Labancz Lilla


Pamela Anderson Labancz Lillával haverkodik


Pamela Anderson az otthonában fogadta. Az FHM idei szavazásán diadalmaskodó szőkeség hamarosan együtt szerepel majd a filmvásznon Pamelával, aki azért hívta meg magához, hogy még a Boszorkányok című amerikai –magyar film forgatása előtt megismerkedhessen vele.A magyar szépség rendkívül vonzónak találta a Baywatch egykori vízi mentôjét http://www.borsonline.hu/news.php?op&hid=21390
Pamela Anderson  Labancz Lillával haverkodik

Labancz Lilla 2


kép
Labancz Lilla 2

Labancz Lilla lesz a sztár vetélytársa?


Labancz Lillát, az Álom.net című tini vígjáték főszereplőjét folyamatosan Oroszlán Szonja utódjaként emlegetik. Mint kiderült, a külső hasonlóságon túl a két hölgy egy kozmetikushoz jár és a divattervezőjük is ugyanaz Labancz Lillát már azelőtt Oroszlán Szonja utódjaként emlegették, hogy az Álom.net című tini vígjáték főszereplőjeként berobbant volna a köztudatba. Lilla szerint lépten-nyomon azzal állítják meg, hogy pont úgy néz ki, mint a Valami Amerika szőkesége. - „Amikor a Tűzvonalban című sorozatban feltűntem, mindenki megjegyezte a fórumon, hogy kiköpött Oroszlán Szonja vagyok. Visszanéztem magam és rájöttem, tényleg sok a hasonlóság. Göndör volt a hajam, és a sminkem is hasonlított az övére” – mesélte Lilla, aki egyébként soha nem tiltakozott, hogy egy lapon említik Szonjával. - „Nagyon szép nő, és tehetséges is, miért szégyellném, ha hozzá hasonlítanak?” – tette föl a kérdést a magyar Dr. Szösziként emlegetett lány, majd rögtön hozzáfűzte, mindazonáltal örülne, ha egyediségével is kitűnne. Egyéb iránt az is kiderült, hogy a két hölgy egy kozmetikushoz jár, sőt a divattervezőjük is ugyanaz: Nárai Tamás. Személyesen eddig csak egyszer találkoztak egymással, de nem volt alkalmunk beszélgetni, mert Szonja éppen telefonált.
Labancz Lilla lesz a sztár vetélytársa?

Rékasi Károlynak megakadt a szeme Labancz Lillán


A színész testnevelő tanárt alakít az Álom.net című tini vígjátékban. Rékasi Károly megbámulta az Álom.net című film két főszereplőjét, Labancz Lillát és Czifra Kingát. Kiderült, a tornatanárt alakító színész ma is megnézi a szép lányokat. Rékasi Károly bevallotta, az amerikai limonádé filmeket nem szereti, ugyanakkor az első magyar, igazi tini vígjátékban szívesen vállalt szerepet. Egyrészt, mert a rendezőt, N. Forgács Gábort nagy tehetségnek és elképesztő figurának tartja, másrészt, mert együtt játszhatott az általa nagyra tartott színésszel, Reviczky Gáborral. De nem elhanyagolható tény az sem, hogy gyönyörű lányok koszorújában forgathatott hónapokon keresztül Siófokon. „Tudni kell rólam, hogy nem szeretek próbálni, ám N. Forgács Gábornak sikerült meggyőznie, hogy néhány jelenetnél ez elkerülhetetlen. Egy ilyen alkalommal, azon kaptam magam, hogy bámulom a két főszereplő lányt, Labancz Lillát és Czifra Kingát. Látványuk ugyanis egy cseppet sem volt elhanyagolható. Gábor ezt rögtön kiszúrta és rögzítette, még mielőtt felvetettem volna neki az ötletet: legyen benne a filmben, ahogy stírölöm a lányokat. Ettől aztán sokkal életszerűbb lett a jelenet" - mesélte a színész.
Rékasi Károlynak megakadt a szeme Labancz Lillán

Labancz Lillán kifog nagy melle


Labancz Lilla a nőies ruhákat részesíti előnyben. Az Álom.net című film szexi főszereplője imádja a romantikus, kislányos holmikat. A huszonhárom éves színésznő rajong a szoknyákért és a ruhákért, amelyek kihangsúlyozzák formás lábait. Lilla imád vásárolni, megszállottan gyűjti a márkás táskákat és a napszemüvegeket. – Mivel elég nagyok a melleim és keskeny a derekam, nehezen találok magamnak olyan felsőket, amelyek tökéletesen passzolnak rám – kezdte Labancz Lilla. – Legtöbbször külföldi útjaim során szerzem be ezeket a ruhadarabokat. Nagyon pólómániás vagyok, ezért a feliratos vagány darabokból soha nem elég.
Labancz Lillán kifog nagy melle

Botrány élő adásban! Benkő zaklatta Labancz Lillát!:P


Híres lantművészünk az RTL Klub Reggeli című műsorába volt hivatalos, ám úgy döntött, nem elég számára az adásidő, és berontott a stúdióba, majd az élő adásban vallott szerelmet Labancz Lillának. Benkő Dánielt azért hívták meg a Reggelibe, mert legújabb hóbortjaként szobrászkodásra adta a fejét. A Reggeli műsorvezetői, Ördög Nóra és Dombovári Vanda ezért rávették a művészt, hogy a kikészített gyurmák segítségével demonstrálja, milyen szobrot készül megvalósítani. Benkő elvonult alkotni, míg a műsorvezetők a legújabb magyar film, az Álom.net főszereplő szöszijét, Labancz Lillát várták a stúdióba. Lilla éppen azt ecsetelte, hogy ő eredetileg olimpikon szeretett volna lenni, amikor Benkő Dániel nem bírt magával, és élő adásban berontott a beszélgetőpartnerek közé! Mindenkit félbeszakítva közölte, hogy megvilágosodott, és mindent hajlandó eldobni azért, hogy Lilla legyen induló szobrászkarrierjének első modellje. A színésznő meglepődött, de jól reagált a helyzetre, hiszen – mint mondta – szabad a szíve, és szívesen válik múzsává. Vanda óvatosan igyekezett a művészt kitessékelni a stúdióból, de Benkő hajthatatlan volt, fontosnak tartotta elmondani, hogy Lilla egy isteni sugallat, egy szent szűz, és maga az esszencia. Dánielt végül elküldték alkotni, de Lilla még másodpercekig levegő után kapkodott. Velem még ilyen soha nem fordult elő, de tényleg örülök neki, hogy Dánielt megfogtam – mondta.
Botrány élő adásban! Benkő zaklatta Labancz Lillát!:P

Labancz Lilla


:)
Labancz Lilla

Labancz Lilla


fhm71
Labancz Lilla

Hová képes még süllyedni a média? Miközben nézem a híradásokat a víz sújtotta szerencsétlen polgárokról,az RTL beharangozza az egyik műsorát,hogy még további dolgokat is megtudunk az árvízzel kapcsolatos tudósításukban. Voltam olyan marha,és megvártam. Gondolom,nem csak én kaptam be két pofára a brokit. Meg is kaptam a magamét. A pofámba vágták az üresfejű Labancz Lilla műcsöcseit,és azt ,hogy Ő is ott volt az egyik nyomorúságában megkeseredett szerencsétlen áldozat házánál. Na nem azért,hogy segítsen. Nem. Azért,hogy feltartsa azt a szerencsétlen nőt aki még megpróbálta menteni a menthetőt,és hogy idiótán vigyorogjon a kamerába,miközben a csatorna májerei valószínűleg erősen recskáztak a remek ötletükre. Vajon növelné a nézettségünket,ha egy hülye picsát aki csendben,és dögösen tud vigyorogni, elküldenénk az ártérre,és az összeszedne néhány gyereket,hogy körbevigye őket országunk fővárosában,majd visszavigye őket a trutyiba. Köszönjük, sikerült. Én is növeltem a nézettséget,mert azt hittem valós segítőkészségről készül riport. Ez az aljasság lassan a kormányok terveit is lefölözi. Bár az is lehet,hogy az ötletet a második Orbán kormánytól vették. A nagy,nemes lelkű miniszterelnök helyettes is tiszteletét tette valamelyik gáton. Csakis azért,hogy segítő jobbot nyújtson az ott lapátolóknak. A jobbjával kezet is fogott,egy küzdőmunkással,és ezáltal meg is tette azt ami maximálisan elvárható volt tőle. Persze a lapát nyelét már részesítette tiszteletben. Ha nem tudnám,hogy általa is csak a vízmagasságot növelném,akkor kifordulna a gyomrom. Köszönöm a médiának az együtt-érző riportokat.

MEKK ELEK is a divat világába igazol


Lukrécia, Szerénke, Picur, Pom-Pom, Frakk és Károly bácsi után újabb magyar rajzfilmfigura csatlakozott a Sugarbird mesekollekciójához. A nem épp kedvességéről ismert "ezermester" karakteréhez ki más illene igazán, mint egy vérbeli rocker és pár vagány lány: Sarka Kata, Bartók Eszter, Labancz Lilla és Endi, a Hooligans dobosa is az ismert kecskére szavaz. Idén tavasszal J. Csonka Hedvig divattervező páratlan módon magyar mesefigurákat tervezett ruhadarabjaira, hogy népszerűsítse a magyar karaktereket a nyugati mintákkal szemben. Az egyedi vállalkozás hatalmas sikert aratott és most itt a folytatás: Mekk Elek is a divat világába igazolt. Az ügyetlen "ezermester" egy igazán rockos, vagány kollekciót kapott, amelyet a Hooligans neve fémjelez, de a gyengébbik nem képviselői is oda vannak a nem épp kedvességéről híres rajzfilmhősért. "Imádom a magyar mesefigurákat, már a tavaszi kollekció is nagyon tetszett, de ez a Mekk Elekes is sorozat kedves a szívemnek. Nagyon vagány minták születtek" - árulta el Sarka Kata. 'Nagyon élénk emlékem nincs Mekk Elekről gyermekkoromból, de talán ezért is tartom fontosnak ezt a kollekciót. Visszahozza a régi értékeket, rajzfilmhősöket és így talán az is megnéz egy-két régi magyar mesefilmet, aki nem ezen nőtt fel" - tette hozzá a barna szépség. Sarka Kata mellett Labancz Lillát és Bartók Esztert is egy pillanat alatt elbűvölte Mekk Elek, ahogy a Hooligans dobosának, Endinek sem kellett sokat gondolkoznia azon, hogy magára öltse-e a mesefigurával díszített inget és nyakkendőt. "Én ezeken a régi meséken nőttem fel, így elég nosztalgikus érzés fog el Mekk Elek kapcsán" - árulta el Edni. "Van egy nagyon határozott hasonlóság kettőnk között. Én sem értek semmiféle szerelési, barkácsolási munkához. Mindent inkább csak elrontok, csak a doboláshoz és a nőkhöz értek" - tette hozzá a Hooligans dobosa, aki imádja az egyedi és különleges ruhadarabokat. Forrás:Story online
MEKK ELEK is a divat világába igazol

Pamela elcseszte!:P


Mint az köztudott, Labancz Lilla, a magyarok új üdvöskéje Pamela Andersonnál járt,a kebelcsoda meghívására.Ősztől közösen játszanak egy filmben és ennek kapcsán nyert meghívást a Baywatch volt sztárjától. De Pamela abba nem gondolt bele,ha együtt látják őket,az esetleg hátrányos lehet az Ő,az idő múlását nem elfogadó személyére!Szembeszökő a különbség egy agyonplasztikázva fiatalnak maradni akaró hervadófélben lévő nő és egy hamvas ragyogó szépség között!!Nem lehetetlen,hogy Lillán megakad a producerek szeme és megtalálják benne Pamela utódját!!:PP Akkor már csak legfeljebb az vigasztalhatja a fonnyadó sztárt,hogy ő indította el a siker útján a magyar lányt!:P
Pamela elcseszte!:P

Pirner Alma a tűsarkú futás győztese




A tűsarkú futáson 100 nevező mellett sztárok is részt vettek. Dammak Jázmin, Pirner Alma, Dombovári Vanda, Dukai Regina, Peller Mariann, Labancz Lilla és Kovácsovics Fruzsina mutatta be, hogyan tudnak minél gyorsabban végigrohanni a 100 méteres kifutón. A győztes Pirner Alma lett.Egy bevárárló központ teraszán rendezték meg a versenyt.

Félmilliót csengetett testéért az Álom.net szöszije


Labancz Lilla, az Álom.net szőke sztárja bevallotta: kebleinek méretét és formáját Krasznai Zsolt plasztikai sebész szakorvosnak és szikéjének köszönheti. Krasznai többek között olyan hírességeket is megműtött már, mint Zimány Linda, Zalatnay Sarolta, Hargitai Bea, Szűcs Judith vagy Mary Zsuzsi. "Huszonegy éves koromban műtött meg először Krasznai. A legjobb sebészt akartam, aki az árát is elkérte az operációnak: több mint félmilliót. Régebben versenyszerűen úsztam, nem kell magyaráznom, miért döntöttem a beavatkozás mellett" - árulta el Lilla a Napi Ásznak, majd hozzátette: "Így már sokkal jobban érzem magam."
Félmilliót csengetett testéért az Álom.net szöszije

Véleményeket várok...FHM 100 bombázó választás


A mai nap kézhez kaptam a FHM-met benne a 100 bombázó választás végeredményével, ami ledöbbentett. A győztes Labancz Lilla lett(1.). Olyan ronda nőket utasított maga mögé, mint Zimány Linda(2),Dukai Regina(3), Debreczeni Zita(4), Megan Fox(ő külföldi ő nem számít most), Freire Szilvia (na ő speciel tényleg fogalmam sincs mitől lett szépségkirálynő), Horváth Éva(7), Bódi Sylvi(8), Kiss Ramóna(9), Ada(10). Ezeket felraktam képre, de még sorolhatnám. Na most, elismerem, hogy testre okés a nő, na de ez a fej nem stakkeros. Most akkor kérdem én az én ízlésem sz@r? Vagy gyárthatok megint összeesküvés elméletet, hogy érdekes módon az a nő nyert, aki mostanság benne volt a Barátok közt-ben (RTLKLUB), egy nyálas tinimoziimitációban(támogató RTLKLUB), Kész átverés (RTLKLUB)...szóval nyomják mint hülyegyerek a biciklicsengőt.
Véleményeket várok...FHM 100 bombázó választás

Már a mozikban - Álom.net (2009)


Álom.net (2009) http://xn--lom-dla.net/ Kell a magyarfilm nekünk?? Költői kérdés volt, ne válaszolj Hazai bemutató: 2009. április 16. Rendező: N. Forgács Gábor Szereplő(k): Labancz Lilla (Regina) Czifra Kinga (Lívia) Csernóczki Ádám (Márk) Incze Ildikó (Katalin) Oberfrank Pál (András) Reviczky Gábor (Igazgató) Rékasi Károly (Károly bá) Bánfalvy Ágnes (Márta) A gimi utolsó évei. Hát igen! Szerelem, barátság és rivalizálás dolgok, amik egy tinédzser életéből nem maradhatnak ki. Regina az iskola egyik legnépszerűbb, legaktívabb tanulója, aki nem mellékesen csinos és gazdag. Magyarországon elsőként megalapítja iskolája pompon-csapatát. Mi ez, ha nem egy Hollywoodi álom? Ám egy nap villámcsapásként éri a hír, hogy egy titokzatos e-mailre hivatkozva eltanácsolják őt az iskolából. Az új iskola új barátokat, új kalandokat és persze új gondokat jelent: mit csinál egy pompon csapatkapitány egy konzervatív iskolában, ahol ő egy kívülről jött idegen, akit eleinte mindenki csak távolságtartóan szemlél? (forrás:port.hu) Előzetes itt: http://www.mommo.hu/media/Mar_a_mozikban_-_Alomnet_2009
Már a mozikban - Álom.net (2009)

Már a mozikban - Álom.net (2009)



Álom.net (2009) http://xn--lom-dla.net/ Kell a magyarfilm nekünk?? Költői kérdés volt, ne válaszolj Hazai bemutató: 2009. április 16. Rendező: N. Forgács Gábor Szereplő(k): Labancz Lilla (Regina) Czifra Kinga (Lívia) Csernóczki Ádám (Márk) Incze Ildikó (Katalin) Oberfrank Pál (András) Reviczky Gábor (Igazgató) Rékasi Károly (Károly bá) Bánfalvy Ágnes (Márta) A gimi utolsó évei. Hát igen! Szerelem, barátság és rivalizálás dolgok, amik egy tinédzser életéből nem maradhatnak ki. Regina az iskola egyik legnépszerűbb, legaktívabb tanulója, aki nem mellékesen csinos és gazdag. Magyarországon elsőként megalapítja iskolája pompon-csapatát. Mi ez, ha nem egy Hollywoodi álom? Ám egy nap villámcsapásként éri a hír, hogy egy titokzatos e-mailre hivatkozva eltanácsolják őt az iskolából. Az új iskola új barátokat, új kalandokat és persze új gondokat jelent: mit csinál egy pompon csapatkapitány egy konzervatív iskolában, ahol ő egy kívülről jött idegen, akit eleinte mindenki csak távolságtartóan szemlél? (forrás:port.hu)

Álom.net



A bombázók beindultak. Labancz Lilla,Rékasi Károly,Reviczki Gábor

Horváth Éva élő adásban pofozkodott!:P


A gyanútlan Horváth Éva akkorát kapott a Cool Tv élő adásában, hogy az eget is cimbalomnak nézte. Vendége, Jankóczky Attila egy színpadi pofont igyekezett bemutatni, ám a próbálkozás olyan élethűre sikerült, hogy az egykori szépségkirálynô az ütés után jó néhány másodpercig nem tért magához a meglepetéstől. Horváth Éva a filmbéli pofonokról faggatta Jankóczky Attilát, aki egy hamarosan mozikba kerülő új magyar vígjáték kapcsán vendégeskedett a Cool Live csütörtöki élő adásában. – Attila a filmbéli karakteréről mesélt , és kitért arra is, hogy az egyik jelenetben felpofozza Labancz Lillát – kezdte Éva. – Elmondta azt is, egész nap gyakorolták, hogy élethű legyen. Kíváncsi lettem, mennyire fájhat, ezért kértem Attilát, mutassa meg, milyen pofont adott. Egy kis noszogatás után végül lekevert egyet nekem. Olyan váratlanul történt, hogy a döbbenettől pár másodpercig meg sem tudtam szólalni. Óriási lendülete volt az ütésnek, még a hajam is bepördült az arcomba, nem gondoltam, hogy ekkorát kapok. Hirtelen síri csönd támadt a stúdióban, aztán nevetés tört ki belőlem. Nem akartam elhinni, hogy ilyen megtörténhet velem. Utána én sem maradtam adós, Attila biztatott, adjam nyugodtam vissza, úgyhogy nekem sem kellett több, én is odacsaptam egy igazit – emlékezett vissza a történtekre a gyönyörű műsorvezetőnő. Attila szerint a színészi pofonoknak pontos koreográfiájuk van, ô most is ezt próbálta követni. – Rengeteget gyakoroltam ezt a fajta pofont, nagy ívben lendítem a karomat, hogy mire az archoz ér a tenyerem, addigra elveszítse az erejét. Éva nem sírt, és nem is fogta a fejét. Nem gondoltam, hogy igazi fájdalmat okoztam neki – mondta el a színész, aki a látszat ellenére mélységesen irtózik a tettlegességtől. – A filmbéli karakterem sokat verekszik, de a valóságban jámbor fiú vagyok – árulta el Attila.
Horváth Éva élő adásban pofozkodott!:P

Benkő Dániel beleesett a 22 éves Lillába!


A botrányhős dalt ír, szobrot és festményt készít új múzsája tiszteletére. A dzsungelbéli malacok védőszentje és a meztelen lantozás koronázatlan királya életének új szakaszához érkezett, nemrég ugyanis isteni csoda érte: a sors egy saját múzsával ajándékozta meg, Labancz Lilla, az Álom.net főszereplőjének személyében. A nagy találkozásra az RTL Klub Reggeli című műsorában került sor, Dániel azóta szinte gyermekien rajong a szőkeségért, imádata pedig folyamatos alkotásra készteti. - Őszintén tisztelem és csodálom! Ő a totális nőiesség megtestesítője! A múzsámmá vált! - szögezte le. Ennek megfelelően Dániel számtalan alkotást készített a színésznőről: szobrok és festmények hada látott napvilágot a Lilla-korszak jegyében sőt, dalok is léteznek, melyeket az ifjú mozisztár születésnapján adott elő az ünneplőknek, akik azóta indulóként harsogják a szerzeményeket. A színésznő elmondta, tetszenek neki Dániel alkotásai, főleg a róla elnevezett festmény áll közel a szívéhez, hiszen rajong a lila és a pink színekért. Lilla lénye olyannyira magával ragadta a művészt, hogy még az Álom.net díszbemutatójára is elmegy a kedvéért, annak ellenére, hogy ki nem állhatja a mozikat: - Tíz évente jó, ha egyszer beülök egy filmre, de most ott a helyem!
Benkő Dániel beleesett a 22 éves Lillába!

Kristóf megcsókolta Lillát! Nocsak!:P


Furcsa jelenetet láthatunk az álom.net című új, magyar filmben. A másságát régóta nyíltan vállaló Steiner Kristóf megcsókolta a főszereplőt, Labancz Lillát. A jelenleg külföldön tartózkodó Kristóf a Bors című napilapnak elmondta, hogy hirtelen történt az egész, és nem csupán a stáb, de ők maguk is nagyon meglepődtek, és zavarba jöttek a csók elcsattanása után. Kristóf azt is elmondta, hogy először félt elmondani kedvesének, Mathannak a történteket, ám amikor végül mégis bevallotta az igazat, szerelme megértőnek bizonyult.
Kristóf megcsókolta Lillát! Nocsak!:P

Benkőt Dánielt kidobták a Szépművészetiből


Benkő Dániel mindig kitalál valami őrültséget. Tegnap délelőtt megpróbálta becsempészni a Szépművészeti Múzeumba azt a szobrot, amit az Álom.net szőke főszereplőjéről, Labancz Lilla idomairól formált. – Labancz Lilla az első plátói múzsám, nőiessége annyira megfogott, hogy azonnal készítettem róla egy agyagtorzót. A magyar szűz: Lilla című szobrom időtálló szilikonba, vagy bronzba öntjük majd ki, és még a pápának is küldök belőle egyet postai utánvéttel – jelentette ki határozottan Benkő, aki annyira elégedett első szobrával, hogy tegnap délelőtt megpróbálta becsempészni a Szépművészeti Múzeum tárlatára a kiállított művei közé. Mivel úgy gondolom, hogy ez a mű a világörökség része kell, hogy legyen, ezért a Szépművészeti Múzeumba akartam elhelyezni spontán módon Munkácsy és Csontváry közé. Sajnos a múzeum munkatársa ezt megtiltotta, mondván, hogy kortárs műveket nem állítanak ki. Nem csüggedek, az a következő tervem, hogy százszoros nagyításban kihelyezem valamelyik település főterén, úgyhogy várom az polgármesterek jelentkezését , akik örömmel vállalják fel hogy csodálat tárgyává teszik a magyar szűz szobrát– tette közzé felhívását a világhírű lantművész. Labancz Lilla többé-kevésbé elégedett Benkő művével. – Meglepett, hogy én lettem Benkő Dániel múzsája. Tetszik is az általam ihletett szobor, de kicsit többre számítottam. Igazán lehetne feje is például, különben is sokkal nőiesebb vagyok – magyarázta Lilla.
Benkőt Dánielt kidobták a Szépművészetiből

Vadító szépség - jókor,jó helyen!:)


Naponta százával kapja a szerelmes leveleket Labancz Lilla. A filmvilág új felfedezettje azonban nem törődik a férfiak ostromával, ugyanis régóta foglalt már a szíve. A szőke hajú bombázó a hűség szobra: szóba sem jöhet nála egy éjszakás kapcsolat. Évek óta szeretné bebizonyítani környezetének Labancz Lilla, hogy nem az a tipikus szőke nő, aki pusz-tán kinézetével jut előre a színházi világban. Az Álom.net című film főszereplője komolyan dolgozik karrierjéért, s reméli, egyszer minden vágya teljesül majd. – Számtalanszor előfordult, hogy nem hittek a tehetségemben. Nem foglalkozom ezekkel, inkább arra törekszem, hogy megmutassam az embereknek, hogy képes vagyok véghezvinni azt, amit elterveztem – kezdte Labancz Lilla. – Már tizennégy évesen belecsöppentem a filmezés világába. Az első munkám a Kisváros című filmben volt, ahol Hollósi Frigyes lányát alakítottam. Ekkor döntöttem el, hogy színésznő leszek, ezért rengeteget jártam beszédtechnika tanárhoz, majd bekerültem a szinkronszínészek közé. Műsorvezetőként is dolgoztam tizennyolc évesen a Bravo TV-ben,majd a színház világába is betekintést nyertem: a Vidám Színpadon kaptam egy kisebb szerepet Gergely Róbert és Straub Dezső oldalán. Az igazi ismertséget a Barátok közt hozta, amikor a szűz lányt, Lénát alakítottam. Szinte a mennyekben éreztem magam! Ezután jött a hamarosan bemutatásra kerülő Álom.net forgatása, melyben már főszerepet játszottam – mondta Lilla, aki hálás a sorsnak, hogy huszonhárom évesen ennyi mindent elért. – Úgy érzem, jó időben voltam jó helyen. Ehhez a szakmához ugyanis nemcsak tehetség, de szerencse is kell – tette hozzá a lány. A szőke szépséget mostanában rajongók tömege veszi körül. Számtalan levelet kap, főképpen férfiaktól. – Van párkapcsolatom, ezért ezekkel nem is foglalkozom, komoly lány vagyok, aki hű a párjához, és egy egyéjszakás kaland egyáltalán nem fér bele az életembe. Bár most inkább a karrieremre koncentrálok, első a munka, aztán jöhet csak a szerelem – mondta Labancz Lilla.
Vadító szépség - jókor,jó helyen!:)
Minden jog fenntartva. 2012 Blogter.com kft.
Címlap | Felhasználási feltételek | Mommo Etikai Kódex | Kapcsolat és impresszum | Médiaajánlat