Kate Winslet és Sam Mendes kapcsolata a rossz nyelvek szerint a hűtlenség miatt ment tönkre, ám minden bizonnyal szerelmükre alaposan rányomta bélyegét a feszített tempó, a karriervágy és a pénzhajhászás. Csak hab volt a tortán, hogy Kate az utóbbi időben sikert sikerre halmozott, miközben Sam népszerűsége egyre csökkent… A Titanic sztárja és a producer-rendező 2003-ban kelt egybe, Winslet tavaly kapta meg az Oscart, mostanra pedig már szakítottak
Kollégája, főszereplőtársa és barátja, Leonardo DiCaprio vállán sírja ki bánatát Kate Winslet, akinek éppen összeomlóban van a házassága.A 34 éves brit színésznő és filmrendező férje, a 44 esztendős Sam Mendes a hét elején jelentette be Londonban, hogy nem egészen hét év házasság után különválnak útjaik. Az Oscar-díjas házaspár ügyvédi irodája a sajtóval csak annyi közölt, hogy a szakítás kölcsönös megegyezéssel és "teljesen baráti" módon történt. A brit sajtó értesülései szerint azonban a baráti jelleg legalábbis kérdéses.
http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/dicaprio-vigasztalja-kate-winsletet-2013588/
Óriási bátorságról tett tanúbizonyságot Kate Winslet, amikor évekkel ezelőtt elvált első férjétől, a rendezőasszisztens Jim Threapletontól, és mindent megtett azért, hogy gyermeke és férje se szenvedje meg a döntést. Úgy tűnt, hogy a szenvedély és a tudatosság egyszerre volt jelen második házasságában, amit Sam Mendes rendezővel kötött. Ám valami mégsem stimmelt: a házaspár bejelentette, hogy szétválnak útjaik, Winslet már el is utazott egy mexikói nyaralásra gyermekeivel, a 9 éves Miával és a 6 esztendős Joe-val.Érdekes, hogy a házasságuk akkor romlott meg, amikor Winsletet férje egy olyan filmben (A szabadság útjai) rendezte, amely szintén egy kapcsolat kimerülésérül szól. Egy családi barát szerint ezzel egy időben Mendes számára unalmassá vált a színházi munkája is, és ezt az unottságot hazavitte, majd rájött: kihunyt a szenvedély a kapcsolatukból. Egy másik ismerős arról beszélt, hogy Winslet nagyon csalódott, hiszen két férje már a múlté, és van két gyermeke, akik nem élhetnek együtt az apjukkal.
http://www.borsonline.hu/news.php?op&hid=28059
’97-ben a Titanic-kal írta be magát örökre a filmtörténelembe, majd számtalan kasszasiker után most A felolvasó című filmben nyújtott alakításáért kapta meg az Oscar-díjat. Bár a csontsovány sztárokhoz szokott Hollywood gyakran dörgölte az orra alá telt idomait, ő kijelentette: nem fog álszenteskedni, nem hajlandó lefogyni még a sztárgyár kedvéért sem. A csinos színésznő kétgyermekes anyukaként is bomba formában van: évek óta minden nap 20 percet pilates-ezik.
A színésznő, aki legutóbb egy New York-i felhőkarcoló tetején [6] idézte fel a múlt egyik híres fotóját, pár hónappal korábban Catherine Deneuve-nek öltözve [7] állt Steven Meisel fotós kamerája elé. A művész és a híresség így akarta leróni tiszteletét a francia színésznő és az ő főszereplésével készült Nap szépe című film előtt, amit 1967-ben mutattak be. Catherine Deneuve a filmben egyébként egy unatkozó, gazdag fiatalasszonyt alakít, aki férje háta mögött napközben luxusprostituáltként tevékenykedik. Luis Bunuel alkotását idéző fotósorozat a Vanity Fair magazin decemberi számában volt látható.
Kate Elizabeth Winslet (Egyesült Királyság, Anglia, Reading, 1975. október 5.) Oscar-díjas angol színésznő, filmszínésznő.
Kate Winslet egy Oscar-díjas és kétszeres Golden Globe-díjas angol színésznő. Legismertebb szerepei a gyilkos hajlamú Juliet Hulme Peter Jackson megtörtént eseményt feldolgozó Mennyei teremtmények című filmjében, a 11 Oscar-díjjal jutalmazott Titanic Rose-a, valamint az Egy makulátlan elme örök ragyogása című sci-fi-dráma Clementine Kruczinsky-ja.
Már fiatalon is színésznő akart lenni, szülővárosában kezdte próbálgatni a szárnyait a Reading Repertory Theatre-ben, majd később a londoni West Enden is fellépett.
Néhány jelentéktelen szerep után 17 évesen, 1994-ben tört be a film világába, amikor Peter Jackson ráosztotta az egyik főszerepet a Mennyei teremtményekben
Kate Winslet egy amerikai reptéren mutatta be, hogy csak a filmekben kedves és szerethető. A színésznő a vámvizsgálatnál borult ki. Egyszerűen nem tudta felfogni, hogy miért akarják elvenni tőle a táskáját. Üvöltözve követelte, hogy a reptér igazgatója járuljon elé. Talán azt gondolta, hogy egy Oscar-díjjal a polcán neki már mindent szabad. A közel félórás hisztizés után végül lecsillapodott, és átadta a táskáját ellenőrzésre.
Önmagánál 30 évvel idősebb karaktert játszott el a színésznő az új filmjében.
Jövő héten a magyar mozikban is bemutatják A felolvasót, amelynek női főszerepéért Kate Winslet (33) az Aranyglóbuszt és az Oscar-díjat is megkapta. A Titanic fedélzetén ismertté vált brit színésznő analfabéta kalauznőt alakít a drámában, aki furcsa viszonyba kezd egy tinédzser fiúval, majd börtönbe kerül náci múltja miatt. Kate Winsletnek nem csak tehetségét vette igénybe a szerep. „Amikor 65 évesre maszkíroztak, hajnali fél négykor ültem be a sminkszobába, és fél tizenegyre lettek készen velem – magyarázta a színésznő. – Borzasztóan kényelmetlen volt a kontakttlencse és a pótfogak viselése, a kezemet is elváltoztatták, mégis élveztem minden percét. Amikor este 11-kor, a napi forgatás végén leszedték rólam az idős hölgy maszkját, annyira fáradt voltam, hogy aludni sem maradt erőm.”
„Szerencsére nem vagyunk olyanok, mint Angelina és Brad. Az ő életük egy négy lábon járó szappanopera, és az emberek mindig tudni akarják, mi lesz a folytatásban” – nyilatkozott kiegyensúlyozott házasságáról a színésznő. Így már érthető, hogy a klasszikusan szép Winslet és a háttérbe húzódó rendező férje a munkában és a magánéletében is megtalálta a boldogságot
A világ több divatoldalán is felmerült a téma a Daily Mailtől az LA Timeson keresztül a prohaircut.com-ig: Madonna egyre jobban hasonlít Kate Winsletre. Hogy a popkirálynő milyen eszközökkel képes elérni, hogy szinte össze lehet téveszteni a nála 17 évvel fiatalabb színésznővel, azt sokan sejtik, de Madonna nyíltan továbbra sem hajlandó beszélni róla, igaz, legalább már azt sem várja el tőlünk, hogy elhiggyük, hogy elég a kabbala és a jóga megfelelő kombinációja az örök fiatalsághoz.
Úgy tűnik, Kate Winsletnek nagyon hamar a fejébe szállt a dicsőség. A friss Oscar-díjas színésznő egy reptéren rögtönzött előadást a jelenlevőknek, mikor nem úgy szóltak hozzá, ahogyan azt elvárta.Kate Winslet egy amerikai reptéren mutatta be, hogy csak a filmekben kedves és szerethető. A színésznő a vámvizsgálatnál borult ki. Egyszerűen nem tudta felfogni, hogy miért akarják elvenni tőle a táskáját. Üvöltözve követelte, hogy a reptér igazgatója járuljon elé. Talán azt gondolta, hogy egy Oscar-díjjal a polcán neki már mindent szabad. A közel félórás hisztizés után végül lecsillapodott, és átadta a táskáját ellenőrzésre. Mint kiderült, semmi olyasmit nem akart felvinni a gépre, amit tilos lenne, így a vizsgálat után továbbengedték. A smink nélkül vonzónak sem nevezhető művésznőtől még csak bocsánatot sem kértek a reptéri alkalmazottak, hiszen csupán a dolgukat végezték.
Kollégái már többször említették, hogy Kate-nek a privát életben sok sztárallűrje van, és nehéz a természete. Hiába tehetséges tehát, ha viselkedni még meg kell tanulnia.
Az Oscar díjátadó ünnepségek után a celebeknek különböző helyeken szerveztek ünnepségeket. A Roliing Stone magazin fotósai ezekből a pillanatokból tettek közzé pár felvételt.
A képen a jelölt Meryl Streep és a győztes Kate Winslet a Vanity Fair Oscar partin, 2009. 02. 22. Hollywood.
A moziba járók ezentúl kevesebbet láthatnak Kate Winsletből, bár a színésznő nem vonul vissza, csupán a ruháitól nem válik meg többet.
A tapasztalt Kate Winslet rajongók két dologra biztosan számíthattak kedvencük eddigi filmjeinél, drámára és meztelenségre. A harminchárom éves színésznő viszont kemény döntést hozott nemrég, soha többé nem mutatja meg bájait a vásznon, mert nem szeretné, ha mindenki úgy gondolna rá, mint a pucér művészre. Ismeri magát, és úgy érzi, hogy már nincs szüksége a villantásra, mert elérte azt a kort és szakmai szintet, ahol inkább hátrány a ruhátlanság.
Persze ez az elhatározás könnyen megváltozhat, ha este hatodik alkalommal is üres kézzel kell haza mennie az Oscar-gáláról.
Kate Winslet igen furcsa köszönőbeszédet mondott, amelyben mindkét szerelmének köszönetet mondott. Egyrészt rendező férjének, Sam Mendesnek, másrészt legendás partnerének, Leonardo DiCapriónak, akivel a Titanic után most újra egy filmben szerepelnek. Szinte hihetetlen, hogy Kate Winslet az életben nem egy Jack Dawson-szerű lovagot választott, hanem egy idősebb, szakállas férfit. A filmtörténelem legszebb párjai, azok a szerelmesek, akikről az ember nem tudja elképzelni, hogy az életben nem tartoznak együvé.
Oprah Winfrey percekig nem tudta "feldolgozni" Kate Winslet melleinek látványát - Hosszú percekig áradozott arról, milyen jó dolog, hogy akadnak még Hollyowood-ban olyan színésznők is, akik nem műkeblükkel domborítanak a kamerák előtt.
Kate Winslet duplázott, a Trainspotting rendezőjének új filmje, a Slumdog Millionaire pedig négy szobrot nyert a 66. Golden Globe díjkiosztón, ami a tavalyi 30 perces sajtótájékoztató helyett ismét 3 órás gálaműsor volt. Heath Ledger díját Christopher Nolan vette át.
A 33 éves színésznő büszke két szülése óta kissé megváltozott alakjára, picit nagyobb pocakjára és megereszkedett melleire. És hogy mennyire nem bánja a testi változásokat, mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy legújabb filmjében - a The reader (A felolvasó) című második világháborús filmben - meztelenül is látható lesz.
Winslet bátran felvállalja saját testét és ezért nem volt hajlandó dublőrt alkalmazni a meztelen szerelmi jeleneteknél, mert mint mondta, szerette volna, ha az általa életre keltett karakter teljesen valósághű lenne.
Kate Winslettől elnézést kért a Vanity Fair, miután az állatvédői vénával is megáldott színésznő tudtán kívül valódi rókaszőrmére fektette.A 33 éves brit színésznő, aki az állati szőrmeviselés esküdt ellensége, igent mondott a Vanity Fair felkérésére abban a hiszemben, hogy a szőrme, amely testére simul, mű. Csak akkor döbbent rá, hogy valódi rókára fektették, amikor egy állatvédő szervezet kiszúrta az árulkodó jeleket a magazinban. A Vanity Fair elnézést kért a színésznőtől kommunikációs zavarra hivatkozva. A Peta állatvédő szervezet szóvivője elmondta, hogy Kate Winsletet megtévesztették és egyre nehezebbé válik a valódi szőrmétől idegenkedő modellek számára, hogy megkülönböztessék az igazit a műszőrmétől.
Először fordult elő, hogy az Oscar-díjas Sam Mendes a feleségét, Kate Winsletet rendezte. Winslet számára valóságos álom volt A szabadság útjai forgatása, hiszen a férjével dolgozhatott, és a Titanic után másodszor játszott együtt Leonardo DiCaprióval.
Egy dolog azonban mégis zavarta. – A filmben több szexjelenet is van, és elég fura volt, hogy a férjem közben néz – meséli Winslet. – Azt sem értettem, amikor időnként meg kellett ismételnünk a az ilyen jelenetek egyik-másik gesztusát. Mi nem tetszik Samnek?, gondoltam. Otthon jól kibeszéltük aztán a dolgot, de ez csak ránk tartozik.