Jáksó László


Jáksó László az antiszociálisan érzéketlen


Az egykori átverő és jelenlegi rádiós műsorvezető az internetes sztártévének őszintén beszélt arról, hogy Őt nem érdeklik az ünnepek. Jáksó László bevallotta: remekül elvan egyedól is és ha tehetné, akkor semmit sem ünnepelne meg. Gyakran nem megy el a barátai esküvőire, de az is teher számára, ha Őt ünneplik. Jáksó nem érti az ünnepi pillanatokat, de még a sajátjait sem. "Remekül meglennék, ha senki sem ünnepelné az én születésnapomat, hiszen én is lefelejtek mindent" - osztotta meg a Tabu Tv nézőivel a szegedi rádiós és televíziós műsorvezető, aki saját bevallása szerint remekül elvan egyedül is. "Teljesen érzéketlen vagyok az ünnepekkel és mindenféle hasonló rendezvénnyel kapcsolatban, emiatt időnként megbántok barátokat is" - meséli a tabutv.hu riporterének Jáksó László, aki gyakran nem megy el a hozzá közel állók esküvőire. "Tök hülye vagyok ezekhez az ünnepekhez, és csak rontom el magam körül a levegőt ha ott vagyok" - tette hozzá a Danubius rádió fenegyereke. A Heti Hetes műsorvezetője elmondta, hogy valamiért nem érzi át a dolgok jelentőségét eléggé. "Tudom, hogy ebben az egyirányú utcában egyedül én megyek szemben, mert látom, hogy rajtam kívül mindenki szeret ünnepelni. Nyilván nem Ők a hülyék, hanem én vagyok az" - mondta el a NévShowR forgatásán a tabutv.hu videójában Jáksó László, aki többek közt azzal indokolja ezt a fajta defektusát, hogy egyke és antiszociális.
Jáksó László az antiszociálisan érzéketlen

AktModell leszek




1/3-Nyolc adáson keresztül kieséses rendszerben küzdenek a lányok. Az első epizódban a szereplőválogatás folyamatát mutatják be, ahol 150 jelentkezőből választotta ki az ötfős zsűri (Égerházy Zsanett, Hajas László, Jáksó László, Horváth Éva, Jókuti András) azt a tizenkettőt, aki a továbbiakban versenyez. http://www.mommo.hu/media/AktModell_leszek_10 http://www.mommo.hu/media/AktModell_leszek_8

Tuti meló


A világ legjobb felkérését kapta Jáksó László Az RTL Klub és a Class FM műsorvezetője ugyanis ingyen és bérmentve látogathat wellness-szállodákat, és amit tennie kell mindezért, csupán annyi, hogy egy internetes blogban meg kell írnia az élményeit.Amikor a szallas.hu-sok megkerestek, hogy nem volna-e kedvem szállodákat tesztelni, csak anynyit mondtam, na üsse kavics, valakinek ezt is meg kell csinálni – viccelődött Laci, a k inek első útja Egerszalókra vezetett. – Nováki Jules barátommal laktunk egy akkora lakosztályban, amelybe egy komplett főiskolai lánykollégium emelete befért volna. Az egyetlen nehézséget az jelentette, hogy első nap egy pasi úgy megmasszírozott, hogy nem maradt ép csontom, aztán beültettek egy mézes szaunába, ahol végig az a szó lüktetett a fejemben, hogy agyvérzés. Aztán másnap is kaptam egy thai masszást; egy lány öszszehajtogatott, majd kicsomagolt, szóval tényleg nem volt egyszerű – nevetett Jáksó, aki egynek örülne már csak jobban, ha egy barátnővel oszthatná meg ezeket az élményeket. Forrás:Blikk.hu
Tuti meló

Anyagi gondokkal küzd Jáksó


Az ember azt gondolná, hogy a hírességeknek még most, a válság idején sincsenek anyagi problémáik. A legtöbb ember úgy véli, hogy a rádiós, valamint tévés munkáért kapott bér nem csupán elegendő, hanem abból luxusdolgokra is telik. Ám ez nem minden esetben van így.Jáksó László például azt vallja, hogy tévés állás ide vagy oda, őt sem veti fel a pénz. Nála az egyik legnagyobb kiadást az autója törlesztőrészletének fizetése jelenti, ami, mint sok más embernél most a válság miatt nagyon megemelkedett. A Heti Hetes műsorvezetője azt állítja, hogy amikor megkapja a fizetését, szinte teljes egészében a postára viszi, tehát hónap végére leginkább annak örül, ha mindent befizet, éppúgy mint más ember. Jáksó nem költekezik különösképpen, azt mondja egy mozit vagy éttermi vacsorát is átgondol: belefér-e a büdzsébe. Sőt, legújabban, ha elmegy otthonról, még a számítógépét is kikapcsolja, hogy az nem fogyassza feleslegesen az áramot. Forrás:StoryOnline
Anyagi gondokkal küzd Jáksó

Vadásznak a munka nélkül maradó sztárokra


Jövő szerdán hallható utoljára a Danubius és a Sláger Rádió. A közkedvelt műsorok s vezetőik azonban a hírek szerint tovább élnek. Ráadásul nemcsak az emlékezetünkben, hanem másik csatornán. Merthogy információink szerint a két új rádió, a Neo és a Klassz komoly tárgyalásokban áll a sztárokkal, s nagyon közeliek az álláspontok. Ezt a Klassz FM-et üzemeltető Advenio Zrt. vezérigazgatója, Pakots Zsolt is megerősítette. – A jelenlegi reggeli műsorcsapatával a tárgyalások zajlanak, előrehaladott állapotban vagyunk, de szerződést még nem írtunk alá. Reméljük, hamarosan erre is sor kerül – mondta az igazgató, aki arról is beszélt, hogy több danubiusos műsorvezetővel is tárgyalnak, nem csak a Sebestyén Balázs nevével fémjelzett csapattal. Úgy tudjuk, Jáksó László már fel is mondott a Danubiusban, hogy ez megkönnyítse a tárgyalásokat a Klassz FM-mel. Pakots ebben a kérdésben inkább titokzatoskodott. – Csak azt tudom mondani, hogy a tárgyalások folynak több rádiós kollégával is, akik a rádiós piacon már elérhetők, és a jövőben elérhetők lesznek. A Danubius és a Sláger Rádió vezetői eközben kijelentették: egyetlenegy húzóembert nem engednek máshova szerződni. Hiába szűnik meg a rádiók sugárzása november 18-án, az őket üzemeltető cégek elvileg tovább működnek, így mint munkáltatók továbbra is léteznek. Ez például Bochkor Gábor és Boros Lajos esetében izgalmas, őket ugyanis 2010 végéig egy határozott idejű szerződés köti a Slágerhez, amelyből 25 millió forintért lehetne őket kivásárolni. Információink szerint ennek ellenére szeretné őket megszerezni a Sláger helyén induló Neo, már a tárgyalások is elkezdődtek. Ezt alátámasztja az is, hogy a korábbi gyászos hangulatú Bumerángok után tegnap felszabadultan vezették a műsort Bochkorék. http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/vadasznak-a-munka-nelkul-marado-sztarokra-2004362/
Vadásznak a munka nélkül maradó sztárokra

Jáksó bírja a büdöset?!


Jáksó László újabb meghökkentő dologra vállalkozott. Büdös cipőket szagolgat. Hogy miért? Ezt is elmondta az RTL Klub Reggelijében. Jáksó László nem kattant meg, csupán felkérték, hogy zsűrizzen Zánkán, a büdös csuka versenyen. Laci szívesen vállalta a szokványosnak nem mondható feladatot. Ráadásul reggel, élő adásban már be is melegített. A Reggeliben Peller Mariann és Ördög Nóra lábbelijét is az orrához tartotta, de azokat nem találta elég büdösnek. Mariann is követte Laci példáját, ő is szagmintát vett az egyik férfi cipőből. Hát, érdekes volt... 2009.07.09. http://www.bing.com
Jáksó bírja a büdöset?!

Szexmegvonással büntetnek a nők!!:P


Édesem ma nincs hancúr! Ne is álmodj róla – vágja férje képébe az asszony. A szexológus szerint meglepően gyakran alkalmazzák ezt a büntetést a nők. – Azt gondolhatnánk, hogy a férfi ilyenkor veszi a kalapját és máshol keresi a boldogságot, de nem így van. Lehet, hogy egy alkalmi kapcsolatban vezeti le a felgyülemlett feszültséget, de közben szenved, mert a partnerét kívánja – magyarázza a szexuálpszichológus. Mészáros Dóra tudatosan soha nem büntetné így a párját. – Előfordult már, hogy egy kiadós veszekedés után rárivalltam az egykori páromra, hogy ne érjen hozzám, de ez megint más eset – vélekedik Európa legjobb sztriptízese. Dóri szerint a szexmegvonás nem is lehet hatékony, ráadásul kétélű fegyver. Két-három ilyen eset után a férfi úgyis máshol vigasztalódna. – Ezzel semmire se mennek – érvel Jáksó László, akit folyamatosan szexmegvonással büntetnek a nők. – Nagyon sok olyan kalandom volt, amikor egy jól sikerült vacsora után felmentem a lányhoz, aztán kiderült, hogy ő igazából most mégse, meg nem úgy gondolta és egyáltalán – mondja László, aki szerint óriási tévedésben vannak azok a nők, akik úgy gondolják, hogy attól lesznek érdekesebbek, ha nem adják oda magukat. – Ettől csak ideges leszek és soha többet nem megyek vissza – magyarázza a műsorvezető, aki Osho, az indiai szexguru példáján felbuzdulva mostanában azon gondolkozik, hogy alapít egy szex egyházat, ahol végre megvalósulhatnának titkos vágyai.
Szexmegvonással büntetnek a nők!!:P

Sebestyén Balázs: Vége!


Sebestyén Balázs a népszerű, több éven át futó Balázs show után a Kész átverés című műsornak is búcsút intett. Balázs a jövőben a tévézés helyett inkább a rádiózásra koncentrál. A Danubius Rádióban fogja továbbra is vezetni a Danubius Piritós című reggeli műsort. Az utóbbi időben ez a műsor egyre jobban megszorongatta a konkurens Sláger Rádió reggeli, Bochkor-Boros páros vezette műsorát. Sebestyén Balázs két és fél éve vette át a Kész átverés műsorvezetői és szerkesztői stafétáját Jáksó Lászlótól. Mára azonban már kissé belefáradt, ezért – Vadon Jánossal együtt – kiszállt belőle. A műsor koncepciója is változik: az eddig átvertekből átverők válnak. Már meg is vannak az első új műsorvezetők: Balázs a múlt héten Bárdosi Sándornak és Fekete Pákónak adta át a feladatot.
Sebestyén Balázs: Vége!

ha akarják....


A műsorvezető bevállalja, hogy biszexuális, ha ezzel boldoggá tesz valakit. Legnagyobb álma már így is teljesült, megfigyelhette hogyan születik a pletyka. A vietnámi férfiprostituáltról az is kiderült, szereti a neki címzett átkokat olvasni. Jáksó László korábban azt nyilatkozta a Napi Ásznak, hogy szívesen lenne férfiprostitált Vietnámban. A rádiós azt is hozzátette, nem válogatná meg a partnereit, de az étkezésre nagyon odafigyelne, hiszen tart a mérgezéstől. Kommentelőink a tőlük megszokott cizellált, angolkisasszonyi stílusukban reagáltak erre a posztra, [1] amit Jáksó is végigolvasott. „Mindenféle fura dolgot mondták már rám de, hogy biszexuális vagyok, azért mulatságos. Az hogy biszexnek, vagy melegnek néznek, nem sért, egyenrangú azzal, hogy két fejem van, kicsi a farkam, vagy éppen nincs saját hajam. Egy pletyka születésénél azonban öröm volt jelen lenni, régi álmom volt. Azzal kezdi a hozzászóló: köztudomású, hogy biszexuális vagyok. Ha kérik, vagy annyira szeretnék, rendben: biszex vagyok.” Jáksó mindezek ellenére hangsúlyozta, szereti olvasni a róla szóló kommenteket, sőt keresi is. És az utóbbi poszt miatt kifejezetten boldog, sokat nevetett és még mondott, néhány vidám jelzőt, de ezeket sajnos elfelejtettük. „Friderikusz annak idején készített Koncz Gáborral egy interjút, amikor is megkérdezte tőle, mi a legnagyobb álma, erre azt mondta - ez nagyon megtetszett -, hogy szeretnék egyszer ott lenni, mikor feltörik az autóm. Ebben vad és pogány bölcsesség van. Nekem is teljesült most egy vágyam, bár általában a mocsadék alja vagyok, de szeretem azt is. Azért is odavagyok, amikor átkokat szórnak rám. Olyankor mindig arra gondolok, hogy a hozzászólót éppen szidja az anyja, hogy tanuljon már, mert csak kőműves lesz belőle, erre dühből beír egy ilyet például, hogy köztudomású…” Többször előfordult már a Velvettel is, hogy túl korán akart érdemben beszélni a műsorvezetővel, akit ilyenkor egyáltalán nem értünk el, vagy csípőből kaptunk választ. Így járhatott valószínűleg a Napi Ász is, mikor felhívta Jáksót, hogy meleg-e. A mostani esetnél ennél lényegesen kínosabb szituációba is került már emiatt, mint az kiderült.„Még nem voltam a tévében, csak a rádióban, mikor egyszer hajnalban csöngettek. Aludtam, de kinyitottam az ajtót. Ott áll két férfi előttem, és mondták, hogy megöltek valakit a házban. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar megtalálnak. – válaszoltam nekik azonnal. Majdnem kattant a bilincs, fél napot kellett velük beszélni, hogy reflexből válaszolok mindenre, ez a munkám, ez nem beismerő vallomás volt” – mesélte a műsorvezető, aki hozzátette, laza kérdésekre, mindig laza választ szokott adni.
ha akarják....

Jáksót meg akarják mérgezni?


Jáksó Lászlónál sohasem lehet tudni, mikor beszél véresen komolyan, és mikor vezeti meg hallgatóságát. A műsorvezetőt pénteken a legutóbbi Heti hetes felvétele előtt, a sminkszobában beszélt az RTL bulvárnak hipochondriájáról, mérgezéstől való félelméről és arról, hogy mi tudja igazán felidegesíteni. De azt is elárulta, milyen foglalkozást nézett ki magának gyerekkorában és kiderült, a kis Jáksó Lacit már akkor is hormonjai vezérelték. – Nem szántak semminek sem a szüleim, illetve, nem is erőltettek semmit. De én ötpercenként szerettem volna valami más lenni - ismerte be a sztár. Jáksó Laci úgy véli: a kamaszok egy részének - aki nem játékteremben éli ki magát és nem lányokkal -, az marad, hogy kitalálják, miben lesznek majd sikeresek, amelyben esetleg láthatnak meztelenül egy lányt. - Állatorvosnak készültem, mert nagyon csinos lányok jártak a rendelőbe, és azt hittem, ott majd jól lehet csajozni. De az orvos felvilágosított, hogy birkákban kell majd turkálnom, akkor elment a kedvem – mondta Jáksó László. A folyosón viccesen hozzátette, nagyon szívesen lenne Vietnámban férfiprostituált, mert ott nem akadhat horogra csúnya nő. Még a humor nagyágyúinak főkolomposát is ki lehet hozni a sodrából, méghozzá könnyen. A műsorvezető szerint a „médiás hülyék” azért kellenek, hogy a nem médiások demonstrálhassák, különbek náluk, majd sokkal kisebb bűnökért ostorozzák a hátukat olyanok, akik nagyobb bűnöket követnek el. Jáksó László egyébként bevallotta, hogy a hírekkel ellentétben különösebb mérgezésfóbiája nincs, de azért jobb félni, mint megijedni alapon számít arra, hogy megmérgezhetik. - Nem hiszem egyébként, hogy valaki meg akar mérgezni. De elég egyszer bekapni egy ilyen édességet az életben - tette hozzá a sztár.
Jáksót meg akarják mérgezni?

Kié a legszebb szempár?-Dér Heni


Az énekesnő szempárja több ismert férfit is megigézett, vegyük csak Jáksó Lászlót illetve Damu Rolandot . Az argentin dzsungelt is megjárt celeb ennek ellenére még mindig, azaz ismét szingli, pedig olvasóink szerint ajkai is kellőképpen csábosak . Sőt, a hírek szerint olyan merész rajongók is vannak, akik például csupasz felsőtestükre kérnek autogramot, illetve egy fiú nemiszervét is felajánlotta aláírás céljából.
Kié a legszebb szempár?-Dér Heni

Celeb vagyok, dugj meg itten!


Amennyiben a Celeb vagyok ments ki innen követi az eredeti mentet, valakinek valakivel ágyba kell kerülnie, merthogy valóságshow dugás nélkül félkarú óriás. Az eredetiben Peter Andre és Jordan jött össze, ráadásul örökre, úgyhogy Benkő Dániel paplan alatti recskázásnak látszó mozdulata nyilván csak a kezdet. De kidugja meg Dér Henit?Jordan, vagyis Katie Price, a kebelcsoda, az amerikai I’m a Celebrity, Get Me Out of Here [1] című műsorban talált rá mostani férjére, a nyálas énekesként ismert Peter Andréra. A nézők nyomon követhették a pár összecsiszolódását és az erotikus jelenetekbe is betekintést kaphattak. Jordan egy tévéműsorban azt is bevallotta, hogy már a dzsungelshowban, egy függőágyban is szeretkeztek Peter Andréval. Jelen pillanatban egy argentin őserdő mélyén tartózkodik Győzike, Czene Attila, Bárdosi Sándor, Benkő Dániel, Mark, Horváth Éva, Soma, Szabó Patrícia, Falusi Mariann és Dér Henrietta a Celeb vagyok, ments ki innen [2] magyar változatában. Márpedig nem csak a Bár 2.0 óta közismert, hgy szex nélkül nincs valóságshow, de ki szexelne a dzsungelben a hazai felhozatalból? És kivel?Czene és Horváth Éva lenne az álompár Czene Attila még indulás előtt a Velvetnek kijelentette, hogy számára a felesége a legszebb nő [3], ezért rá sem fog nézni másra. Mi mégis azt mondjuk, hogy az olimpiai bajnok úszó és az egykori szépségkirálynő, Horváth Éva jó párost alkotnának, bár szinte biztos, hogy nem örvendeztetnek meg minket szaftos szexjelenetekkel. Somának természetesen Benkő Dánielt szánjuk, mindketten híresek arról, hogy szeretik kitárgyalni hálószobatitkaikat. Reméljük Somát nem fogja akadályozni a Benkő Dániellel való flörtölésben az az aprócska körülmény, hogy férjezett asszony, bár Soma sosem állította, hogy monogám lenne. Benkő mindenesetre már kifejtette, hogy bejönnek neki Soma nőies idomai.A nézők valószínűleg előszeretettel ülnének le a képernyők elé, ha a birkózóból lett celeb, Bárdosi Sándor a rendszeresen pasigondokkal küzdő Dér Henit próbálná becserkészni. Az énekesnő 22 éves és sok férfi rajong a külsejéért is. Legutóbb Jáksó László jelezte, hogy mit csinálna [4] az énekesnővel, és meddig. Igaz, akció vagy nem volt, vagy azóta is titok. A nyálas dalszövegeiről elhíresült Marknak kellene adni egy esélyt, hátha meg tudja hódítani Szabó Patrícia, a Cosmopolitan főszerkesztőjének szívét, vagy legalábbis az azt borító hámréteghez közel kerül. Ha hasonlóságokat kell keresni közöttük, ott a divat, hiszen mindketten szeretnek öltözködni. Patrícia ráadásul az ultratrendi cicáknak szóló magazin főszerkesztője, biztosan tudna újat mutatni Marknak. A nagy kérdés, hogy ki tudná elviselni Győzikét? Talán Falusi Mariann? Érdekes párosítás, de nem túl reális. Győzike inkább a vékonyabb, „sukár” hölgyekre bukik, különösen, ha dákót lehet beléjük dugni. Horváth Éva, Dér Henrietta vagy éppen Szabó Patrícia is esélyes lenne, de gyanítjuk, hogy bármilyen akciózás után hazatérve Bea asszony megszabadítaná a roma showmant a maradék férfiasságától is, ráadásul ugrana a felhalmozott vagyon is, merthogy Győzike mindent hagyhatna ott az asszonynak, de ő ehhez túl okos üzletember.Benkő azzal csinálta, akit igazán szeret A celebek az eddig látottak alapján nehezen viselik a körülményeket, főleg egymás társaságát. Persze lehet, hogy az összezártság románcot szül. Benkő Dániel már létesített is szexuálisnak nevezhető kapcsolatot, mégpedig azzal, akit a világon a legjobban szeret, vagyis magával. A paplan alatti léggitározás [5] mindenesetre alaposan felkavarta a kedélyeket a táborban.
Celeb vagyok, dugj meg itten!

Botrányhősnők


Kelemen Anna A Paris Hilton babérjaira törő „IQ-csoda” állítólag csak tetteti butácska megnyilvánulásait, hiszen így nagyobb kereseti lehetőséggel bír, mintha tisztes magyar állampolgárok módjára élné mindennapjait. Igaz, Annácskáról manapság egyre kevesebbet hallani, azért nem tűnt el teljesen a süllyesztőben. De hogy is merülhetne a feledés homályába egy olyan ex-playmate, aki állítólag Jáksó László karjaiból egyenesen Havas tanár úrhoz rohant, miközben Nyertes Zsuzsa pénzét követelve kopogtatott nála nap, mint nap…
Botrányhősnők

Farkasházy Tivadar


Farkasházy Tivadar hiába készült arra, hogy Van Gogh-vodkával lepi meg Bajor Imrét, és kínai nőt hoz Jáksó Lászlónak, a Pekinget megjárt humorista egyik ígéretét sem tartotta meg.
Farkasházy Tivadar

A sztár szerint a szexről beszélni kellJáksó:


Nem leplezi vágyait Jáksó László, a rádióban is hangot ad neki - olykor nem éppen finom stílusban. Ezúttal az énekesnő, Dér Heni volt a célpont. Jáksó Laci úgy véli, a szexről beszélni kell, bár tudja: sajátos stílusa miatt megszólhatják. A műsorvezető a minap azt juttatta kifejezésre a rádióban, mennyire tetszik neki Dér Heni. "Addig dugnám, amíg mozog" - közölte Jáksó. A sztár elárulta: olykor mérhetetlenül elönti a vágy, és ezt meg is mondja a szemben ülő hölgynek - árulta el a Napi Ásznak Jáksó László. Úgy tűnik, nehezen tudja kordában tartani vágyait a műsorvezető - Igaz, a negyvenéves Jáksó László hosszú ideje keresi a párját, eddig sikertelenül. A talpraesett rádiós több ismert arccal járt már, többek között a Zanzibár énekesnőjével, Terecskei Ritával, sőt, hírbe hozták a volt playmate-tel, Kelemen Annával is. A társát azonban még nem találta meg Jáksó. Legutóbb a Jóban-Rosszban sorozat sztárjával, Brózik Klárával próbálkozott Laci, ugyanis többször találkozott a lánnyal, és az nagyon elnyerte a tetszését. Ám csalódott: amikor ugyanis megpróbált volna közelebb kerülni hozzá, rá kellett jönnie, hogy Klára más típusú férfiakat kedvel. Miután a nagydumás műsorvezető A Királynő című show-műsor döntőjén is ott lehetett, a "csajozással" kapcsolatban ironikusan fejtette ki: jellemző a "lúzerségére", hogy éppen egy olyan műsorban vesz részt, ahol nem is próbálkozhat a versenyzőknél! Legfeljebb csak szoríthat a lányoknak...
A sztár szerint a szexről beszélni kellJáksó:
Minden jog fenntartva. 2012 Blogter.com kft.
Címlap | Felhasználási feltételek | Mommo Etikai Kódex | Kapcsolat és impresszum | Médiaajánlat