Huszonhat évvel ezelőtt ismerkedtek meg egymással, és azóta minden évben megünneplik a nagy egymásra találást. A házassági évfordulójuknak viszont soha nem tulajdonítottak nagy jelentőséget. Most, hogy volt alkalmuk egy kicsit egymásba feledkezni, számos fiatalkori történetet elevenítettek fel. A gyerekek ezúttal nem tartottak velük, de a szülők végig őket emlegették. A többnapos sárvári kiruccanás éppen azért különleges, mert kettesben lehettek.Könnyen eljátszhatnák, hogy mindig boldogok. Ám ők vállalják a sokszor zord valóságot: hogy az elmúlt 26 év alatt megjárták együtt a poklot és a mennyországot is...
www.pink.hu
A színésznő életében voltak már nehéz időszakok, de talán az utóbbi fél év állította a legnagyobb próbatétel elé.
Enikőnek mára teljesen sikerült felépülnie betegségéből, nem szed már gyógyszereket, de az orvosok szerint még fél évre van szüksége ahhoz, hogy ismét a régi hangján szólalhasson meg. Sokáig nem tudták megmondani, hogy mi váltotta ki a hangszálproblémáit, de a lelki bajok és a kezelés mindenképpen azok folyományai voltak:
"Amikor azzal szembesülsz, hogy az életednek egy bizonyos szakasza lehet, hogy lezárul az egy egész más helyzet" - mesélte visszagondolva arra, mit érzett, amikor felvetődött annak a lehetősége, hogy örökre elveszíti a hangját. -"Olyan korlátokkal kellett szembesülnöm, amiket a tudatom nem tudott legyőzni."
Nem volt könnyű, de a bent töltött időszak alatt sokat tanult magáról és másokról is. Amellett, hogy gyógyult, igyekezett másokon is segíteni:
"Van, aki bent magába burkolózik, engem viszont érdekelnek a többiek, az emberi kapcsolatok, mások történetei. Hiszen ember vagyok, nem beteg." - emlékezett vissza pszichiátriai kezelésére.
Bármilyen komoly volt is a probléma, szerencsére szakszerű segítséggel, a család és a barátok támogatásával sikerült meggyógyulnia:
"A családomra támaszkodom, a barátaimra, akikre nagyon büszke vagyok, de kell, hogy legyen egy belső erő, ami átjuttat a nehézségeken!"
http://www.stop.hu
Détár Enikő [1] és Rékasi Károly fiánál, Zsigmondnál már a születése óta észleltek furcsaságokat - elkerülte a lakás bizonyos pontjait, éjszakánként nyugtalan volt - a szülők, ám amikor az egyik éjjel a gyerek sikítására ébredtek föl, úgy gondolták lépniük kell. "Encivel felrohantunk Zsebis zobájába, és földbe gyökerezett a lábunk. A fiunk a falhoz lapulva reszketett a félelemtől, nem volt eszméleténél, de nem is aludt, mert nyitva volt a szeme, és riadtak nézett az ágyával szemben lévő sarok irányába, le sem bírta venni arról a helyről a tekintetét" - mondta Rékasi a hot! magazinnak. Az eset után Détárék Kovács Magyar András táltosmesterhez fordultak segítségért, aki a család otthonának átvizsgálása után megállapította, hogy három szellem lakik benne. "Miután András meglátogatott bennünket, és kiűzte az 'idős hölgyeket' a házból, minden visszatért a régi kerékvágába" - számolt be a hepiendről Rékasi. forrás:velvet
Aggódnak a rajongók, a kollégák, barátok Détár Enikőért (45), aki pár nappal ezelőtt lelkileg és idegileg teljesen összeomlott. A színésznőt kórházban ápolják, de igazából nem tudni, mi is a baja. Talán sokkal súlyosabb a gond, mint eddig tudni lehetett? Détár Enci saját bevallása szerint eddig kétszer volt mélyponton olyannyira, hogy kórházba is került. Először Gigi lánya születése után omlott össze, akkor egy hónapig volt távol újszülött gyermekétől, és még látni sem akarta.
Enikő erről Albert Györgyi depresszióról szóló interjúkötetében, a Miért pont én? című könyvben is őszintén vall. – Utólag még a gondolatba is beleborzongok, hogy mi minden történhetett volna, ha valós cselekedetté válnak azok a kényszerképzetek, amelyek kísértettek. (...) Abban azonban biztos vagyok, hogy mondtam olyasmit, amit az ember egészséges állapotában nem mond. Nyilván tettem is olyan dolgokat. (...)
Egy téli estén például például egy szál óriási férfiingben rohantam le az utcára. Kari (...) viszont látta, hogy ez nem egyszerű hiszti, hanem valami sokkal komolyabb dolog. Akkor, majd húsz évvel ezelőtt végül Enikő családja és orvosa segítségével kimászott a lelki pokolból, és kellő erőt gyűjtött ahhoz, hogy lányát, Gigit, majd a tizenkét évvel később született Zsebit nevelje.
Ám a szép színésznőt 2005-ben ismét elérte a szörnyű kór, a depresszió, ráadásul talán éppen emiatt házassága is megromlott; csak hosszú, küzdelmes munkával tudta férje és ő újra rendbe hozni. – Most ismét nehéz helyzetben van Enikő, de erős szervezete és a szeretet, amit családjától kap, biztosan segít a talpra állásban – súgta meg egyik kollégája.
http://www.blikk.hu
A Bors információi szerint pénteken idegösszeomlást kapott Détár Enikő, akit egy fővárosi pszichiátriára szállították be. A színésznő még csütörtökön színpadra állt a Győri Nemzeti Színházban, annak ellenére, hogy az orvosok szerint még pihentetnie kellett volna hangszálait. „Amikor a kollégáim meghallották, milyen nehezen beszél, remélték, a mikroport segít, de az előadás alatt többször elcsuklott a hangja. Szerencsére csak egy számot kellett énekelnie, de ez is nehézséget okozott a számára” – mesélte a neve elhallgatását kérő informátor.
Egyes találgatások szerint a gyenge teljesítmény okozhatta az összeomlást, és ezért szállították be mentővel abba kórházba, ahol egykor BB Évit is ápolták. Détár Enikőt nem most kezeli először pszichiáter, első gyereke, Gigi születése után súlyos depresszióba esett.
Forrás:Atv.hu
Az RTL klub megbecsült sztárja, amit talán elsősorban jól konzervált külsejének köszönhet. Színésznőként nagy teljesítmény, hogy folyamatosan képernyőn tudott maradni, ami vele egykorú, sőt fiatalabb női riportereknek nemigen sikerült. Ez persze a magyar tévézés hibája, Amerikában jobban megbecsülik a megszokott arcokat. Stabil házasságban él Rékasi Károllyal, és gyerekei nagyon fontosak számára, bár nagylánya már saját útját járja.
Az összeget ugyan nem hajlandó elárulni, de azt igen, hogy férjének sokszor meg sem meri mutatni a hó végi számlát, olyan magas a vége. Mindez azonban egyáltalán nem érdekli.
"Miért érdekelne? Számomra nagyon fontosak a barátaim, és hál' Istennek, van is belőlük néhány - mondja Enikő. - Ennyi elfoglaltság mellett azonban nem lehet naponta traccspartit tartani, ezért leginkább telefonon tartom velük a kapcsolatot. Nem érdekel, hogy mennyi a számlám. Legyen elég annyi, hogy eddig mindig ki tudtam fizetni, és ezután sem lesz gond. Persze van olyan hónap, amikor a férjemnek nem merem megmutatni a csekket, de Kari sem haragudna ezért. Tudja jól, hogy milyen vagyok, s szeretem tudni, hogy kivel mi történik a baráti körömben."
Forrás:Story online
A Reflektor műsorvezetőnője minden különösebb bejelentés nélkül tűnt el hetekkel ezelőtt, az adásban folyamatosan István Dániel konferálta fel a sztárhíreket, és ez már olvasóinknak is feltűnt. A szerkesztőségünkbe érkező telefonok után úgy döntöttünk, utánajárunk, mi történt. Mint kiderült, a színésznő egy komolyabb egészségügyi probléma miatt ment szabadságra az RTL Klub képernyőjéről.
- Détár Enikő hétfő este már vezeti a Reflektor magazint - jelentette ki Rényi Ádám, a csatorna kommunikációs igazgatója.
- Volt egy műtétje - tudtuk meg egy, a csatornánál dolgozó informátorunktól.
http://blikk.hu
A kétgyerekes anyuka egy hetilapnak vallott először főiskolás életének sötét oldaláról Bár sokakban ez az őszinte vallomás megbotránkozást kelt, a színésznő férje tiszteli Enikő akkori döntését.
Azt azért hozzá kell tennünk, hogy a táncosmunka akkoriban teljesen mást jelentett, mint ma gondolnánk. Enikő a táncon kívül itatta is a férfiakat, de sosem feküdt le senkivel pénzért. Rékasi Károly olvasta az interjút, amelyből szerinte világosan kitűnik, hogy a felesége mindenáron önálló akart lenni.
Enikő akkor nem kapott kollégiumi elhelyezést, de ösztöndíjat sem, így nem volt más választása. Nem a szüleitől kért pénzt, hanem ehelyett a nehezebb utat választotta, amit férje nagyon tisztel benne.
Détár Enikő és Rékasi Károly hazánk egyik legkedveltebb sztár–párja. Mindketten rendkívül sokat adnak külsejükre, Détár Enikőről senki sem mondaná meg, hogy 44 éves, tökéletes alakját és bőrét a húsz éves hölgyek is megirigyelhetnék. A jó minőségű kozmetikumok mellett, rendszeresen kondiban tartja magát, és a plasztikai műtétek ellen sem tiltakozik. Megoperáltatta fülét, orrát és kebleit is. Legutóbb néhány hónapja lézeres szemműtéten esett át, így végre megszabadulhatott kontaktlencséjétől, amit szinte egész nap hordott. Férje Rékasi Károly 46 évesen is tökéletesen kidolgozott testtel büszkélkedhet. A Barátok közt Zsoltja tudomásunk szerint csupán egyszer fordult sebészhez a vonzóbb külső érdekében: egy szemölcstől szabadult meg, ami a homlokán volt. Lehet persze, hogy a magyar sztárvilág álompárja is lakótelepi átlagpár lenne sztárgázsi és sikeres üzlet nélkül.
A dögös díva imádja a parókákat, a flancos fellépő ruhákat, a rengeteg csillogó-villogó kiegészítőt és a neccharisnyát. Az édesanya és háziasszony azonban a kényelmes és egyszerű farmert részesíti előnyben.
- A lányommal homeless (hajléktalan) dizájnnak hívjuk ezt az öltözködést. Otthon a családommal, a falumban, lapos cipőben, napszemüvegben, smink nélkül, lófarokba kötött hajjal szeretek császkálni. Így megyek az oviba, vásárolni, mindenhova. Rengeteg időt töltök a kisfiammal, és az otthoni tévézéshez ez a tökéletes. Persze hivatalos helyen nem így jelenek meg. Mindig van rajtam smink, és tűsarkú - árulta el Détár Enikő, színésznő.
A vörös démon legnagyobb kritikusa Gigi, a nagylánya. Ízlésük sokban eltér, de azért vannak átfedések is.
- Én fiatalon szerettem mindent kipakolni. A lányom nem ilyen. Ő inkább a sportosabb ruhákat részesíti előnyben, de az hasonló bennünk, hogy mindketten szeretjük az extrémebb darabokat. A lányom már 19 éves, egyetemre megy, de nyaralni még együtt járunk. Külföldön mindig csenünk magunknak néhány órát, hogy beszerezzünk pár új ruhadarabot - osztotta meg öltözködési szokásait az RTL Bulvárral a színésznő.
Détár Enikő gardróbjában sokféle különlegesség megtalálható, igazi ereklyéket őriz.
- Nincs egy kedvenc ruhám, több is közel áll a szívemhez. Ezek vagy egy külföldi utazás alatt vásárolt kelmék, esetleg az anyukámtól, lányomtól kapott kedvencek. A divatot nem mindig figyelem és követem, de azért vannak kortárs darabjaim. Régebben rajzolgattam ruhákat, persze csak ösztönösen, amatőr szinten, de sokszor megelőztem a divattervezőket.
A gyönyörű színésznőnek nemcsak a kényelmes ruhák, de a belső nyugalom is szükséges harmóniájához.- Képes vagyok 10 perc alatt összekapni magam, nem töltök sok időt a ruha kiválasztásával vagy cicomázással. Sokszor az autóban dobom fel a sminket. A színházban általában magam veszem fel a jelmezt, nem kérek saját öltöztetőt. Inkább a lelki ráhangolódás, a nyugalom megteremtése vesz több időt igénybe, ez lehet beszélgetés, vagy csendes befelé tekintés is. Szükségem van az erőm összegyűjtésére, mert volt egy térdműtétem, de remek szakemberek keze alatt gyógyulok.
Détár Enikő és gyermekei most is meglepetéssel kedveskednek Rékasi Károlynak, aki holnap ünnepli 46. születésnapját. A Reflektor műsorvezetője szívesen készít finomságokat a hasonló alkalmakra.
Medúzakivonattal elegyes vízzel, illetve aranylapokkal kezelték a színész-műsorvezető arcát. Mindezt a bőrszépítés érdekében – állítólag orcája ettől sokkal feszesebb lesz.
Használója szerint nyolc-tíz hónapig érezteti hatását az a kezelés, amelyen a minap Détár Enikő átesett. Először beborították aranylapokkal, majd tengeri medúzákból kivont sav és víz keverékét fújták az arcára, hogy segítsen a bőrbe juttatni a nemesfémet.Több mint másfél órán át tartott kezelés, s közben a színésznő majdnem el is aludt. "Úgy érzem, mintha sokkal feszesebbé vált volna az arcbőröm" – nyilatkozott Détár Enikő.
A szuperintenzív vajákolás egyébként ötvenezer forintba kerül, de szerencsére csak ritkán kell megismételni.
A színész-műsorvezető kipróbálhatta a hazánkban újdonságnak számító, ám a tengeren túlon már rendkívül népszerű kozmetikai kezelést, a színarany arcpakolást. Enikő egy kis szorongással ült be a kozmetikai székbe. Nem tudta ugyanis mit érez majd, amikor felhelyezik arcára az arany lapocskákat és a gép elkezdi fújni az arcára azt a speciális anyagot, amely segít bejuttatni a bőrébe az aranyat. A több, mint másfél órás kezelés végén Enikő csak annyit mondott: nagyon szuper volt.- Majdnem elaludtam a végére. Úgy érzem, mintha sokkal feszesebbé vált volna az arcbőröm – tette hozzá.Az 50 ezer forintba kerülő kezelés hosszan tartó hatású, csak 8-10 havonta kell megismételni.
2008-06-27
Nem kell sokat várniuk kedvencükre Bartha Zsolt rajongóinak. A Bors információja szerint Rékasi Károly már újra forgat a Barátok köztben.
A Bors februárban tudatta a Barátok közt rajongóival: Bartha Zsoltot kiírták a sorozatból. Mint megtudtuk, csak ideiglenesen, a karaktert megformáló Rékasi Károly ugyanis újra forgat.
Engem is váratlanul ért, amikor megcsörrent a telefon, hogy hamarosan újra munkába kell állnom. Amikor Barthát elfogták a rendőrök, és kiírtak a sorozatból, a készítők nem tudatták velem, hogy mennyi ideig nélkülöznek – mondta Rékasi Károly, aki karaktere jövőjéről csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy ezúttal még őt is meglepte a forgatókönyvírók leleményessége. Rékasi annyira komolyan veszi titoktartási kötelezettségét, hogy még feleségének, Détár Enikőnek is csak az utolsó napon szólt arról, hogy újra forgatni fog.
A színész házaspár tehát ismét teljes gőzzel dolgozik. Szerencsére együttes erővel hamar túljutottak Enikő betegségén. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a napi feladatok mellett egy újabb közös darabon kezdtek el munkálkodni.
– A mi szakmánkban semmi sem biztos, soha sem tudhatjuk, mikor értesítenek arról, hogy már nincs ránk szükség. Ez Encit és engem is arra sarkall, hogy minden lehetőséget megragadjunk, hogy minél több szerepben kipróbáljuk magunkat – mondta a negyvennyolc éves színész.
www.borsonline.hu
Egyetlen hónap alatt négy színész került kórházba szervezetük végső kizsákmányolása miatt. Gregor Bernadett, Détár Enikő, Bajor Imre és legutóbb Eperjes Károly is öszszeomlott.
Valószínűleg neki is a kimerültség okozta a rosszullétét, mint a közelmúltban több kollégájának.
A Velvet azt írja, Eperjes Károly az ájulást egy vírusfertőzésnek és kimerültségnek köszönheti, amire egy alapos kivizsgálásután derült fény; a Bors szintén több forrásból úgy tudja, kimerültség áll a háttérben.
Mint tegnap megírtuk, nincs komoly baja Eperjesnek. A Veszprémi Petőfi Színház sajtófőnöke úgy nyilatkozott, a társulat reméli, hogy mielőbb felépül és újra munkába áll a színház művészeti tanácsadója.
A Bors közben újabb részleteket közöl a szerdán történtekről. Kora este a színész még a saját lábán ment le a közeli gyógyszertárba, néhány perccel később már egy rohammentő szállította a budapesti Szent Imre Kórházba. Alapos kivizsgálásnak vetették alá a színészt, s a szívinfarktust és az agyvérzést is kizárták orvosai.
„Csütörtök reggel a munkatársaim tájékoztattak a történtekről, ők voltak azok, akik a mentőket kihívták” – mondta el Háznagy András, a Bazsalikom gyógyszertár vezetője. A lapnak több forrásunk is megerősítette, hogy feltehetően kimerültség verte le a lábáról Szamócát. Ugyanaz a művészek körében „rettegett kór”, amellyel a közelmúltban Gregor Bernadettnek, Bajor Imrének és Détár Enikőnek is meggyűlt a baja.
A társulat egésze jobbulást kíván a színművésznek és mielőbb visszavárják a teátrumba - mondta tegnap a Független Hírügynökségnek Varga Róbert, a színház sajtófőnöke.
Forrás:atv.hu
Enci iszonyatosan nehéz napokat tudhat maga mögött, kórházban ápolják, mivel lelkileg és idegileg is teljesen összeomlott.
A színésznőnek nem ez volt az első mélypontja, évekkel ezelőtt szintén túlhajszolta magát, ráadásul a szülés utáni depresszió is megnehezítette életét. A legnagyobb bajban sem hagyta magára férje, a színésznő bármikor támaszkodhatott rá. „Most nagyon féltem őt" – nyilatkozta 2004-ben Rékasi, amikor felesége kimerültséggel küzdött. „Sokszor fáradtan érkezik haza, ha nem elégedett magával, levert. A hétvégékre nem nagyon vállalok munkát, hogy együtt lehessek Encivel" – mondta akkor. Nem sokkal ezután a színésznő újabb nehéz időszakon ment keresztül.
Rékasi elárulta, hogy már nagyon aggódott a felesége miatt, valóban attól félt, hogy Enci teljesen összeomlik. Karcsi nem tétlenkedett, megkérte a Madách Színházat, próbáljanak egy hét pihenő időt adni feleségének. Bár ekkor úgy tűnt, házasságuk zátonyra fut, hamar rájöttek, képtelenek egymás nélkül élni. „Imádom a feleségem, belehalok, ha szakítunk" – vallotta a Barátok közt Bartha Zsoltja. Két éve Détár Enikő komoly térdműtéten esett át, férje ekkor is vigyázott rá, az ölében vitte ki a garázsból, mert nem tudott lábra állni a szörnyű fájdalmak miatt. Legutóbb egy hete utasították pihenésre, férje most is mindent elkövet, hogy Enci felépüljön.
http://www.blikk.hu
A szesziparban próbál szerencsét Rékasi Károly feleségével, Détár Enikővel. A népszeru pár komoly pénzt fektetett egy pálinkafőzdébe, mert szeret anyagilag több lábon állni, ezért vágott bele az új vállalkozásba. Rékasiék a színészkedés mellett otthonosan mozognak az üzleti világban is, ami barátok közt is milliókat hoz a konyhájukra.
Pálinkafőzéssel is próbálja bebiztosítani gondtalan jövőjét a Rékasi, Détár házaspár. Nem ez az egyedüli kiegészítő tevékenységük, korábban egy amerikai cég termékeit árulták, komoly üzleti haszonnal, és saját erőből állították színpadra a Jelenetek egy házasságból című darabot.folytatás:http://www.borsonline.hu
Azt inkább most ne firtassuk, hogy a többség a plasztikai sebészek ügyes kezének, vagy saját önsanyargató életmódjának köszönheti bombázó formáját, tény az, hogy sok huszonéves megirigyelheti hazánk nagyasszonyainak testét.
Keleti Andreának szintén két csemetéje van, ám a táncosnő csaknem 40 évesen is bomba formában van. Csak úgy, mint Bálint Antónia, aki szintén anyuka és ugyancsak 40 éves.
A szexi anyukák számát gyarapítja Fésűs Nelly, Détár Enikő és Liptai Claudia is. Ők mindannyian megmutatták már magukat szexi fotókon pózolva. A negyvenen túli bombázókat képviseli Szűcs Judith és Nyertes Zsuzsa is, akik ma csak úgy, mint régen számos férfi szívet ejtenek rabul.
Szerdán jelenik meg DVD-n az év egyik nagy rajzfilm-szenzációja, a "Volt". A megjelenés kapcsán az InterCom május 28-án (csütörtök) 18.30-tól dedikálást szervez Budapesten a rajongóknak Volt, a kutya és Mici, a macska - azaz Rékasi Károly és Détár Enikő - magyar hangjainak főszereplésével a Nyugati téri Alexandra könyváruházban. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak!
(forrás:intercom)
(video: Részlet a filmből, az első 10 perc)
A 12 tagú zsűri pontozással választotta ki a nyertest, aki megkapta A Királynő címet és Miss World Hungaryként az idén Kijevben képviselheti Magyarországot a világdöntőn. A győztes Freire Szilvia édesapja portugál származású, ő maga Mozambikban született. Ott ismerkedett meg Szilvia anyukájával, aki AIDS-kutatóként dolgozott a távoli országban. Szilvia 9 éves koráig élt Mozambikban.
Az első udvarhölgy, a 24 éves Dammak Jázmin megkapta a Miss Universe Hungary címet és részt vehet a vietnami világversenyen. Dammak Jámzin félig tunéziai származású, modellkedik és már részt vett szépségversenyen. A második udvarhölgy a 21 éves törökszentmiklósi Polgár Krisztina lett, egyúttal a Miss Earth Hungary cím boldog tulajdonosa, aki Magyarországot egy manilai szépségversenyen képviselheti. Krisztina már több szépségversenyen és tévéműsorokban szerepelt sikeresen.
A közönségdíjat a 23 éves Gégény Nikoletta kapta, aki egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisközség, Paszab általános iskolájában történelemtanárnő. A zsűri tagjai között volt a tavalyi szépségkirálynő, Bodri Krisztina, Medveczky Ilona táncművész, Csupó Gábor filmrendező, Sütő Enikő egykori modell, Détár Enikő színművésznő, Kálomista Gábor filmproducer és Klinszky Gábor fotóművész. A 21 lány az ország legkülönbözőbb régióit képviselte, volt aki nagyvárosból, más kisközségből érkezett.
MTI - hirado.hu
A darab 25. születésnapját nem mindennapi körülmények között készül megünnepelni a teátrum. Szirtes Tamás elmondása szerint március 25-én 16 órakor a Madách Musical Stúdió négyszáz növendéke ad elő egy jelenetet a Macskákból a Hősök terén. Ezután a gyerekek az előadás díszleteihez hasonlító "karneváli teherautókra" szállnak, és úgy térnek vissza a teátrumba.
A 19 órakor kezdődő díszelőadásra meghívták a Madách Macskák-produkciójában valaha fellépő összes művészt, többek között Haumann Pétert, Almási Évát, Szakály Györgyöt, Szerednyei Bélát, Cseke Pétert és Hűvösvölgyi Ildikót. A szerepeket azok régi "birtokosai" együtt adják elő a musical díszletei között, élő zenekarral a darabot jelenleg játszó művészekkel, többek között Malek Andreával, Gálvölgyi Jánossal, Dunai Tamással, Szolnoki Tiborral, Détár Enikővel és Kökényessy Ágnessel.
Szirtes Tamás elmondta, a gálaelőadásra meghívót kapott Andrew Lloyd Webber is, azt azonban még nem tudni, végül el tud-e jönni.
(MTI)
Ami pedig a napokban feltöltésre kerül:Molnár Anikó,Király Katalin,Szooh Tímea,R-Go gidák,Szögeczki Ágnes(VV Ágics),Villányi Andrea,Balázs Mária,Barsi Adrienn,Bea asszony,Bee,Bíró Ica,Laky Zsuzsi,Bognár Éva,Brunner Márta,Butor Moni,Voksan Virág,Csáki Krisztina,Cser Franciska,Csősz Boglárka,Debreceni Zita,Détár Enikő,Dóka Gabi,Dorina,Eördögh Alexa,Erdélyi Tímea,Farkasházi Réka,Fekete Szilvia,Kovács Ági,Szabó Erika,Gaál Noémi,Gregor Bernadett,Hargitai Bea,Haumann Petra,Héthy Zsófia,Kapocs Zsóka,Kocsis Orsi,Konta Barbara,Michelle Wild,Milo Viktoria,Niki Belucci,Nyertes Zsuzsa.Pandora,Pintér Adrienn,Piriger Patrícia,Pirner Alma,Czifra Noémi,Rába Tímea,Ripli Zsuzsi,Rónai Aranka,Rubint Réka,Sári Évi,Tilda,Tóth Melinda,Ullmann Mónika,Zimány Linda,Xantus Barbara......csak,hogy a magyar celebeket említsem!Csatlakozz még ma a NUDE CELEBS csoporthoz!