A példaképek példaképe, aki megmutatta az átlagembernek, mennyit ér a kitartás. Sok-sok társától eltérően nem kódoltatott belé genetikailag a vízilabdázás, amit elért, csodálnivaló szívósságának, elképesztő munkabírásának, ellentmondást nem tűrő akaratának köszönheti. Az edzés szó valódi jelentését minden szótárnál jobban tudja, nap mint nap hajlandó úgymond "megdögleni” a vízben, megalkuvás nélküli elszántsága párját ritkítja.
Az olimpiai bajnoki címvédő együttes szövetségi kapitánya erről szerdán beszélt a Margitszigeten azt követően, hogy csapata a sajtó számára nyilvános edzést tartott a Széchy-uszoda medencéjében.
"Előreléptünk az utóbbi tíz napban, motiváltabbak lettünk, s olyan állapotban vagyunk, hogy képesek vagyunk bárkit megverni – jelentette ki Kemény Dénes. – Ehhez persze az is kell, hogy elkerüljük a banális hibákat, amelyeket a felkészülési meccseken elkövettünk. Az Eb-n minden csoportmérkőzés jelentős, a lényeg, hogy egyet se veszítsünk el, akkor egyenesen benn vagyunk a legjobb négy között, ott meg majd meglátjuk, hogyan tovább."
A pénteki útrakelés előtt a szakvezető 16 játékosnak vezényelt tréninget, amelyen részt vett a bővebb keret három tagja is, a horvátországi kontinensbajnokságon viszont csak 13 játékos szerepelhet.
Ott volt a gyakorláson a magyar nemzeti együttes által megnyert hétvégi Vodafone Kupáról még hiányzó Biros Péter csapatkapitány is, aki elmondta, hogy gyakorlatilag teljesen kigyógyult a gyaníthatóan allergiás megbetegedéséből, s nincs akadálya zágrábi játékának.
Kemény Dénes segítője, a válogatottságtól már visszavonult, de ősztől klubszinten változatlanul Olaszországban, a Pro Reccónál pólózó háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor nem vállalkozott jóslásra az Eb-t illetően, azt viszont leszögezte, hogy az utóbbi időben sokat javult a válogatott.
"Remélem, még tovább is tudunk javulni" – tette hozzá.
Az idei Euroligában az A-csoport az egyetlen, amelyre magyar szemmel nem kell egyelőre kötelezően figyelni, illetve majd csak a negyeddöntő sorsolásakor, amelyben reményeink szerint egy vagy több magyar együttes is ott lesz. A három hazai résztvevő szerencsésen elkerülte egymást, így a másik három kvartett kivétel nélkül érdekes a számunkra. A Vasas, Eger, Honvéd trió összes tagjának van kisebb-nagyobb esélye a továbblépésre, az pedig csalódást jelentene, ha nem lenne reprezentánsunk a nyolc között.
VASAS–JUG DUBROVNIK
A TEVA-VasasPlaket, amely a Komjádi uszoda felújítása miatt a Szőnyi úton játssza nemzetközi meccseit, az előző idény final four-résztvevői közül kettőt is megkapott: a Kiss Gergellyel és Steinmetz Ádámmal felálló címvédő montenegrói Primorac Kotort, illetve a bronzérmes horvát Jug Dubrovnikot. Aki megnyeri a csoportot, jutalmul a riválisoknál valamivel gyengébb csoportmásodikkal meccselhet a negyeddöntőben.
„Felfokozott várakozás van bennem és a csapatban is, hiszen az egy dolog, hogy a magyar bajnokságban és a kupában jól teljesítünk, de nagyon szeretnénk az Euroligában is domborítani" – mondta Varga Dániel, a Vasas csapatkapitánya.
HONVÉD–OLYMPIAKOSZ
Lassan kezd csapatra hasonlítani a Domino-Honvéd: a kereten végigsöprő vírus lecsengőben, Paján Viktor az egyetlen, aki nem játszhat az Olympiakosz ellen. Ugyanakkor a csoport másik csatája, a Budva–Partizan meccs is rangadó lesz – a Honvéd olimpiai bajnok kapusa, Gergely István szerint a montenegrói együttes már csak a nemzetisége miatt sem írható le, a belgrádiak pedig az Euroliga megnyerésére is esélyesek.
„Két edzésen vagyunk túl együtt, de több napos láz után nem leszünk százszázalékos állapotban. Néhány játékosnak még többet kell vállalnia. Van egy DVD-nk az Olympiakoszról, ezt többen hazavitték, ha valamit lehet csinálni a betegágyból is, az a filmezés" – mondta Gergely István.
KAZANY–EGER
A ZF-Eger csütörtökön indult útnak Kazanyba Győrön, Bécsen és Moszkván át. Oroszországban lesz a csoport másik találkozója is, csak éppen vasárnap. Akkor az immár Alekszandar Sapics nélküli Sturm Csehov vendége a Pro Recco El-csapata lesz, merthogy a Serie A-ban a mieink közül a légióskorlátozás miatt csak Benedek Tibor játszik, a nemzetközi mérkőzéseken viszont Kásás Tamás és Madaras Norbert is, ami minőségjavulással, de közben az összeszokottság hiányával is jár.
„Remélem, senkin sem látszik meg az utazás. Azt akartam, hogy először Kazanyba menjünk, tudjuk le mielőbb, hogy ne a végén kelljen utazgatnunk, mert ilyenkor még a meglepetés erejével lehet hatni az ellenfélre. Megnéztük az oroszok Honvéd és Szeged elleni, előző idénybeli meccseit, sokat nem változtak azóta sem" – várta a nyitó meccset Biros Péter.
Az év 193. napja, az évből még 172 nap van hátra.
Érdekesebb évfordulók július 12-én:
ÜNNEPEK:
SZENT VERONIKA ÜNNEPE - - A legenda szerint ő adta kendőjét a Megváltónak, amint a Golgotára vezető úton összeroskadt a kereszt súlya alatt. Jézus arcának lenyomata az asszony kendőjén látható maradt.
SAO TOMÉ ÉS PRINCIPE DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG NEMZETI ÜNNEPE - 1975-ben kikiáltották az ország függetlenségét.
JÚLIUS 12-ÉN TÖRTÉNT:
1566. A török megkezdte Gyula várának ostromát.
1790. A francia Alkotmányozó Nemzetgyűlés egyházi reformokat fogadott el.
1896. Megalakult a magyar újságírók első szervezete, a Budapesti Újságírók Egyesülete.
1926. Megkezdődött Rákosi Mátyás és a Kommunisták Magyarországi Pártja vezetőinek pere.
1947. Párizsban megkezdődött az az értekezlet, amelyen 16 nyugat-európai ország elfogadta a nekik felajánlott amerikai Marshall-segélyt.
1953. Az Elnöki Tanács rendeletben szabályozta a beszolgáltatások rendszerét.
1979. Kiribati néven elnyerte függetlenségét a Gilbert-szigetcsoport, az Egyenlítő környékén, a Csendes-óceánban fekvő 16 szigetből álló állam. (30 éve)
1991. A bolgár parlament új alkotmányt fogadott el.
1999. Magyarországon bevezették az autók törzskönyvezését, az eredetvizsgálatot. (10 éve)
JÚLIUS 12-ÉN SZÜLETETT:
1824. BOUDIN, Eugéne francia festő (185 éve)
1839. CHAPLAIN, Jules Clément francia szobrász, éremművész (170 éve)
1854. EASTMAN, George amerikai feltaláló, a Kodak vállalat alapítója (155 éve)
1884. MODIGLIANI, Amadeo olasz festő, szobrász (125 éve)
1904. NERUDA, Pablo Nobel-díjas chilei költő (105 éve)
1913. LAMB, Willis Eugene Nobel-díjas amerikai fizikus
1934. VERESS SÁNDOR LÁSZLÓ Munkácsy-díjas festőművész (75 éves)
1947. KENEDI JÁNOS Pulitzer Emlékdíjas író, kritikus, történész, az egykori demokratikus ellenzék tagja
1951. SASS SYLVIA Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő, érdemes művész
1972. BENEDEK TIBOR háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó
JÚLIUS 12-ÉN HALT MEG:
1536. ROTTERDAMI ERASMUS, az európai humanizmus kiemelkedő alakja
1614. CASAUBON, Isaac svájci származású latinul alkotó filológus, teológus (385 éve)
1664. BELLA, Stefano della olasz rézmetsző és rézkarcoló (345 éve)
1854. BATTHYÁNY KÁZMÉR politikus (155 éve)
1874. REUTER, Fritz német író (135 éve)
1944. PÜNKÖSTI ANDOR újságíró, színikritikus, rendező (65 éve)
1978. MAKLÁRY ZOLTÁN Kossuth-díjas színművész
1994. NAGY ENDRE Afrika-kutató, zoológus, vadász (15 éve)
1994. KRISTÓF KÁROLY Aranytollas újságíró, zenekritikus (15 éve)
1999. SZELECZKY ZITA színésznő, filmszínésznő (10 éve)
Nagy meglepetést okozott Benedek Tibor vízilabdázó párja, a csodaszép modell. Panni a MrésMrs forgatásán mutatta meg pocakját és kiderült, hogy terhessége ötödik hónapjában jár. Kisfia is nagyon várja már a hugicát!
Nem szerette volna Tibor és Panni, ha két gyermekük között túl nagy a korkülönbség, így kisfiúk, Mór születése után lassan elkezdték tervezgetni a következő babát. Nem kellett sokáig várniuk, hiszen nem sokkal a kissrác első születésnapja után Panni állapotos lett.
Kislányra várnak
Nemrég tudta meg a pár, hogy a második baba kislány lesz, nem mintha bármelyiküknek is számítana az érkező apróság neme. „Én korábban mindig azt hittem, mindig valamerre húz a szívem, de amikor kiderült, hogy babát várok, azt éreztem, teljesen mindegy, milyen nemű lesz. Bár őszinte leszek, megéreztem, hogy kislány lesz, míg Tibi inkább úgy gondolta, hogy fiú!” – árulta el somolyogva Panni a Blikknek.
Magyar nevet keresnek
Azt, hogy milyen nevet adnak az érkező lánykának, még sem Tibi, sem Panni nem tudja, mivel nem gondolkodtak el rajta egyelőre. Azt azonban biztosra veszik, hogy magyar nevet szeretnének adni a kicsinek. Panni augusztus végére várja kislányukat, akit Olaszországban fog egy ideig nevelgetni, mivel Tibort a szerződése még oda köti.
Az év 262. napja, az év végéig hátralévő napok száma 104.
Érdekesebb évfordulók:
ÜNNEPEK:
A CHILEI KÖZTÁRSASÁG NEMZETI ÜNNEPE - 1810-ben ezen a napon vált függetlenné az ország. A dél-amerikai országban a XVI. században kezdődött a spanyol uralom, amely a santiagói forradalmi junta beiktatásával ideiglenesen véget ért.
SZENT JÓZSEF ÜNNEPE - A XVII. században élt itáliai minorita pap a diákok és a tudományos fokozatot szerezni készülők védőszentje, továbbá a pilótáké és az űrhajósoké.
A ROKKANTAK NAPJA MAGYARORSZÁGON - 1981-ben a Rokkantak Nemzetközi Éve magyar eseménysorozatának szervezésére, lebonyolítására létrehozott nemzeti szervező bizottság e napot nyilvánította a Rokkantak Napjává.
SZEPTEMBER 18-ÁN TÖRTÉNT:
1739. Eldőlt az észak-amerikai angol-francia háború. Louis Joseph Montcalm de Sain-Véran tábornok vereséget szenvedett, Québec és egész Kanada az angoloké lett.
1814. Európa uralkodóinak részvételével megkezdődött a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus.
1922. A Népszövetség közgyűlése Magyarországot egyhangúlag felvette tagjai sorába.
1947. Létrehozták az Egyesült Államok Központi Hírszerző Hivatalát, a CIA-t.
1984. A világon először J. W. Kittinger nyugalmazott amerikai repülőezredesnek sikerült átkelni léggömbön az Atlanti-óceán felett.
1989. Magyarországon az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) és a Magyar Szocialista Munkáspárt, valamint a társadalmi szervezetek és mozgalmak, az ún. Harmadik tárgyalófél között zajlott egyeztető tárgyalásokon megegyeztek hat ún. sarkalatos törvényjavaslatban.
2003. Európában másodikként Nagy-Britanniában törvény született arról, hogy büntetendő cselekménynek számít a spam, azaz a kéretlen elektronikus üzenetek küldése. (5 éve)
SZEPTEMBER 18-ÁN SZÜLETETT:
1768. HESS JÁNOS MIHÁLY / HESZ JÁNOS MIHÁLY festő, rézmetsző, a bécsi akadémia tanára (240 éve)
1882. GYÁRFÁS DEZSŐ színész
1897. GÁBORJÁNI SZABÓ KÁLMÁN festő és grafikus
1905. GARBO, Greta / Greta Lovisa Gustafsson Oscar-díjas svéd származású amerikai filmszínésznő
1907. McMILLAN, Edwin Mattison Nobel-díjas amerikai atomfizikus
1917. ASBÓTH JÓZSEF teniszező, edző
1933. GÖTZ GUSZTÁV Széchenyi-díjas meteorológus (75 éve)
1971. ARMSTRONG, Lance amerikai világbajnok profi kerékpározó, hétszeres Tour de France győztes
SZEPTEMBER 18-ÁN HALT MEG:
1663. SZENT JÓZSEF / Copertinói Szt. József, Giuseppe di Copertino itáliai katolikus minorita pap (345 éve)
1783. EULER, Leonhard svájci matematikus és fizikus (225 éve)
1933. CSÁSZÁR IMRE színész, műfordító, színészpedagógus, a Nemzeti Színház örökös tagja (75 éve)
1938. ZUTT, Richard Adolf svájci festő, szobrász és iparművész (70 éve)
1958. GULBRANSSON, Olaf norvég karikaturista (50 éve)
1961. HAMMARSKJÖLD, Dag Nobel-békedíjas svéd politikus, 1953-61 között az ENSZ főtitkára
1963. BENEDEK TIBOR színész, konferanszié (45 éve)
1967. COCKCROFT, Sir John Douglas Nobel-díjas angol fizikus
1968. FELIPE, Leon spanyol költő, író (40 éve)
1970. HENDRIX, Jimi (James Marshall) amerikai rockzenész, gitáros
1973. VÁLYI PÉTER vegyészmérnök, politikus (35 éve)
*mti
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE A CSILLAGGAL (polgári tagozata) kitüntetést adományozza a harmadik olimpiai bajnoki győzelme elismeréseként a magyar vízilabda-válogatott tagjainak:
Benedek Tibornak,
Biros Péternek,
Kásás Tamás Zoltánnak,
dr. Kiss Gergelynek,
dr. Molnár Tamásnak,
Szécsi Zoltánnak,
a sportolók felkészítésében végzett munkájáért:
Angyal Zoltánnak, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitányának,
Kiss Lászlónak, az úszóválogatott szövetségi kapitányának,
Sári Nándornak, a Kőbánya SC edzőjének.
Az aranyérmes válogatott tagjai: Benedek Tibor, Biros Péter, Gergely István , Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Szécsi Zoltán, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga Tamás, és persze a szövetségi kapitány, Kemény Dénes
Az idei olimpián 171 versenyző képviselheti a magyar színeket. A létszám ugyan elmarad az athéni játékoktól, ahol összesen 217-en utaztak az olimpiára, ám Pekinbe sok fiatal is lehetőséghez jut. Hiszen több versenyzőnek ez lesz élete első olimpiája, viszont vannak olyan sportolók is, akik már nagy öregnek számítanak. Az atléta Győrffy Dóra sérülés miatt visszalépett, míg Fazekas Róbert indulási jogáról csütörtökön dönt a MOB. A legfiatalabb versenyzők az úszók között vannak, Kozma Dominik, Balog Gábor, Kovács Emese, Tompa Orsolya és Pecz Réka még be sem töltötte 18. életévét, akárcsak a tornász Böczögő Dorina. A magyar csapat legfiatalabb tagja a szintén úszó Kapás Boglárka, aki 15 éves. A legidősebb résztvevő az 1962-ben született Czukor Zoltán atléta, aki 50 kilométeres gyaloglásban indul, a nők közül a legtapasztaltabb a sportlövő Igaly Diana.
Ötödik olimpiájára készül Benedek Tibor vízilabdázó, aki 1992 óta állandó résztvevője a játékoknak, utóbbi kettőn aranyérmet nyert a válogatott tagjaként. Sokan - köztük Tóth Krisztina és Kásás Tamás is - negyedik olimpiájuknak vágnak neki augusztusban. A résztvevők csaknem fele azonban élete első olimpiáján fog részt venni Pekingben.
A legnépesebb csapattal az úszók rendelkeznek, ők 31-en lesznek ott Kínában, velük szemben triatlonban, súlyemelésben és hosszútávúszásban is csak egy-egy versenyző indul.
A csapat legmagasabb tagja Kővágó Zoltán diszkoszvető, a maga 204 centiméterével, míg a legalacsonyabb Bedák Pál ökölvívó, aki 156 centiméter magas. A "legsúlyosabb" magyar sportoló Pekingben a 135 kilós Máté Gábor lesz, aki diszkoszvetésben indul a játékokon.
A magyar olimpiai csapat utóbbi két olimpiáján nyolc aranyat, hat ezüstöt és három bronzérmet nyert, és mindkétszer az éremtáblázat 13. helyén végzett. A legtöbb aranyat 1952-ben szerzett Magyarország, szám szerint 16-ot.
Az összesített éremtáblázaton egyébként Magyarország a hetedik, 157 arannyal, 137 ezüsttel és 159 bronzzal. A 6. Franciaországtól 19 aranyéremmel marad el a magyar csapat.