Bujtor István


A film nélkülük pereg tovább-Bujtor István


A közgazdász végzettségű Bujtor első filmszerepét az 1964-es A kőszívű ember fiai-ban játszotta, első főszerepét pedig az ugyanebben az évben bemutatott Máriássy Félix rendezte Karambol-ban alakította, ahol féltestvérével, Latinovits Zoltánnal játszott együtt.Jelentősebb filmes, illetve tévészerepei közé tartozott a Bors (1968) című tévésorozat, Simó Sándor Szemüvegesek (1969) című filmje, Szomjas György Talpuk alatt fütyül a szel-e (1976) és az 1979-es Sándor Mátyás című Jules Verne-adaptáció.
A film nélkülük pereg tovább-Bujtor István

Bujtor István elhunyt




(Budapest, 1942. május 5. – 2009. szeptember 25.) magyar színművész, filmrendező és forgatókönyvíró. Eredeti nevén Frenreisz István, amit színészpályája elején változtatott meg, mert saját állítása szerint nem érvényesülhetett volna egy ilyen nehezen ejthető névvel. Testvére Frenreisz Károly zenész, féltestvére Latinovits Zoltán színész. Gundel Károly unokája. Édesanyja, Gundel Katinka 2009-ben ünnepelte 100. születésnapját.[1] Első felesége, Perényi Eszter és fia, Bujtor Balázs hegedűművészek. A Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte diplomáját 1965-ben, ahol többek között Medgyessy Péter későbbi miniszterelnök is évfolyamtársa volt. Diplomaszerzése után egy évvel a győri Kisfaludy Színházhoz került, majd 1968-ban a fővárosi József Attila Színház kötött vele szerződést. 1971-től a Pécsi Nemzeti Színház, majd 1976-tól a budapesti Vígszínház tagja lett. 1978-ban került a Mafilmhez. 1989-től kilenc éven át a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt, majd 1993-tól a Mahir Film Kft. vezetője. Filmszerepein kívül Bud Spencer magyar hangjaként is ismert. 2008. január 1-jétől a veszprémi Petőfi Színház igazgatója. Hobbija a vitorlázás, hatszoros magyar bajnok. Hajója az 1936-ban épített Rabonbán. 2009. július 31-én a Veszprém Megyei Kórházba kellett szállítani, a család által kiadott közlemények szerint a színészdirektort hosszú ideig mesterségesen tartották kómában. 2009. szeptember 24-én elhagyhatta a veszprémi kórházat, hogy rehabilitációját Budapesten folytathassák, egy nappal később azonban elhunyt.

Elhunyt Bujtor István




Emlékére

Bujtor István


A veszprémi színház saját halottjának tekinti Bujtor Istvánt. Az intézmény sajtóreferense, Varga Róbert elmondta: a hír mélyen megrázta a társulatot, a péntek esti előadás, a Régimódi történet azonban mégsem marad el, hiszen - ahogy fogalmazott - Bujtor István is biztosan így akarta volna. Az elhunyt igazgató temetéséről később intézkednek.
Bujtor István

bujtor istván emlékére


1942 május 5-2009 szeptember 25
bujtor istván emlékére

Bujtor István emlékére



Bujtor István (Budapest, 1942. május 5. – 2009. szeptember 25.) magyar színművész, filmrendező és forgatókönyvíró. Eredeti nevén Frenreisz István, amit színész pályája elején változtatott meg, mert saját állítása szerint nem érvényesülhetett volna egy ilyen nehezen ejthető névvel. Testvére Frenreisz Károly zenész, féltestvére Latinovits Zoltán színész. Gundel Károly unokája. Édesanyja, Gundel Katinka 2009-ben ünnepelte 100. születésnapját. Első felesége Perényi Eszter és fia Bujtor Balázs hegedűművészek. A Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte diplomáját 1965-ben. Diplomaszerzése után egy évvel a győri Kisfaludy Színházhoz került, majd 1968-ban a fővárosi József Attila Színház kötött vele szerződést. 1971-től a Pécsi Nemzeti Színház, majd 1976-tól a budapesti Vígszínház tagja lett. 1978-ban került a Mafilmhez. 1989-től kilenc éven át a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt, majd 1993-tól a Mahir Film Kft. vezetője. Filmszerepein kívül Bud Spencer magyar hangjaként is ismert. 2008. január 1-jétől a veszprémi Petőfi Színház igazgatója. Hobbija a vitorlázás, hatszoros magyar bajnok. Hajója az 1936-ban épített Rabonbán. 2009. július 31-én a Veszprém Megyei Kórházba kellett szállítani, a család által kiadott közlemények szerint a színészdirektort hosszú ideig mesterségesen tartották kómában. 2009. szeptember 24-én elhagyhatta a veszprémi kórházat, hogy rehabilitációját Budapesten folytathassák, egy nappal később azonban tragikus hirtelenséggel elhunyt! Nyugodjék békében!

IM MEMORIAM BUJTOR ISTVÁN



nyugodj békében

Meghalt Bujtor István


Hatvanhét éves korában elhunyt Bujtor István színész - közölte az [origo]-val Talabér Márta, a Veszprém Megyei Önkormányzat közgyűlésének alelnöke. A város színházát igazgató művész júliusban került kórházba életveszélyes állapotban.
Meghalt Bujtor István

A léböjtkúrát teszik felelőssé Bujtor István válságos állapotáért!


Nagyon úgy tűnik, hogy egy ellenőrizetlen, túlzásba vitt méregtelenítőkúra okozta Bujtor István súlyos betegségét! Mint arról szerdai számunkban beszámoltunk, a veszprémi Petőfi Színház igazgatóját a hét végén szállították be a városi kórházba, miután összeomlott a keringése. A hírek szerint újra is kellett éleszteni a népszerű színészt, akit azóta mesterséges kómában tartanak a központi intenzív osztályon.Eddig csak találgatni lehetett, hogy mi okozta a tragédiát a mindig életerős férfinál; szó volt arról, hogy korábbi bőrgyógyászati panaszai újultak ki, ám egy tegnapi információ szerint egy túl hosszú léböjtkúra állhat a háttérben, amelynek következtében belének egy része elhalt, ezáltal került be súlyos fertőzés a vérkeringésébe.A Petőfi Színház a család felhatalmazására tegnap közleményt adott ki, amelyben a színház szóvivője elmondta: a színigazgató még nincs túl az életveszélyen, noha állapotát stabilizálták. Hozzátette, hogy Bujtor István szervezetében súlyos fertőzés miatt légzési elégtelenség lépett fel, és a vérkeringése összeomlott. http://www.blikk.hu/sztarblikk/bujtort-kikeszitette-a-lebojtkura-158250.html
A léböjtkúrát teszik felelőssé Bujtor István válságos állapotáért!

Bujtor István haldoklik


Bujtor István színész, rendező és színházigazgató, Ötvös Csöpi egykor megformálójának állapota válságosra fordult a kórházban, élet és halál között lebeg.
Bujtor István haldoklik

bujtor istván


bujtor istván
bujtor istván

Bujtor István


(Bp., 1942: máj. 5.– ): színész, rendező, filmrendező- és producer, forgatókönyv író. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett 1965-ben. Színi pályája 1966-ban a győri Kisfaludy Színháznál kezdődött. 1968-ban a József Attila Színházban játszott, 1971-ben a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződtették, 1976-ban a Vígszínház tagja lett. 1978-tól a Magyar Filmgyártó Vállalat társ.-ának tagja. 1989-től a székesfehérvári Vörösmarty Színházban játszik és rendez. Színpadi alakításai mellett jelentős filmszerepeiből ismeri a nagyközönség. Balázs Béla-díjas (1979). F.Sz. Petruchio (Sh.: A makrancos hölgy); Stanley Kowalski (Williams: A vágy villamosa); Bromden, az indián (Kesey: Kakukkfészek); Lennie (Steinbeck: Egerek és emberek); Mike (Knott: Várj, míg sötét lesz!); Winston (Kerr: Mary-Mary). F.R. Kesey: Kakukkfészek; Williams: A vágy villamosa; Miller: Pillantás a hídról; Kerr: Mary-Mary, Úriember jó kriptából. BUJTOR ISTVÁN –
Bujtor István

Kisérjük csendbe az utolsó


útján, Bujtor Istvánt !!!!
Kisérjük csendbe az utolsó

Elhunyt az ország Csöpi bácsija


Hatvanhét éves korában elhunyt Bujtor István színész. A hírt az Origo közölte a Veszprém Megyei Önkormányzat közgyűlési alelnökére hivatkozva. Bujtor István utolsó munkahelye a város színháza volt. Bujtor István júliusban került a veszprémi kórházba, válságos állapotban. A színművész állapota később javult, a legutolsó hírek szerint gyógykezelését Budapesten folytatták. Halála pontos körülményeit egyelőre nem tudni. Bujtor István, a népszerű színész, producer, Balázs Béla-díjas rendező, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója pénteken elhunyt. Bujtor István 1942. május 5-én született Budapesten. Édesanyja Gundel Károly, a neves budapesti vendéglős egyik lánya volt, akinek első házasságából született féltestvére, a tragikus sorsú zseniális színész, Latinovits Zoltán. Édesapja Frenreisz István orvos volt, testvére Frenreisz Károly, az ismert rockzenész. Bujtor nevét Keleti Márton rendező tanácsára anyai nagyanyja után "magyarosította", amikor első filmszerepét kapta. Három évig a budapesti Piarista Gimnáziumba járt, majd a József Attila Gimnáziumban érettségizett kitűnő eredménnyel, mégsem vették fel az orvosi egyetemre. Egy évig segédmunkás, pincér volt, és közben rájött, hogy tulajdonképpen közgazdász akar lenni. A budapesti közgazdasági egyetem külkereskedelmi szakán 1966-ban szerzett diplomát, de egyetlen napig sem volt külkereskedő. Már másodéves egyetemistaként részt vett egy próbafelvételen, és megkapta a szívtipró sofőr szerepét Máriássy Félix Karambol című filmjében. Debütálása szakmai és közönségsikert eredményezett, így indult színészi karrierje. 1966-ban lett a győri Kisfaludy Színház tagja, két év múlva a budapesti József Attila Színházhoz szerződött. 1971-től a pécsi színház társulatához tartozott, 1976-tól 1978-ig a Vígszínházban játszott, majd a Mafilmhez szerződött. 1989-ben a székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz kötötte a szerződése, 1993-ban a Mahir Film Kft. vezetője lett. 2007 végén öt évre megválasztották a veszprémi Petőfi Színház igazgatójának, mellette Eperjes Károly lett a művészeti vezető. Négy évtizedes pályafutása alatt volt Petrucchio (Shakespeare: A makrancos hölgy), Stanley Kowalski (T. Williams: A vágy villamosa), Bromden, az indián (Kesey: Száll a kakukk fészkére), Lennie (Steinbeck: Egerek és emberek), e darabok egy részét később meg is rendezte. A filmrendezők is gyakran foglalkoztatták: A kőszívű ember fiai (1965), Fiúk a térről (1967), Egri csillagok (1968), Az oroszlán ugrani készül (1969), Fekete gyémántok (1976). Ő volt Sándor Mátyás a Verne-regényből készült tévésorozatban és a másik Verne figura, Striga, a rablóvezér A dunai hajósban. 1996-ban ő rendezte Rejtő Jenő művei alapján A három testőr Afrikában című vígjátékot. 1979-ben Balázs Béla-díjat kapott és ugyanabban az évben megkapta a filmkritikusok díját is. 1980-ban ő találta ki és játszotta el a rendőrnyomozó Ötvös Csöpi alakját A pogány Madonna című filmben. A krimisorozat második filmje a Csak semmi pánik volt, 1985-ben Az elvarázsolt dollár forgatására (a filmet rendezte is), már céget alapított, és "összekalapozta" a szükséges pénzt. Ma ezt úgy mondjuk, hogy szponzorokat keresett, akiket aztán cserébe a filmben reklámozott, vagy a főcímlistán tüntette fel a nevüket. (A módszer Magyarországon csak évekkel később kezdett elterjedni.) A sorozat negyedik darabja, a Hamis a baba, majd a 2000-es évek elején készült Zsaruvér, csigavér című újabb "bunyós" filmsorozat tagadhatatlan magyar specialitással rendelkezett: a háttérbe tolt, ám szakmailag nélkülözhetetlen Ötvös Csöpi küzd meg bennük a mindenre alkalmatlan, de folyton kitüntetett főnökével, Kardos doktorral (Kern András). Igazi közönségfilmek ezek: itthon több mint egymillió nézőjük volt, és bemutatták őket Nyugat-Európa csaknem valamennyi televíziójában is. Bud Spencert, az olasz Piedonét korábban is Bujtor szinkronizálta, és az alkati hasonlóság adta e filmekhez az ötletet. Rómában, a Sándor Mátyás felvételei alkalmával személyesen is találkozott a "két Piedone". Nem véletlen, hogy e filmek helyszíne a Balaton és környéke, Bujtor "becsempészte" alkotásaiba kedvenc hobbiját, a vitorlázást, amit ő a magyar tengeren űzött. Nem is akárhogyan: többszörös magyar bajnok. Nem mindig a vitorlázás jelentette számára a sportot: fiatal korában kosarazott, és az ifiválogatottal országos bajnokságot is nyert, emellett teniszezett is. Az 1990-es évektől jobbára a stúdióvezetéssel foglalkozott, mert - mint mondta - jobban tetszik neki a csapatszervezés és a kormányosság - nem csak a vitorláson. 2009 augusztus elején súlyos állapotban a veszprémi kórházba került, ahol az intenzív osztályon mesterséges kómában tartották. Tegnap még a család arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a színész jobban van és Budapestre hozták kezelésre. 2009.09.25. Forrás: www.delmagyar.hu
Elhunyt az ország Csöpi bácsija

egyszer meg kell nézni magyar filmek 2.rész




hamis a baba magyar filmvígjáték irta és rendezte: bujtor istván

georgia lempin


bögyös maca bal oldalt bujtor istván.fotó a hamis a baba cimű magyar filmből
georgia lempin

Latinovits Zoltán


Latinovits Zoltán Latinovits Zoltán (Budapest, 1931. szeptember 9. – Balatonszemes, 1976. június 4.): magyar színész. Életrajz Édesapja Latinovits Oszkár gazdálkodó, édesanyja Gundel Katalin. Az édesapa gyermeke születése után elhagyta családját. Édesanyja 1941-ben férjhez ment Frenreisz István orvoshoz, akitől még két gyermeke született: István (1942), aki Bujtor István néven színész, és Károly (1946), aki Frenreisz Károly néven zenész lett. 1937-től Latinovits Zoltán a Damjanich utcai elemibe járt. 1949-ben érettségizett – kitűnően – a budapesti Szent Imre Gimnáziumban, ezután asztalostanonc lett, majd hídépítő munkás. 1951-től már NBI-es (tartalék) játékos a Haladás SE kosárlabdacsapatában, ezenkívül nagyon jó vitorlásversenyző. 1952-től a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult, eközben öntevékeny színjátszókörben játszott. 1956-ban szerzett építészmérnöki diplomát.
Latinovits Zoltán

Talpuk alatt fütyül a szél



Talpuk alatt fütyül a szél 1976, színes, 95 perc, Szomjas György Farkas Csapó Gyurka, a betyár megszökik a tömlöcből, és visszatér a karcagi pusztákra, hogy bosszút álljon feladóin. A pusztai emberek örülnek neki, mert a gazdag, kapitalizálódó vármegye a pásztorok kontójára növeli a hatalmát és területeit. Ezért a csendbiztos Mérges Balázs, aki elszegényedett dzsentricsaládból származik, nem túl lelkesen veszi üldözőbe a betyárt. Egészen addig, míg Jeles Matyi intrikáival Gyurka babérjaira nem tör, és a betyárvezér pásztort öl. Vérdíjat tűznek ki a fejére, s miután leszámolt ellenfelével, a pásztorok juttatják Gyurkát csendőrkézre és bitófára. STÁBLISTA Rendező: Szomjas György Forgatókönyv: Zimre Péter, Szomjas György Operatőr: Ragályi Elemér Vágó: Kármentő Éva Zene: Sebő Ferenc Gyártó: Hunnia Stúdió Szereplők: Djoko Rosić, Bessenyei Ferenc, Bujtor István, Bordán Irén, Vladam Holeć, Cserhalmi György, Szilágyi István, Kristóf Tibor, Iványi József, Reviczky Gábor, Solti Bertalan, Mucsi Sándor, Beregszászi Olga, Téry Sándor, Deák Sándor, Sarlai Imre, Szerencsi Hugó, Polgár Géza, Bikácsy Gergely, Kóti Árpád, Törő Gábor, Bácskai János, Szabó László, Sipos Jenő, Piróth Gyula, Csapó János, Bregyán Péter, Nagyidai István, Kis Jenő, Pintér Tamás, Szigeti Csaba, Mészáros András, Szabó Ervin, Juhász Zoltán, Erdőcs István, Dákay Péter, Muszi Ferenc, Pausch György, Szotyori Nagy Tamás, Garai János, Simon Antal, Molnár István, Szántai János, Bács Béla, Kordács János, Haburcsák Mihály, Csizmadia István, Gyüge Tibor, Husi András, Fige István

Ripacsok



Ripacsok 1981, színes, 94 perc, Sándor Pál Salamon és Stock a, a két kabarészínész az évek során szinte összenőtt. Szerepükben feltétlenül, egy háromlábú nadrágban énekelik: „egyedül nem megy". Salamon váratlanul kiadja Stock útját egy fiatal táncoslány miatt. A csalódott Stock, mikor felocsúdik a sokkból, üldözni kezdi Salamont, aki gyáván menekül. Nem sikerült megölni őt, így Salamon elébe megy a sorsának. Végül kifulladnak az indulatok, újra felveszik a háromlábú nadrágot, és együtt éneklik, hogy „egyedül nem megy". STÁBLISTA Rendező: Sándor Pál Forgatókönyv: Tóth Zsuzsa Operatőr: Ragályi Elemér Vágó: Kármentő Éva Zene: Presser Gábor Gyártó: Hunnia Stúdió Szereplők: Kern András, Garas Dezső, Udvaros Dorottya, Bárdy György, Major Tamás, Temessy Hédi, Gőz László, Patkós Irma, Bujtor István, Máté Gábor, Máriáss József, Újvári Netta, Pécsi Ildikó, Vajda László, Máriáss Melinda

Események, évfordulók 05. 07.


Az esztendő 126. napja, az év végéig hátralévő napok száma 240. A népi megfigyelés szerint ilyenkor érdemes uborkát vetni. Érdekesebb évfordulók május 5-én: ÜNNEPEK: A MOZGÁSSÉRÜLTEK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉRT - A Független Életért elnevezésű nemzetközi szervezet felhívása nyomán 1992-ben rendezték meg először Magyarországon május 5-én a mozgássérült emberek figyelemfelhívó napját az esélyegyenlőségért. EURÓPA NAPJA - Az 1949. május 5-én Londonban megalakult Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 1964-ben elhatározta, hogy május 5-ét minden évben Európa Napjaként ünnepelik. SZENT GOTTHÁRD ÜNNEPE - Hildesheim püspökeként a papi nevelésben és fegyelmezésben jeleskedett, az átkelőhelyek, hágók, határvidéki kijáratok védőszentje. ANYA NÉLKÜL NEVELKEDŐ GYERMEKEK NAPJA - A nevelői Közösségek Nemzetközi Szövetségének hazai tagszervezete, a Nevelőotthonok Magyarországi Egyesülete kezdeményezésére először 1990-ben tartották, az anyák napja utáni hétfőn rendezik. A MAGYAR MŰSZAKI ÉRTELMISÉG NAPJA - 2007 óta tartják Benkó Sándor mérnök, a Benkó Dixieland Band vezetője kezdeményezésére. MÁJUS 5-ÉN TÖRTÉNT: 1338. Svájcban, a tössi zárdában meghalt Erzsébet, III. András és Fenenna királyné lánya, s vele nőágon is kihalt az Árpád-ház. (670 éve) 1848. Pesten a belügyminisztérium szakosztályaként megalakult a Statisztikai Hivatal elődje Fényes Elek igazgatása alatt. (160 éve) 1939. Életbe lépett Magyarországon az ún. második zsidótörvény. 1949. 10 európai ország (Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Norvégia, Olaszország és Svédország) részvételével megalakult Londonban az Európa Tanács. 2003. Az Országgyűlés hozzájárult ahhoz, hogy az Irak újjáépítéséhez szükséges békefenntartói és humanitárius feladatokban részt vevő nemzetközi erők 2004 végéig használhassák a magyar légteret, közutakat, illetve vasútvonalakat. (5 éve) 2007. Márciusi Charta néven új civil értelmiségi mozgalmat alapított Budapesten több mint száz ismert közéleti személyiség. MÁJUS 5-ÉN SZÜLETETT: 1808. TASNER ANTAL ügyvéd, publicista (200 éve) 1813. KIERKEGAARD, Sören Aabye dán idealista filozófus, teológus (195 éve) 1818. MARX, Karl Heinrich német közgazdász, filozófus (190 éve) 1833. RICHTHOFEN, Ferdinand von német geológus, térképész, egyetemi tanár (158 éve) 1846. SIENKIEWICZ, Henryk Nobel-díjas lengyel író, elbeszélő 1903. KELLÉR ANDOR író, újságíró (105 éve) 1921. SCHAWLOW, Arthur Leonard Nobel-díjas amerikai fizikus 1935. FÜLÖP ZSIGMOND Jászai-díjas színész, érdemes művész 1936. LÁZÁR ERVIN Kossuth- és József Attila-díjas író 1942. BUJTOR ISTVÁN Balázs Béla-díjas színész, rendező, filmrendező- és producer MÁJUS 5-ÉN HALT MEG: 1821. NAPÓLEON, Bonaparte francia hadvezér és államférfi 1904. JÓKAI MÓR író 1908. DUKA TIVADAR orvos, akadémikus, alezredes (100 éve) 1938. NAGY ENDRE író, újságíró, konferanszié, a magyar irodalmi kabaré megteremtője (70 éve) 1955. FEDÁK SÁRI színésznő 1958. CABELL, James Branch amerikai író, költő (50 éve) 1995. BOTVINNIK, Mihail Mojszejevics orosz sakkozó, nemzetközi nagymester, háromszoros világbajnok. 2001. SZÁNTÓ TIBOR Kossuth- és Munkácsy-díjas tipográfus, könyvtervező és grafikus /MTI/
Események, évfordulók  05. 07.

Események, évfordulók 05. 05.


Az esztendő 126. napja, az év végéig hátralévő napok száma 240. A népi megfigyelés szerint ilyenkor érdemes uborkát vetni. Érdekesebb évfordulók május 5-én: ÜNNEPEK: A MOZGÁSSÉRÜLTEK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉRT - A Független Életért elnevezésű nemzetközi szervezet felhívása nyomán 1992-ben rendezték meg először Magyarországon május 5-én a mozgássérült emberek figyelemfelhívó napját az esélyegyenlőségért. EURÓPA NAPJA - Az 1949. május 5-én Londonban megalakult Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 1964-ben elhatározta, hogy május 5-ét minden évben Európa Napjaként ünnepelik. SZENT GOTTHÁRD ÜNNEPE - Hildesheim püspökeként a papi nevelésben és fegyelmezésben jeleskedett, az átkelőhelyek, hágók, határvidéki kijáratok védőszentje. ANYA NÉLKÜL NEVELKEDŐ GYERMEKEK NAPJA - A nevelői Közösségek Nemzetközi Szövetségének hazai tagszervezete, a Nevelőotthonok Magyarországi Egyesülete kezdeményezésére először 1990-ben tartották, az anyák napja utáni hétfőn rendezik. A MAGYAR MŰSZAKI ÉRTELMISÉG NAPJA - 2007 óta tartják Benkó Sándor mérnök, a Benkó Dixieland Band vezetője kezdeményezésére. MÁJUS 5-ÉN TÖRTÉNT: 1338. Svájcban, a tössi zárdában meghalt Erzsébet, III. András és Fenenna királyné lánya, s vele nőágon is kihalt az Árpád-ház. (670 éve) 1848. Pesten a belügyminisztérium szakosztályaként megalakult a Statisztikai Hivatal elődje Fényes Elek igazgatása alatt. (160 éve) 1939. Életbe lépett Magyarországon az ún. második zsidótörvény. 1949. 10 európai ország (Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Norvégia, Olaszország és Svédország) részvételével megalakult Londonban az Európa Tanács. 2003. Az Országgyűlés hozzájárult ahhoz, hogy az Irak újjáépítéséhez szükséges békefenntartói és humanitárius feladatokban részt vevő nemzetközi erők 2004 végéig használhassák a magyar légteret, közutakat, illetve vasútvonalakat. (5 éve) 2007. Márciusi Charta néven új civil értelmiségi mozgalmat alapított Budapesten több mint száz ismert közéleti személyiség. MÁJUS 5-ÉN SZÜLETETT: 1808. TASNER ANTAL ügyvéd, publicista (200 éve) 1813. KIERKEGAARD, Sören Aabye dán idealista filozófus, teológus (195 éve) 1818. MARX, Karl Heinrich német közgazdász, filozófus (190 éve) 1833. RICHTHOFEN, Ferdinand von német geológus, térképész, egyetemi tanár (158 éve) 1846. SIENKIEWICZ, Henryk Nobel-díjas lengyel író, elbeszélő 1903. KELLÉR ANDOR író, újságíró (105 éve) 1921. SCHAWLOW, Arthur Leonard Nobel-díjas amerikai fizikus 1935. FÜLÖP ZSIGMOND Jászai-díjas színész, érdemes művész 1936. LÁZÁR ERVIN Kossuth- és József Attila-díjas író 1942. BUJTOR ISTVÁN Balázs Béla-díjas színész, rendező, filmrendező- és producer MÁJUS 5-ÉN HALT MEG: 1821. NAPÓLEON, Bonaparte francia hadvezér és államférfi 1904. JÓKAI MÓR író 1908. DUKA TIVADAR orvos, akadémikus, alezredes (100 éve) 1938. NAGY ENDRE író, újságíró, konferanszié, a magyar irodalmi kabaré megteremtője (70 éve) 1955. FEDÁK SÁRI színésznő 1958. CABELL, James Branch amerikai író, költő (50 éve) 1995. BOTVINNIK, Mihail Mojszejevics orosz sakkozó, nemzetközi nagymester, háromszoros világbajnok. 2001. SZÁNTÓ TIBOR Kossuth- és Munkácsy-díjas tipográfus, könyvtervező és grafikus (MTI Sajtóadatbank)
Események, évfordulók  05. 05.

Ki az a 3 híres ember, akik testvérek voltak? Kettejük színművész, egyikük pedig zenészként lett ismert ember. A) Somogyvári Rudolf, Koncz Gábor és Kóbor János B) Pécsi Sándor, Huszti Péter és Presser Gábor C) Latinovits Zoltán, Bujtor István, Frenreisz Károly D) Márkus László, Mécs Károly és Fenyő Miklós

Tűz Csucsu! Lada rendőrautó



Bujtor István
Minden jog fenntartva. 2012 Blogter.com kft.
Címlap | Felhasználási feltételek | Mommo Etikai Kódex | Kapcsolat és impresszum | Médiaajánlat