Oscarjára jelölték.
Minden idők 10 legjobb magyar romantikus filmje:Macskajáték,

Minden idők 10 legjobb magyar romantikus filmje:


Szerelem, 1971 - Déry Tibor döbbentes erejű novelláját Bacsó Péter bővítette egész estés filmmé, amelyet Makk Károly rendezett meg, Törőcsik Marival a főszerepben. Ezúttal Darvas Iván a partnere, aki a börtönben ülve várja sorsát, míg felesége otthon ápolja a férj beteg anyját, azzal áltatva anyósát, hogy fia Amerikában van és filmet forgat. A zárójelenet, amelyben a szerelmes férj és feleség sok-sok idő, viszontagság és szenvedés után újra látja egymást, felejthetetlen.
Minden idők 10 legjobb magyar romantikus filmje:

Eltemették Bacsó Pétert.:(


Tegnap végső nyugalomra helyezték Bacsó Péter (†82) Kossuth-díjas filmrendezőt. A művésztől családja, pályatársai és barátai búcsúztak a Farkasréti temető urnakertjében. Rudolf Péter és Cserhalmi György színművészek egy-egy verssel köszöntek el, amelyek mélyen meghatották a gyászolókat, akik egy szál virággal kezükben tisztelegtek a mester előtt. A családtagok és ismerősök mellett a művész olyan tanítványai és tisztelői is utolsó útjára kísérték őt, mint például Fehér Anna, Szacsvay László vagy éppen Makk Károly rendező. Bacsó Péter március 11-én, életének 82. évében hunyt el.
Eltemették Bacsó Pétert.:(

Szabó István.1970 Október 8.


Bemutatták Szabó István Szerelmesfilm című alkotását. Szabó István (teljes neve Szabó István Tamás) (1938. február 18.) magyar filmrendező. Mephisto című 1981-es filmje legjobb külföldi film kategóriában Oscar-díjat nyert. Szülei orvosnak szánták, de ő 16 éves korától filmrendező akart lenni. Az orvosi egyetemre nem sikerült a felvételije, azonban első próbálkozásra bekerült a Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma egyetem) filmrendező szakára, ahol 1961-ben végzett, Máriássy Félix osztályában, a tanársegéd Makk Károly volt. Osztálytársai között megtalálható volt Elek Judit, Huszárik Zoltán, Kézdi-Kovács Zsolt és Rózsa János. Első munkahelye a Híradó és Dokumentumfilmgyárban volt, ahol közvetlen felettese Nemeskürty István lett. Asszisztensként dolgozott. Már rövidfilmjeivel is feltűnést keltett. A lengyel és a francia új hullám (1960-as évek) hatására kibontakozott magyar új hullám egyik vezéregyénisége lett. A Balázs Béla Stúdiót 1958 decemberében alapították a Fészek klubban filmrendező társaival. Itt készült első filmje a Variációk egy témára is, amiben Szabó István személyiségének új vonásait lehetett felismerni. Művészi fejlődését döntően befolyásolta François Truffaut és Jean-Luc Godard. Hosszú távon Federico Fellini és Ingmar Bergman törekvéseit őrizte meg magában. 1985 óta egyetemi tanárként oktat a Filmművészeti Egyetemen. 1991 óta az Európai Filmművészeti Akadémia alelnöke.
Szabó István.1970 Október 8.

LILIOMFI - Soós Imre és Ruttkai Éva, konyha jelenet



1954-ből Tompa Pufival Makk Károly rendezésében

LILIOMFI - A konyha jelenet



1954-ben készült film, Makk Károly rendezésében. Szereplők:Soós Imre , Ruttkai Éva,Tompa Sándor...és még sok nagyon jó színész
Minden jog fenntartva. 2012 Blogter.com kft.
Címlap | Felhasználási feltételek | Mommo Etikai Kódex | Kapcsolat és impresszum | Médiaajánlat