Könnyen lehet, hogy a TV2-nél vigasztalódhat Horváth Éva, akit a közelmúltban rúgtak ki az RTL Klubtól. Úgy tudjuk, a szépségkirálynő esélyes a Megasztár 5 női műsorvezetőjének helyére.A TV2 már nyilvánosságra hozta a zsűri névsorát, de még mindig nincs meg Till Attila női műsorvezető társa. A csatorna válogatást tart, és Tilla személyesen mustrálja a csinos csajokat. Az eddigi női műsorvezetők alapján elmondható, hogy dögös, jó alakú nőt keresnek.
– Nagyon sok nőt fogunk megnézni. Neveket nem mondhatok, de annyit elárulhatok, hogy házon belüli TV2-s lányokat is nézünk, ezen kívül olyanokat is, akik kevésbé próbálták még ki magukat a televíziózásban. Nagyon dekoratív, ismert szépségek, illetve a konkurens csatornánál dolgozott hölgyek is szóba kerültek. A TV2-nél azt gondolják, hogy a Megasztár a legnagyobb kiállású show-műsor, ami egy exkluzív dolog. Ez mindig nagy lehetőség, ezért mindig elgondolkodnak, hogy a régi műsorvezető csajok közül válasszanak, vagy egy újnak adjanak lehetőséget – árulta el Tilla, aki számára fontos, hogy kollégája kellő lazasággal oldja meg a ráháruló feladatot.
– Nem tudom megmondani, hogy igazából milyen az ideális műsorvezető társnő, azt kijelenthetem, hogy az eddigiek is ideálisak voltak. Egy ilyen nagy show-műsorban fontos, hogy jó kiállású, szép nő legyen, ez a minimum. Aztán fontos, hogy olyan legyen, akivel szót értek, hasonló az észjárásunk, akivel ugyanúgy el tudok hülyülni, aki elég könnyed, természetes tud maradni egy olyan félelmetes szituációkban, amikor 5–600 ember van a stúdióban élő műsorban – magyarázta Tilla, akinek leírása az RTL Reggelijéből kirúgott Horváth Évára is pontosan ráillik.
– Kaptam néhány tévés felkérést is, de erről egyelőre nem beszélnék addig, amíg nem válik biztossá — nyilatkozta múlt héten lapunknak Éva, aki tegnapi telefonos megkeresésünket elfoglaltságára hivatkozva elutasította.
Az egykori szépségkirálynőt semmiképpen sem ajánlanánk színésznőnek, hiszen az új társ kereséséről szóló kisvideóiban prezentált szárnypróbálgatása többször is sokkot okozott. Ugyanakkor az a rengeteg energia, amit a haja ápolásába fektet, mindenképpen jutalmat érdemel. Ha más nem egy fényképet a kék önmagáról.
www.velvet.hu
Jó kis bukta!!! Horváth Éva lestrapált cipőben vezette az RTL Klub Reggelijét. Már egy rendes cipőre sem futja Évinek?
Saját bevallása szerint a cipőt fél évvel ezelőtt vette, körülbelül háromszor volt rajta, tehát nem arról van szó, hogy rongyosra hordta volna, csupán a bőrtalp meglehetősen érzékeny…
A csinos műsorvezetőnő őszintén vall magáról, íme 10 dolog, amit eddig biztosan nem tudtunk róla: 1. Szétszórt vagyok és szeleburdi. Állandóan csetlek-botlok, még a sima aszfalton is képes vagyok elesni. Legutóbb az Operabálban egy pohár itallal leöntöttem egy nagyestélyibe öltözött hölgyet. Nagyon szégyelltem magam.
2. Imádok vezetni, egy időben sűrűn állított meg a rendőr gyorshajtásért. Mindig tagadok, de hiába. A legcikibb az volt, amikor lejárt a forgalmim, amit persze nem vettem észre és megbüntettek.
3. Szeretek csókolózni. 16 évesen történt meg először, de nem lehetett valami izgalmas, mert nem hagyott bennem mély nyomokat. A csók partnerfüggő, így ha kedvesem nem ilyen típus, nem erőltetem.
4. Hús- és szalonnafüggő vagyok. Mindennap eszem húst, nem bírom ki nélküle. Még desszertnek is májkrémet kanalazok. A kedvencem az oldalas, jó szaftosan.
5. Utálom a háztartási munkát, csak vasalni szeretek. A portörölgetés viszont a legnagyobb büntetés. Valószínűleg azért, mert gyerekként ez volt otthon a feladatom és egyenként le kellett szedni mindent a szekrényről. Most van segítségem, így ezzel nem kell bajlódnom.
6. Gyerekként verekedős voltam, bárkit megvédtem. A fene nagy igazságérzetem miatt mindig képes voltam harcba szállni. Ma már igyekszem elkerülni a konfliktusokat. A legjobb megoldás erre a megfelelő kommunikáció, már ha az illető alkalmas rá.
7. Nem vagyok babonás, pedig ez nagyon trendi dolog lett. Soha nem fordultam vissza fekete macska miatt. Sok esküvőn jártam, ahol én kaptam el a menyasszony csokrát és lám még mindig nem keltem el. Ha viszont hulló csillagot látok, kívánok valamit, de akkor is megfogom a gombom, ha meglátok egy kéményseprőt.
Egyre súlyosabb Horváth Éva, az RTL Klub műsorvezetőjének térdproblémája.
- Már nem tudok 3 kört lefutni a szigeten - mondta Éva, aki még most sem akarja megműttetni magát. Az ízületben felgyülemlett folyadék miatt gyakran bedagad a térde, ez táplálja a cisztákat. A fájdalommal megtanult együtt élni, leginkább az zavarja, hogy sok sporttól el van tiltva.
VAgy lehet anno még sokat kellett térdelnie???
http://www.blikk.hu
Egy percet sem pihen Horváth Éva idén nyáron. Az egykori szépségkirálynő állandóan dolgozik, műsorvezetői teendői mellett bikinikollekciót tervez.
– Szinte minden szín megtalálható a fürdőruhák között, így mindenki megtalálhatja azt, amit keres. Az anyagokat és a kiegészítőket külföldről hozzuk a falatnyi öltözékhez, és mindegyik valamilyen stílust képvisel-mutatta be Éva a falatka bikiniket.
http://www.borsonline.hu/news.php?op&hid=22468
Nem kell ahhoz feltétlenül elvált szülők gyerekének lenni, hogy valaki a fél életét apa nélkül élje le. Annak ellenére, hogy Éva szülei a harmincadik házassági évfordulójukat is megünnepelték, édesapját gyakran nélkülöznie
Mivel Éva papája tengerész, így munkája az év nagy részében tengerre szólította. Ilyen körülmények között nem csoda, ha anya és lánya között eltéphetetlen szálak szövődtek. Kénytelek voltak megtanulni, hogy mindenekelőtt magukra számíthatnak.
"Nehéz volt így élni - árulta el Éva egy korábbi interjúban ? Ennek ellenére mégsem éreztem úgy, hogy csonka családban növök fel. Ráadásul apu gyakori távolléte sem ártott meg a szüleim kapcsolatának"
A gyanútlan Horváth Éva akkorát kapott a Cool Tv élő adásában, hogy az eget is cimbalomnak nézte. Vendége, Jankóczky Attila egy színpadi pofont igyekezett bemutatni, ám a próbálkozás olyan élethűre sikerült, hogy az egykori szépségkirálynô az ütés után jó néhány másodpercig nem tért magához a meglepetéstől.
Horváth Éva a filmbéli pofonokról faggatta Jankóczky Attilát, aki egy hamarosan mozikba kerülő új magyar vígjáték kapcsán vendégeskedett a Cool Live csütörtöki élő adásában.
– Attila a filmbéli karakteréről mesélt , és kitért arra is, hogy az egyik jelenetben felpofozza Labancz Lillát – kezdte Éva. – Elmondta azt is, egész nap gyakorolták, hogy élethű legyen. Kíváncsi lettem, mennyire fájhat, ezért kértem Attilát, mutassa meg, milyen pofont adott. Egy kis noszogatás után végül lekevert egyet nekem. Olyan váratlanul történt, hogy a döbbenettől pár másodpercig meg sem tudtam szólalni. Óriási lendülete volt az ütésnek, még a hajam is bepördült az arcomba, nem gondoltam, hogy ekkorát kapok. Hirtelen síri csönd támadt a stúdióban, aztán nevetés tört ki belőlem. Nem akartam elhinni, hogy ilyen megtörténhet velem. Utána én sem maradtam adós, Attila biztatott, adjam nyugodtam vissza, úgyhogy nekem sem kellett több, én is odacsaptam egy igazit – emlékezett vissza a történtekre a gyönyörű műsorvezetőnő. Attila szerint a színészi pofonoknak pontos koreográfiájuk van, ô most is ezt próbálta követni.
– Rengeteget gyakoroltam ezt a fajta pofont, nagy ívben lendítem a karomat, hogy mire az archoz ér a tenyerem, addigra elveszítse az erejét. Éva nem sírt, és nem is fogta a fejét. Nem gondoltam, hogy igazi fájdalmat okoztam neki – mondta el a színész, aki a látszat ellenére mélységesen irtózik a tettlegességtől. – A filmbéli karakterem sokat verekszik, de a valóságban jámbor fiú vagyok – árulta el Attila.
Egymásnak ugrott az RTL Klub két népszerű műsorvezetője. Horváth Éva vérbeli cápaként ugrott neki fiatal kolléganője, Peller Mariann torkának, amikor úgy érezte, műsorvezető-társa az ő babérjaira tör."Tudom, hogy mit akarsz elérni, de nem lesz olyan egyszerű, mint azt gondolnád. Túl sokat dolgoztam azért, hogy idáig eljussak, és nem véletlenül feküdtem le annyi emberrel" - szögezte éles véleményét Mariannhoz a csinos modell. Persze mindez csak része annak az ugratásnak, amellyel holnap este rukkol elő a Kész átverés csapata.
"Ezért az alakításért Éva Oscar-díjat érdemelne, annyira hitelesen játszotta a szerepét" - mesélte a forgatás után a Napi Ásznak Peller Mariann, akinek meg sem fordult a fejében, hogy átverésről van szó.
"Egy pillanatig elgondolkodtam azon, hogy mégis igaz, amit a médiáról beszélnek, azonban nagy kő esett le a szívemről, amikor kiderült: csak egy Kész átverés csapatának áldozata lettem" - tette hozzá nevetve a szőkeség.
Horváth Éva férfiruhában pózolt az egyik férfimagazinban. A szép modell elmondta, hogy soha nem csinált még ilyesmit, éppen ezért nagyon izgalmasnak találta a feladatot.
Éva a StoryOnline-nak elmondta, hogy sok nővel ellentétben ő soha nem kapta magára kedvesei ruháit. "Előfordult, hogy sportoláshoz felvettem a barátom pólóját, de mindig csak szükségből" - mesélte Éva, akiről egyébként olyan fotó is készült, amelyen férfialsóban pózol.
A modell azt is megosztotta velünk, hogy a fecske típusú alsónadrág tetszik neki a férfiakon, a boxer viselését viccesnek és kényelmetlennek találja. Szerinte a fecskében jobban érvényesülnek a férfiak vonalai, ezért abban sokkal szexisebbek.
Éva azt is hozzátette, hogy az bizonyos, hogy amíg egy nő roppant erotikus látvány lehet férfiruhában, addig egy férfi borzalmasan fest női öltözékben.
Bezárta modellakadémiáját Horváth Éva ! A csinos modell 2007 októberében nagy reményekkel kezdett saját vállalkozásba, amellyel egy régi álmát váltotta valóra. Éva azonban nem gondolta volna, hogy az iskola rövid időn belül megszűnik: már az őszi szemesztert sem indította el, akkor az elfoglaltságaira hivatkozott.
– Nem sikerült olyan embert találnom, aki helyettesíteni tudna, miközben a Celeb vagyok, ments ki innen! játékosaként Argentínában vagyok. Az akadémiát azonban februárban folytatom – ígérte korábban Éva, ám erre mégsem került sor.
– Nehezen hoztam meg a döntést. A gazdasági világválság hatása miatt a szülők takarékoskodnak. Ráadásul az is nehézséget okozott, hogy Budapesten és vidéken, Nyíregyházán is működött az iskola. De nem bánom, hogy így alakultak a dolgaim, több időm jut a magánéletemre!
Horváth Éva is megmutatta saját fürdőruha-kollekcióját.
Horváth Éva napimádó, így imádja a fürdőruhákat is.
"Én szeretem a fehér fürdőruhákat, barna bőrön kimondottan jól mutat. De ugyanígy a fekete, vagy ennek a két színnek a kombinálása az, ami nagyon tetszik. Ami érdekes, hogy a piros színből készült darabokat nem lehet eladni. Pedig Orosz Barbi barátnőm jutott eszembe, aki gyakran választja ezt a színt".
"Kapcsolatban élek, amiről nem szeretnék mesélni. Nagyon boldog vagyok, jó irányban halad az életem" - nyilatkozta szűkszavúan az időközben műsorvezetővé avanzsált szépség. Az, hogy Éva remekül érzi magát a bőrében, az Operabálon is látszott. Sugárzóan szép volt, és egész éjjel táncolt. Ráadásul mindig más férfival. Feltűnt azonban azon az éjszakán Éva oldalán egy férfi , akiről senki nem tudta, kicsoda. Ha fotóst láttak, a pár szétrebbent, mintha nem akarták volna, hogy együtt lássák őket.
A világ második legjobb nőjének megszavazott Éva hét évig tartó kapcsolatának három éve vége szakadt. Egy ideig találgatták, lehet-e titkos szerelme, majd beletörődtek, túl szép, hogy közeledni merjenek hozzá. Éva szingli!Éva csak mosolyog azon, hogy az Operabál után több férfi val is összehozták. Biztosra ment: hogy elejét vegye a szóbeszédnek, ugyanazzal a kísérővel ment el, akivel érkezett.
Horváth Éva is csatlakozott Bódi Sylviékhez. Eddig Bódi Sylvi, Dukai Regina és Zimány Linda vett részt a Sugarbird kollekció létrehozásában, az idei fürdőruhákat viszont Éva álmodja majd meg.
Horváth Éva is csatlakozott Bódi Sylviékhez. Eddig Bódi Sylvi, Dukai Regina és Zimány Linda vett részt a Sugarbird kollekció létrehozásában, az idei fürdőruhákat viszont Éva álmodja majd meg. V. Csonka Hedvig, a Sugarbird divattervezője, bízik abban, hogy Éva is olyan sikeres lesz, mint a többiek.
– Mindegyik lány a saját stílusát viszi a ruhákba – kezdte Hédi. – Regina a letisztult vonalat képviseli, Linda a fiatalosat, trendit, Sylvi pedig a nőieset. Utóbbi a legsikeresebb, mivel a magyar nők imádják a csipkés, szexi holmikat. Az idei fürdőruhákat pedig Éva ötletei alapján tervezzük. – Már végeztem közvélemény-kutatást, és nagyon megdöbbentem – kezdte Éva. – Sokan szeretik ugyanis a francia bugyit és a szivacsos melltartót. Én egyiknek sem vagyok híve, mint ahogy a sportos fürdőruháknak sem. Ennek ellenére fogunk ilyeneket is készíteni – mondta Éva.
Horváth Évának meggyűlt a baja a lenge öltözettel, a keble többször is kikandikált a ruha alól a szombati gálán.Gondolom ezt a férfi vendégek egyáltalán nem bánták.Egy kicsit ciki ruhaválasztás volt.
Horváth Éva milliárdost szeret. A szemrevaló műsorvezető mindent megtesz, hogy elrejtse a nyilvánoság előtt dúsgazdag párját, akivel információnk szerint már össze is költözött. A sikeres vállalkozó bőkezűen meghálálj az egykori szépségkirálynő szerelmét. Éva legutóbbi születésnapjára többek között egy luxusautót kapott.
Pflum Orsi lehet a Reggeli átalakításának nagy vesztese. Úgy tudni, hogy az amúgy is beugróként számontartott énekesnő kerül ki a műsorvezetői körből két új lány, Horváth Éva és Peller Mariann érkezése miatt.
Benkő Dániel ismét kitett magáért, a lantművész Horváth Éva vacsoraestéjét tette tönkre orrfacsaró produkciójával. A hétfői adás felvételének vendégei, Soma, Falusi Mariann, Győzike, és Bárdosi Sándor egy ideig hang nélkül tűrték Dániel viselkedését, aztán elszakadt a cérna.
– Nem normális az öreg. Ilyen paraszt viselkedése csak Benkő Dánielnek lehet – kezdte Bárdosi Sándor. – Eleinte Éva nagyon lelkes volt, hiszen fűszoknyában várt minket és egy kis tánc sem maradhatott ki az estéből. A jó hangulatot teljesen beárnyékolta Dániel durrogtatása, ami nem volt meglepő tőle, hiszen a dzsungelban is folyamatosan ezt csinálta. Éva az elején szó nélkül tűrte a tapintatlan viselkedést, de aztán figyelmeztette Dánielt, aki étkezés közben se fogta vissza magát. Szegény Évát, nagyon sajnáltam, mert a szívére vette a dolgot, és rosszul viselte, hogy ilyesmi történhet az ő estéjén. Benkő Dániel nem érzi bűnösnek magát, eddig még bocsánatot sem kért Évától. – Nem szándékosan csinálom, de aminek jönnie kell, azt én kiengedem. A baj inkább az, hogy Évike lakása nagyon steril, ahol szerintem ő soha nem tesz ilyet. Persze amikor megkért, hogy hagyjam abba, akkor már csak böfögtem. Nem értem miért borult ki ettől. Ha találkozunk, majd elnézést kérek tőle – magyarázta a lantművész.