Ásvány nyakláncok
Szolgáltatás

Ásvány nyakláncok a lelki egyensúly megőrzésére

Ahány ház, annyi szokás. Ahány ember, annyi féle. Szoktuk gyakran használni ezeket a szólás – mondásokat, de nem hiába. Az élet szinte minden területén igaz is, hiszen nincs két olyan ember, aki például ugyanúgy öltözködne, viselkedne, szeretne. Ám mégis abban egyformák vagyunk, hogy mindenki ugyanúgy vágyik a békés, nyugodt, meghitt életre, a lelki egyensúlyra, a lelki békére.

Ennek elérése érdekében sok mindent ki szoktunk próbálni, alkalmazni. Az ékszerviselés is sorolható eme szokások közé, és nem is akármilyen ékszerek, hanem az ásványokból készített karkötők, nyakláncok, medálok. Az ásvány nyaklánc viselése, de úgy általában maga a nyaklánc viselése eléggé megosztja a véleményeket, hiszen vannak, akik teljesen nyaklánc ellenesek, és vannak, akik az ékszerek közül éppen a nyakláncokat részesítik előnybe. Az ásvány nyakláncok esetében nincs ekkora vélemény megoszlás, tekintettel arra, hogy az ásványok gyógyító hatásai miatt viselnek a legtöbben ilyen ékszereket.

Mindenik ásvány más más síkon fejti ki jótékony hatását, viszont az kétségtelen, hogy lelkivilágunkra mindenik hat, energia mezőnk tisztántartásában, feltöltésében, egységben tartásában fontos szerepeket játszanak a kövek. Az ásvány nyaklánc is attól függetlenül, hogy milyen típusú ásványból készült életünkre pozitív hatással van, segít megőrizni és táplálni mindazt a csodát, ami bennünk van. Ha mégsem vagyunk kibékülve a nyaklánc viselésével, akkor nyugodtan választhatunk más ásványi ékszert, de helyezzük előtérbe, hogy lelki állapotunk egységben tartása a cél.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük