Idén lenne 70 éves Gregor József. Az operaénekes lánya, Gregor Bernadett gyakran mesél a nagypapáról gyermekeinek, Bencének és Álmosnak. A színésznő a Helyi Témának elárulta: kisebbik fia örökölte a papa tehetségét.
"Édesapám most lenne 70 éves. Emlékére nemrég kiállítás nyílt Szegeden, amelyen megtekinthetők a jelmezei, a fellépőruhái, a személyes tárgyai" - mesélte a lapnak Gregor Bernadett a tárlatról visszatérve.
"Meghatott a kiállítás, de ahogy telnek az évek, már nem sírom el magam apu tárgyai láttán, hanem inkább jó érzéssel gondolok rá. A kisebbik fiammal, Álmossal voltam a megnyitón. Próbálom neki elmondogatni, hogy ki volt a nagypapája. Nekem ez fontos, mert az apukám nem volt akárki, és a gyermekeim szerencsések, hogy ilyen nagyapjuk lehetett" - mondta a színésznő, aki azt is elmesélte a Helyi Témának, hogy miért döntöttek úgy: megválnak a gárdonyi Gregor-háztól. "A gárdonyi házban édesapám lakott. Eladtuk, mert oda senki nem akart többé bemenni, ott minden rá emlékeztetett."
Gregor Józsefnek nemcsak lánya, hanem úgy tűnik, egyik unokája is örökölte színészi vénáját, és talán legendás hangját is.
"A kicsi szokott énekelni, és már születésekor lehetett hallani, hogy nagyon mély, férfias hangja lesz. Többen mondták, és én is látom, hogy lehet benne valami. A tehetség gyakran nagyszülőről unokára öröklődik. Ha Álmos művészi pályára lépne, én maximálisan támogatnám" - szögezte le Gregor Bernadett.
www.hetivalasz.hu
Amikor elindult a Magyar Színházba, hogy fellépjen A néma leventében, kifejezetten jókedvű volt. De az előadás előtt már érezte, szaporán ver a szíve, szédül, és hányingere van. – Elkezdődött az előadás, közben hol jobban, hol rosszabbul voltam – meséli Berni.
– Aztán egyszer csak úgy éreztem, elhagyott az erőm. Borzasztóan megijedtem. Hatszáz ember előtt azt érezni, hogy mindjárt meghalok... félelmetes!
A színésznővel másfél hónappal ezelőtt történt már hasonló, akkor kivizsgáltatta magát, de semmilyen problémát nem találtak.
- Ha összeszedtem volna egy vírust, az más, de ez nagyon rossz volt. Az volt a baj, hogy előadás közben történt, és nem tudtam kimenni friss levegőt szívni. Mielőtt felment volna a függöny, kérte az ügyelőt, hogy figyeljen rá, ő pedig a kollégái arcát vizslatta, látja-e rajtuk a jeges rémületet. Három jelenetre volt ereje.
– Akkor a testem felmondta a szolgálatot, az ügyelő leeresztette a függönyt – meséli. – Miután megnézett az orvos, egy barátnőm hazavitt. Az ügyeletes orvos szerint tipikusan olyan rosszullétről volt szó, amit a kimerültség okoz. A kollégák beszélgetéseiből kiderült, más színházakban is többször le kellett állni hasonló rosszullét miatt.
Ami mostanság közszájon forog, az Bajor Imre kimerültsége, őt el is tiltották a munkától. Bernadettnél szó sincs erről, ő már ma este fellép A tisztességtudó utcalányban a Mikroszkóp Színpadon.
– Amikor a porc leszakadt a térdemről, akkor is végigjátszottam az előadást fél lábon ugrálva – idézi fel Berni. – Erős, teherbíró nő vagyok, de szervezetemet nem tudom becsapni. Egy ilyen rosszullét okot ad a pletykákra, amit a színésznő kapásból cáfol. Nem tart szigorú diétát, és nincs áldott állapotban.
– Nem hajtom túl magam. Egyik munkából esem a másikba, az igaz, de egy óvónő is dolgozik reggel nyolctól este ötig. Minden színész rémálma, hogy rosszul lesz, és miatta le kell engedni a függönyt. Velem most megtörtént, de soha többé nem fog!
http://www.blikk.hu/
Drámai fordulat! Vetélés, megcsalás és szakítás után Gregor Bernadettnek (37) sikerült megmentenie házasságát! A gyönyörű színésznő visszatalált régi önmagához, barátai szerint mintha kicserélték volna, újra tud mosolyogni.
A változás annak köszönhető, hogy férjével ismét egymásra találtak. Olyannyira, hogy Berni elmondása szerint élete kerek, esténként boldog emberként hajtja álomra a fejét. Ez nem mindig volt így, az élet nehéz akadályokat gördített elé, de úgy tűnik, kitartásának, keménységének és küzdeni akarásának meglett az eredménye: visszakapta a szerelmet és a felhőtlen boldog családi életet, amire mindig is vágyott. Kemény munkával helyrehozta férjével, Somogyi Istvánnal házasságukat, amiről korábban mindenki azt gondolta, feléleszthetetlen. De neki sikerült az, ami keveseknek adatik meg!
– Az élet nem a pénzről szól, hogy kinek mennyi van a zsebében, hanem az érzésekről, érzelmekről és emberi kapcsolatokról. Érzelmileg gazdag vagyok, és kiegyensúlyozott. Elmondhatom, hosszú idő után most már boldog anyaként és feleségként élem a mindennapjaimat, amiért hálát adok a sorsnak. Legfőképp azért, hogy erőt adott. Egy anya dolga, hogy összetartsa a családot! – árulta el Berni, akinek legújabb darabjában egy házasság jelenetei elevenednek meg. A színésznő elmondta: ahogy a darabban, úgy az életben is hullámvölgyek tarkítják házasságát, ami szerinte természetes.
– Boldog házasságban élek, ami nem jelenti azt, hogy nem szoktunk veszekedni. Szerintem ez természetes, hiszen nem lehet mindenről ugyanaz a véleményünk. Arról nem is beszélve, hogy minden kapcsolatban vannak olyan időszakok, amikor szerelmesebb az ember, és van, hogy kevésbé. De ez így van jól – tudtuk meg Bernitől, aki nem titkolja: második fia születése óta nem romantikázott a férjével.
– Amikor Bence nyaralt, kihasználhattuk volna az időt, hogy elszökjünk valahova kettesben nyaralni, de nem tettük, pedig nagyon szerettük volna. Hogy miért? – tette fel a kérdést. – Nem bírnám elviselni Álmos hiányát. Még egy éjszakát sem bírnék ki nélküle.
A művésznő legújabb darabjának próbáján sokat sejtető fotók készültek.
Ezek tanúsága szerint úgy néz ki, hogy Gregor Bernadett ismét babát vár. Egy közeli barát elmondása szerint a hűtlen férj,(Somogyi István)és a művésznő, már hónapok óta próbálják bővíteni a családot.
Jó egészséget nekik.
Gregor Bernadett azért döntött úgy, hogy belép a Tornádó nevű együttesbe, mert gyengéd szálak fűzik a zenekar huszonnyolc éves frontemberéhez, Szabó Mátéhoz? Egy biztos. A színésznő egyre több időt tölt a fiatal frontemberrel.Senkinek semmi köze ahhoz, hogy milyen kapcsolatban vagyunk!" - fakadt ki Berni a kérdés hallatán, aki a minap nem titkoltan árulta el a Blikknek: már a gyerekei is megszerették Mátét.
Ismerősei szerint a színésznő látványos átalakuláson ment keresztül, sokan csak találgatnak, vajon minek köszönhető ez a felhőtlen boldogság? Gregor Bernadett erre sokat sejtetően csupán annyit felelt:
"Nagyon boldog vagyok. Kiegyensúlyozott az életem, remekül érzem most magam a bőrömben. Várom már a fellépéseket, kíváncsi vagyok, hogy fogok énekesnőként helytállni."
.
A színésznő már a próba alatt fájlalta a térdét, ezért munka után azonnal orvoshoz sietett. Térdét megműtötték, jelenleg pedig kényszerpihenőn fekszik otthonában. Egy időre eltiltották a munkától, ám ez az ő esetében nagyon is drasztikus. Családfenntartó, ezért szüksége van minden fillérre…
Lakást törleszt és neveli két gyermekét. Somogyi István, férje ráadásul – pletykák szerint – csak alkalomadtán tud valamit beleadni a családi kasszába. Nem csoda, ha a kétgyermekes anyuka aggódik családja, és saját jövője miatt.
Házasság, pénz, szerető
Talán ebből és a gyakori pofonokból lett elege a vadóc színésznőnek és ezért menekült fiatal színésztársa, Szabó Máté karjaiba? ( Legalábbis a napokban port kavart bulvárhírek szerint Bernadett és kollégája között alakul valami. Többen látni vélték őket sétálni egy parkban, ahol egy-két csók is elcsattant…)
- A képeket nem akarom letagadni - vallott őszintén Bernadett az egyik bulvárlapnak. Valóban találkoztunk és az is biztos, több van köztünk, mint munkakapcsolat… - zárta rövidre a férfifaló színésznő. Egyelőre többet nem akart nyilatkozni a bimbózó szerelemről….
Egy ideig úgy tűnt, Gregor Bernadett is Somogyi István nélkül neveli fel közös kisfiukat, Álmost. Nagy port kavart a hír, hogy Somogyi megcsalta a második gyerekükkel állapotos színésznőt. A sokktól Bernadett elvetélt, és természetesen útilaput kötött hűtlen párja talpára. Akkoriban Berni azt nyilatkozta, hogy gyerekei miatt erősnek kell maradnia, bármennyire is szenved. Később azonban mindenkit megdöbbentett a hír, a szép színésznő visszafogadta férjét.
Gregor Bernadettről és színészkollégájáról, Szabó Mátéról pikáns fotókat közölt az egyik magazin, azt sugallva, hogy talán nincs minden rendben a színésznő házasságában. Gregor férje, Somogyi István nevet a feltételezésen, hogy felesége megcsalná, az érintettek pedig kitérő választ adnak. Lapunk úgy értesült, hogy Gregor valamiféle reklámkampány kedvéért játssza el a házasságtörést.
Gregor Bernadett és Szabó Máté a Pesti Magyar Színház Mirandolina című darabjában játszanak együtt, amelyben a színésznő egy olyan fogadósnőt alakít, akiért versengenek a férfiak. Az egyik magazin tegnap megjelent számában azt sugallta, hogy a két színész között több van, mint munkakapcsolat. A lap olyan fotókat is a nyilvánosságra hozott, melyen Gregor Bernadett és Szabó Máté karöltve sétálgatnak, és puszit is váltanak.
- Se nemet, se igent nem szeretnék válaszolni - mondta Szabó Máté, mikor azt kérdeztük tőle, hogy viszonya van-e a színésznővel. A témáról Gregor Bernadett sem kívánt beszélni, annyit mondott, hogy nem nyilatkozik.
.
Hitték volna, hogy a színésznő hosszú ideig az utcára sem volt hajlandó kimenni addig, amíg ki nem sminkelte magát? Mostanában azonban - állítása szerint - ez a szokása változott.
Bernadett úgy mesélte mindezt egy korábbi interjúban, hogy egyfajta megfelelési kényszer volt benne. El akarta kerülni, hogy azt mondják, mennyire rosszul néz ki smink nélkül. Mostanában azonban már vállalja a smink nélküli arcát is. Manapság többször is előfordul, hogy megdicsérik az utcán, mennyivel szebb természetesen, mint kifestve. Ő maga is úgy érzi, smink nélkül akár tíz évet is letagadhat a korából...
.
Gregor Bernadett egy nyilatkozatában bevallotta, szeretne még gyermeket szülni, de a jelenlegi gazdasági helyzetben nem mer vállalkozni erre. Havas Henrik ezt nem hagyhatta szó nélkül.
A Tanár úr videoblogjában azt tanácsolja a színésznőnek, hogy Klapka György legendás reklámfilmjének mintájára egy kézzel írott táblával kalapozza össze az összeget, amire szüksége van, hogy újra anya lehessen!
Gregor Bernadett nem vette sértésnek a tanácsot, sőt, úgy véli, Havas kedveli őt. Érzése szerint a riporter csak olyan emberekkel foglalkozik, aki valamilyen formában közel áll hozzá. Bernadett szerint persze, a gyermekvállalás nemcsak pénzkérdés, de most közalkalmazotti bérből él, és a mellette vállalt fellépések sem elegendőek még ahhoz, hogy a gyermeknek mindent megadhasson - árulta el a Napi Ászban a színésznő.
Gregor Bernadettnek két fia van, az idősebbik, Bence tizennégy, a fiatalabb Álmos viszont csak kétéves.
A színésznő a Nő háromszor című műsorba készült interjú után nem tudhatta, hogy bekapcsolva maradt a ruhájukra erősített mikroport, így barátnőjével, Jaksity Katával a legintimebb dolgairól kezdett el beszélgetni.
Így azt is elárulta, tudott arról, hogy Somogyi István (56) korábban többször megcsalta, de válságba azért került a kapcsolatuk, mert legújabb félrelépésekor éppen a harmadik gyermekét hordta a szíve alatt.
Várható volt, hogy a párkapcsolataiban kissé instabil színésznő egyszer kifogja azt a férfit, aki indulatait rajta tölti majd ki. A „legenda” szerint Erdélyi László többször is felpofozta egykori kedvesét. Majd amikor a verekedésnek már nyoma is maradt, Bernadett szakított az érdekes arcú énekessel.
A színésznő tavaly hitelre vett autót és lakást, és azt mondja: a saját pénztárcáján is érzi a gazdasági krízist.
Tizennégy éve van a pályán, mindig volt munkája Gregor Bernadettnek. A színész most sincs elkeseredve, bár tény, hogy rosszul érintette, hogy kiírták az egyik sorozatból
Gregor Berni megbocsátott, még mindig szereti férjét!
A macskás szépségű színésznő igen hiányolta a férfitársaságot az életéből. Ráadásul közeledik a karácsony is, így Berni megenyhült férje iránt és visszafogadta őt!
Rövid hajjal is vadítóan szép Gregor Bernadett. A színésznőnek tizenöt éve nem volt ilyen frizurája, és most sem önszántából kurtította meg, a fodrásza égette le a deuervízzel.
Gregor Bernadett beadta a válókeresetet és harmadszor is felbontja a házasságát. De közben újabb szerelemre, és végre boldogságra vágyik.Gregor Bernadettnek nem ez az első botrányosan végződő kapcsolata. Első férje egy tüdőgyógyász volt, aki elvállalt egy külföldi munkát, ahová nem mehetett vele az akkor már Bencével (13) várandós színésznő. Ezután jött össze Görbe Nóra színésznő férjével, Gát György producerrel, aki a válása után el is vette őt, de kapcsolatuk hamar tönkre ment. Mindenki meglepetésére szerelemes lett Zámbó Jimmybe, de vele azért szakított, mert a énekes nem volt hajlandó elválni miatta. Ezután a többgyermekes Erdélyi Lászlóval próbált boldog lenni, ám a férfi többször megverte.A színésznőt mindenki óva intette Somogyi Istvántól, aki előtte 20 évig Horgas Eszter férje volt. Mindenki tudta róla, hogy erőszakos, durva férfi, aki cseppet sem tiszteli a nőket. És ez Bernadették házasságában is hamar megmutatkozott. Nemcsak pofonok csattantak, de - mint utóbb kiderült - a színházi rendező férj többször félre is kacsintott.
Gregor József néhai operaénekes Macskának becézte a lányát. Ez a név részben valószínűleg szeme miatt ragadt rá, így egyértelmű, hogy ő is szerepel a listánkon. A többször szakító, mint vetkőző híresség természetesen egyéb vizuális tulajdonságai miatt is népszerű lehet a férfiak körében, de olvasóink úgy döntöttek, hogy ő inkább a legcsábosabb szempárok versenyében mérje össze az erejét a többi honi sztárral.
Gregor Bernadett került az első helyre a 10! című műsor tegnapi adásában. A legbotrányosabb válásokat és szakításokat bemutató adásban egyértelműen Berni állt az élen, akit a sztárok nem kíméltek!