Debreczeni Zita


Debreczeni Zita és Tordai István (Napi Ász)


Debreczeni Zita és Tordai István a SportVerda című műsorban
Debreczeni Zita és Tordai István (Napi Ász)

Debreczeni Zita


csini
Debreczeni Zita

Debreczeni Zita FHM fotózás



Debreczeni Zita FHM fotózás

Debreczeni Zita Lebukott Egy Szexi Fotózáson



vámpirrá vállik.

Debreczeni Zita Szolnok város arca lett


A modellt szülővárosa kérte fel arra, hogy arcával képviselje az "Épül Szolnok" elnevezésű projektet. - A program arcaként az lesz a feladatom, hogy részt vegyek a helyi rendezvényeken, sorsolásokon. Első alkalommal például az épülő új híd alapkőletételénél kellett segédkeznem. Nagyon jól éreztük magunkat, mivel az alapkőletétel egy családi rendezvénnyel volt egybekötve, így – bár sokat járok haza – találkoztam régi haverokkal, egykori iskolatársakkal is – magyarázta Zita. /www.blikk.hu
Debreczeni Zita Szolnok város arca lett

Debreczeni Zita vs.Dammak Jázmin


Nagyon nehéz helyzetbe került a XIV. Magyar Borok Útja Rallye szervezőbizottsága, hiszen napokon belül el kell dönteniük, ki legyen az idei év háziasszonya.Ráadásul az elvárások sora ebben az évben jócskán kibővült, hiszen a gazdasági válság miatt a kedvesség, intelligencia, rátermettség és megjelenés mellett az anyagi szempontok is befolyásolják a döntést.Dammak Jázmin, a Miss Universe Hungary tavalyi királynője és Debreczeni Zita , akinek a neve két évvel ezelőtt is szóba került már a legesélyesebbek. http://www.blikk.hu/sztarblikk/csak-egy-maradhat-157174.htm
Debreczeni Zita vs.Dammak Jázmin

Debreczeni Zita kibékült milliárdos kedvesével!:P


A szakításuk óta eltelt két hónap bebizonyította, hogy Debreczeni Zita és Kedves Ferenc nem tud meglenni egymás nélkül. A csinos modell és az üzletember már nem is titkolják barátaik előtt, hogy ismét összemelegedtek. Debreczeni Zita és Kedves Ferenc példája is mutatja, hogy az igaz szerelem legyőzi az útjába tornyosuló akadályokat. A pár alig két hónapja szakított, és akkor véglegesnek is tűnt a döntés, ám mára kiderült, hogy a külön töltött idő csak megerősítette egymás iránti érzelmeiket. http://www.borsonline.hu/news.php?hid=21197
Debreczeni Zita kibékült milliárdos kedvesével!:P

Debreczeni Zita és a fehéregyensúly



Debreczeni Zita fotóstanonc aki túl sokat nem tud a fotózásról,pedig állítólag fotós iskolába is jár.Hmm, lehet hogy iskolát kerül?

Debreczeni Zita újra Kedvessel randizik


Óriási fordulat Debreczeni Zita és Kedves Ferenc kapcsolatában! Egy szemfüles fotósa megörökítette a párt, amint nagyjából egy hónappal szakításuk után egy közkedvelt elegáns szabadtéri étteremben baráti társaságukban beszélgetnek, majd a modell exével távozik a helyről.Nagyon úgy tűnik, Zita és volt-jelenlegi párja, Ferenc szerint érdemes felmelegíteni a káposztát, még akkor is, ha egy idő után kihűl. De vajon mit hoz a jövő? Vajon egyszeri fellángolásról van szó, vagy többről? Talán Zita és Feri úgy érzik: mégis egymásnak teremtette őket az ég? Nem tudni, egy azonban biztos: Kedves Ferencet Zitával való szakítása után több közismert és csinos hölggyel hírbe hozták, ám egyikük mellett sem horgonyzott le
Debreczeni Zita újra Kedvessel randizik

Debreczeni Zita


Jó étvágyat mindenkinek
Debreczeni Zita

Támadások kereszttüzében Debreczeni Zita


. "Édesanyámnak elmondtam a teljes igazságot" Az elmúlt hetek hírei szerint szakított, luxusautót és lakást kapott, valamint féltékenységi botrányt csinált. A valóságban pedig ott van egy lány, aki csak kapkodja a fejét az őt ért alaptalan vádak miatt! Zita először sírt, aztán zokogott, ám az utóbbi napokban már csak nevetett a róla szóló híreszteléseken. Azt mondja, számára most a nyugalom a legfontosabb: hogy rendezhesse a gondolatait és felkészülhessen egy új életre. A napokban édesanyja is felvonatozott hozzá Szolnokról egy nagy beszélgetésre. "Nem felejtettem el, hogy honnan jöttem" "A lányomnál önállóbb teremtést sosem ismertem - mondja Zita édesanyja, Kati. - Amikor nagykorú lett, válaszút elé állítottuk: vagy tovább tanulás, vagy munka. Nálunk soha senki nem lógatta a lábát! Zita két bátyja a kétkezi munkát választotta, míg a lányom a tanulást. Mellette pedig manökentanfolyamra járt, és már huszonegy éves volt, amikor komolyan elkezdte a szakmát. Azzal indítottuk útnak, hogy soha ne felejtse, honnan jött, és úgy éljen, hogy büszkék lehessünk rá. Mióta dolgozik, sosem kért segítséget otthonról, sőt, ő tett értünk nagyon sokat, mikor a férjemmel betegeskedtünk. Mindig megállt a lábán. Ezért bánt különösen, amikor szörnyű dolgokat beszélnek róla olyan emberek, akik sosem találkoztak vele!" Zita Szolnokon nőtt föl, ahol sokan jól ismerik őt és családját. Amikor az első kínos pletykák megjelentek róla, ő leginkább a szüleit féltette, hogy majd magyarázkodniuk kell miatta. "A szüleim mindig bíztak bennem és tudják az igazságot. Soha semmi olyat nem tettem, ami miatt szégyenkeznünk kellene. Szívesen találgatják sokan, hogy a volt kapcsolatomban kitartott nő voltam-e, ám azt valahogy senki nem írja le, hogy Klíma nagykövet vagyok, a Viasat3 csatorna Pókermilliomos című műsorában is részt veszek, modellként és műsorvezetőként is sokat dolgozom, ráadásul a fotózás is a szenvedélyemmé vált és kelendők a képeim. Azt gondolom, ezek ismeretében már nem kell találgatni, miből élek."
Támadások kereszttüzében Debreczeni Zita

Debreczeni Zita sírva kirohant a stúdióból!


Nemrég egy hazai magazin bemutatta Debreczeni Zita sajtófotónak szánt alkotásait, amelyek – egy, a lapban nyilatkozó elismert fotós szerint - nem közelítették meg azt a minőséget, amelyeket a sajtófotóktól elvárhatunk. Mivel az egykori valóságshow-szereplő egy ideje fotósként emlegeti magát, és számos fórumon beszámolt már szakmai fejlődőséről és fotós sikereiről, a Cool Live műsora megadta számára a lehetőséget, hogy tisztázhassa magát e kérdésben. A Cool műsorvezetője, Müller Attila néhány egyszerű szakmai kérdést próbált feltenni Zitának a fotózásról, amelyek olyan témaköröket érintettek, amelyek minden kezdő fotós számára a nélkülözhetetlen ismeretanyagokat képezik le. Debreczeni Zita azonban a kérdések hallatán megdöbbent, majd hárított. Értékelhető választ végül egyetlen kérdésre sem adott, ami azért is különös, hiszen a Bajkeverők egykori sztárja – ahogy ő mondta: "egy fotós-talpalót" is elvégzett a cél érdekében.Müller Attila szívesen meghallgatta volna Zitát arról is, hogy mi az, amit viszont sikerült elsajátítania a fényképész-tanulmányai során, de ő inkább a távozást választotta: Debreczeni Zita az adásidő vége előtt sírva hagyta el a Cool stúdióját.
Debreczeni Zita sírva kirohant a stúdióból!

Debreczeni Zita extra masszázst kapott - meg is lett a hatása


Debreczeni Zita nem egy oldalát ismerhettük már meg. A csinos modell egy ideje a kamera másik végén is bizonyít - mióta fotósként dolgozik -, azonban a pókerasztalnál is megállja a helyét. Debreczeni Zita győzelmével zárult szombaton a Viasat3-on futó Unibet Pókermilliomos című műsor elődöntője. Zita így már biztosan ott lesz Rudolf Péter ellenfelei között. De vajon hogyan nyerhetett a csinos modell az élsportoló Kovács "Kokó" István, a rapper Ganxsta Zolee, a rutinos Herendi Zoltán, a "gondolatolvasó" Danny Blue és a profi játékos Tóth Richárd ellen? Mint kiderült: Zita nem először ült kártyaasztalnál, még gyerekkorában édesapjától tanulta meg a póker csínját-bínját, amit ezúttal remekül kamatoztatott. "Fiúk között nőttem fel, így számomra teljesen természetes, hogy egy olyan férfias szórakozást is megkedveltem, mint a póker. Édesapámtól tanultam meg bánni a kártyalapokkal, s úgy tűnik, ezt a tudást kamatoztatni is tudtam. Boldog vagyok, hogy megnyertem ezt a kört, s remélem a szerencse a továbbiakban is elkísér" - mesélte Debreczeni Zita, akinek a tudáson és a szerencsén kívül úgy tűnik, hogy a műsor masszőre is segített, hiszen annyira ellazította a modell izmait, hogy minden porcikájával a játékra tudott koncentrálni. Szombaton már a harmadik elődöntő kezdődik, Kwaysser Valdemár Ákos, Marjai Judit, Nánási Pál, Papp Szabolcs, valamint két internetes játékos, Nemes András és Szabó Gergő részvételével, akiknek talán a győzelem érdekében szintén érdemes benevezni egy kis masszázsra...
Debreczeni Zita extra masszázst kapott - meg is lett a hatása

Debreczeni Zita lakást és sportkocsit kapott Kedves-étől!:P


Nem távozott üres kézzel másfél éves kapcsolatából Debreczeni Zita (28) – bár két kezében nehezen tudta volna elvinni a búcsúajándékokat! Értesüléseink szerint volt párja, Kedves Ferenc (39) egy 30 millió forint értékű lakást és egy 15 milliós sportautót vásárolt neki. A modell már be is költözött új otthonába, a III. kerület egyik legjobb részére, a Duna mellé. Debreczeni Zita az elmúlt másfél év alatt hozzászokott a luxushoz, ami érthető is, hiszen Kedves Ferenc az ország 27. leggazdagabb embere 13 milliárd forintos vagyonával. A modell csakis a legmárkásabb ruhákban mutatkozott, Milánóból és Londonból a legszebb, legdrágább holmik sorát kapta hétről hétre. Információink szerint Kedves Ferenc nem hagyta, hogy szakításuk után nélkülöznie kelljen egykori imádottjának, s azt sem engedte, hogy visszatérjen albérletébe, ahonnan másfél éve hozzáköltözött. Budapest egyik frekventált helyén, a Dunára néző, új építésű lakóparkban vásárolt új otthont a modellnek. Az 50 négyzetméteres lakás hozzávetőlegesen 30 millió forintba került, ráadásul meg kellett hozzá vásárolni egy parkolóhelyet is, amelynek plusz 3 millió az ára. Hogy ne keljen kihasználatlanul árválkodnia a garázsnak, Zita kapott egy Audi TT Coupét is, amelyből a leggyengébb gyártmány is 15 millióba kerül.Jóllehet a szíve összetört, de a gáláns ajándékok láttán egy szava sem lehet, saját erőből aligha tudott volna belátható időn belül lakást vásárolni. Egyébként egy ilyen luxuslakást nemcsak megvenni, fenntartani sem egyszerű, bőven lesz mire költenie Zitának. – A lakáshoz 24 órás portaszolgálat és őrzés tartozik. A lakóparkban található egy wellnessrészleg, ami a feszített víztükrű medencét, a finn szaunát és a több száz négyzetméteren kialakított fitnesztermet foglalja magában. Ennek éves használati díja 150 ezer forint. Az épület alagsorában és földszinti részén teremgarázs helyezkedik el, amelynek egész területén elhelyezett kamerák, a bejáratnál működő sorompó és automata kártyás beléptetőrendszer teljes biztonságot jelent – nyilatkozta a lakópark ingatlanértékesítője.
Debreczeni Zita lakást és sportkocsit kapott Kedves-étől!:P

Debreczeni Zita: Hagyjanak békén egy kicsit!


. A modell egészen elképesztő dolgokat hallott magáról az utóbbi napokban. Például azt, hogy még alig lett nyilvános Kedves Ferenccel való szakítása, de máris új szerelme van. Hogy még szövevényesebb legyen ez a vonal, olyan is akadt, aki egyből Kucsera Gáborral hozta össze. Zita erre már nem tudott sokat mondani. „Ennyi erővel Benkő Dániel is lehetne!" – mondta fanyar mosollyal. Néha tényleg féltékeny volt Időnként lehetett arról hallani pletykákat, hogy Zita néha kicsit féltékenykedett, de amiről most mesélt, sokaknál igazolja a dolgot! „Igen, néha féltékeny voltam, de ez nem csoda. Volt, hogy együtt voltunk valahol, ott álltam Feri mellett és mégis odajöttek hozzá idegen lányok, akik – mintha ott se lettem volna – beszélgetni kezdtek vele, meghívatták magukat egy-két italra!” – mesélte a modell. A kocsi és a lakás NEM ajándék! Ziti azt is elmondta, hogy nagyon bántják azok a híresztelések, amik arról szólnak, hogy kocsit és lakást kapott búcsúajándékként, „végkielégítésként” volt párjától. „Igen, van autóm, bár már elég régóta a tulajdonom. A lakás, amibe hamarosan átköltözök, szintén az enyém, nem ajándékba kaptam! Jókora hitelt vettem fel azért, hogy megvehessem! Még be kell bútoroznom.” – árulta el a modell az igazságot. Egy dolgot szeretne: nyugit A modell már csak egyetlen dologról ábrándozik, mégpedig arról, hogy egy kicsit mindenki békén hagyja őt és családját. „Szeretnék úgy ébredni, hogy ha bekapcsolom a telefonomat, nem vár nyolc sms, és nem azzal hív fel az anyukám, hogy a piacra menet mivel állították meg és mit mesélnek neki rólam!” – mondta Zita, és a magánéletéről is ejtett néhány szót. „Nincs férfi az életemben, és azt hiszem, egy ideig nem is szeretnék magam körül tudni senkit sem. Ferinek sincs senkije. Az egymás iránt érzett szeretetünk nem múlt el. Nagyon szeretjük egymást, de egyelőre úgy érezzük, hogy jobb lesz, ha egy kicsit külön vagyunk.” – árulta el a modell a Fókusznak.
Debreczeni Zita: Hagyjanak békén egy kicsit!

Debreczeni Zita gyereket akar!


Debreczeni Zita őszintén mesél véget ért párkapcsolatáról. A modell elárulta: családra, és gyermekre vágyott, ami kedvesének, Ferencnek már megadatott. Gyermekre vágyott Debreczeni Zita. A szépség két évig hitte, hogy Kedves Ferenc lesz gyermeke édesapja, ám az álom a közelmúltban szertefoszlott. Kapcsolatukat a felröppenő pletykák mellette egy "jóakaró" is megmérgezte, aki névtelen leveleken keresztül üzent Zitának. Ferencnek ráadásul már megadatott a család, és a vállalkozó gyermekei a rajongásig szeretik a modellt, ő egy saját babára is vágyik.
Debreczeni Zita gyereket akar!

Sári Évi nem hajt Debreczeni Zita exére


Nemrégiben felröppent a hír, hogy másfél év után szakított Debreczeni Zita és párja, Kedves Ferenc. Bódi Sylvi exét azóta már összeboronálták Sári Évivel is, aki azonban tagadja, hogy bármi is lenne köztük. A pletyka alapja az volt, hogy Évi és Ferenc együtt mentek el a hétvégi Pink-koncertre. Sári Évi dühítőnek tartja a felröppent híreket, miszerint Kedves Ferenccel több volna köztük szimpla barátságnál. Évinek inkább a magas, szép arcú fiúk szoktak tetszeni. Kedves Ferencet többen is megirigyelhetik, hiszen csak úgy falja a szép nőket: Debreczeni Zita előtt Bódy Silvy kedvese volt a milliárdos férfi.Azonban Sári Évivel csupán csak barátságban vannak, és semmilyen más kapcsolat nincs köztük, állítják az érintettek!
Sári Évi nem hajt Debreczeni Zita exére

Szakított Debreczeni Zitával a milliárdos


Kedves Fernec szakított Debreczeni Zitával. A milliárdos üzletember nagyvonalú búcsúajándékkal lepte meg Zitát: egy sötétszürke Audi TT-t, valamint egy nagyobb összeget kapott, amelyből lakást vehet magának az egykori Bajkeverő. Vége a másfél éve tartó szerelmi háromszögnek. Miután szakítással végződött Bódi Sylvi és Kedves Ferenc kapcsolata, a milliárdos üzletember Debreczeni Zita mellett vigasztalódott. S bár a környezetükben szinte m i n d e n k i tudni vélte, hogy ez a viszony nem lesz hosszú életű, Zita mindent megtett, hogy maga mellett tartsa Ferencet. Az egyetlen, amivel nem tudott megbirkózni, az el nem múló szerelem, amit az üzletember talán a mai napig is érez Sylvi iránt.
Szakított Debreczeni Zitával a milliárdos

Debreczeni Zita mellkidobása


Fergetegesre sikerült a Women of the Year díjátadó parti, ahol öt kategóriában díjazták az év hölgyeit.A hajnalig tartó buli valóban nem mindennapi módon alakult – hétköznap ide vagy oda –, rendesen elengedték magukat az est főszereplői – akik attól függetlenül jól szórakoztak, hogy nyertek-e díjat vagy sem. Volt, aki villantott – Debreczeni Zita –, és akadt olyan is, aki a táncparkett ördöge címet is megpályázhatná, hiszen hajnalig ropta.
Debreczeni Zita mellkidobása

Debreczeni Zita



lebukott egy fotózáson nagyon kellemetlen helyzetbe hozva ezzel a fotósát akit mellesleg még kritizál is ,pedig a fotós igazán nem tehet semmiről .de lehet ,hogy már nem is fog tenni semmit .

Bódi Sylvi Thaiföldön randizgat Debreczeni Zita pasijával


Kedves Ferenc, Debreczeni Zita párja, Bódi Sylvi egykori kedvese is egyben. A milliárdos üzletember állítólag nem titkolja, odavan korábbi szerelméért, és a jelek szerint még Thaiföldre is utána repült.Bár Zita tudta, hol tölti idejét barátja, arról nem volt tudomása, mivel múlatja az időt a paradicsomi környezetben. Kedves Ferenc pechjére épp egy magyarok által is szívesen látogatott helyen flörtölt. Zita, akinek zűrös kapcsolatai is voltak már, állítja, nem foglalkozik a hírrel.
Bódi Sylvi Thaiföldön randizgat Debreczeni Zita pasijával

Debreczeni Zita lebukott



Bammeg ez vámpír! :-D

Mi az igazság Kedves Feri, Debreczeni Zita és Bódi Sylvi háromszögével kapcsolatban?


Több, mint egy éve él boldog szerelemben a modell és üzletember kedvese. Idilli kapcsolatukat azonban beárnyékolja a férfi állítólagos félrekacsingatása. Kedves Feri először Metzger Viki playmate-el szeretett volna közelebbről megismerkedni, ám a dj-ként dolgozó lány elutasította a férfi közeledését, mondván barátja van. Ez után Feri kivetette hálóját ex-kedvesére, Bódi Sylvire, akinek állítólag hatalmas elégtétel volt Zitával szemben, hogy ismét felhívta magára Kedves figyelmét.
Mi az igazság Kedves Feri, Debreczeni Zita és Bódi Sylvi háromszögével kapcsolatban?

Bódi Sylvi vs Debreczeni Zita


Az újságok arról is cikkeznek, hogy Zita, miután észrevette szerelme flörtölését - mit sem törődve a körülöttük szórakozó emberekkel – torka szakadtából kiabálni kezdett Ferenccel. Kérdőre vonta viselkedése miatt, és mivel nem kapott megnyugtató választ a férfitól, szemtanúk szerint kirohant az épületből. A milliárdos üzletember pedig nem ment a barátnője után, hanem inkább tovább szórakozott Bódi Sylvi oldalán.
Bódi Sylvi vs Debreczeni Zita

Banhidi Vivien es Debreczeni Zita



Szep lanyok

Milliárdosért csatázik Bódy Sylvi és Debreczeni Zita?


Szerelmi civakodás tanúi voltak egy felkapott budapesti szórakozóhely vendégei. A perpatvar két főszereplője Kedves Ferenc és Debreczeni Zita volt, a kirobbanásának oka pedig állítólag a dögös Bódi Sylvi jelenléte volt. A szemtanúk joggal gondolták, hogy végetért a milliárdos és a szexi modell egy éve tartó románca, az üzletember azonban ezt cáfolta.Menthetetlenül megromlott Kedves Ferenc és Debreczeni Zita kapcsolata – állítja több szemtanú, aki együtt várta az újévet az ismert szerelmespárral.A barna modell ugyanis kiborult azon, hogy a fővárosi szórakozóhelyen ott volt milliárdos párjának egykori nagy szerelme, Bódi Sylvi is, akivel három évig járt együtt.
Milliárdosért csatázik Bódy Sylvi és Debreczeni Zita?

Debreczeni Zita


Csini.
Debreczeni Zita

Debreczeni Zita


Jó kép.
Debreczeni Zita

Celebfenekek keresik gazdájukat


A minden celebesemények résztvevője ugyanannak a márkának tervez, mint az előző tompor tulajdonosa. A magát karrieristának valló modell nemrég összeköltözött pasijával, és azt is közölte, nem azért takarít helyette szakember, mert leesik az ujjáról a karikagyűrű, hanem mert nincs rá ideje. A modell egyébként minden jelentős és kevésbé fontos eseményről beszámol Twitter-oldalán, melynek központi témája a "shopizás". zimany playboy1 Ki szerepel a képen? * Dukai Regina * Zimány Linda * Debreczeni Zita * Keleti Györgyi
Celebfenekek keresik gazdájukat

Celebfenekek keresik gazdájukat


A negyedik fenék tulajdonosa nemcsak naptárakban szerepelt, de egy bűnügyben is áttételesen érintett volt. A glammodell nem igazán kívánta kommentálni a történteket, 2010-es naptárjáról viszont annál szívesebben beszélt: elmondta, a fekete-fehér képektől reméli a szerelmet, és úgy tűnik, vágya be is teljesült, mert néhány hónappal ezelőtt már új pasijával haknizott a médiában. Ki szerepel a képen? * Keleti Györgyi * Kustánczi Lia * Bódi Sylvi * Debreczeni Zita
Celebfenekek keresik gazdájukat
Minden jog fenntartva. 2012 Blogter.com kft.
Címlap | Felhasználási feltételek | Mommo Etikai Kódex | Kapcsolat és impresszum | Médiaajánlat